Címke: adatbázis

SZJSZTémák #2.2.

A Szerzői Jogi Szakértő Testület két újabb szakvéleményét publikálta az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle idei második száma. Ezek közös nevezője a “gyűjtés”: az egyik határozatokból épített adatbázisra, a másik egy laktanyában felhúzott múzeum kiállításának gyűjteményes műként való minősítésére vonatkozik. Az SzJSzT-18/13-as számú szakvélemény azt

A blog éve – 2013 legfontosabb eseményei (2. rész)

Az előző posztban júniussal bezárólag vettem szemügyre a legfontosabb eseményeket. Most jöjjön az év második fele, sok-sok nyalánksággal. Július – A HADOPI kálváriája messze nem ért véget. Hajdú Dóri kollegina egy nagyon értékes posztban járta körbe, hogy “a HADOPI nem vész el, de átalakul“. Június

Football Dataco: adatbázis és eredetiség

Az elmúlt időszakban egymást követően dolgoztuk fel a blogon (Nagy Dani és Hajdú Dóri kollégákkal az élen) az Európai Unió Bíróságának néhány fajsúlyos előzetes döntését. A mai napra egy újabb ilyen (angol) ügy jut, amely a labdarúgó versenynaptárak összeállítása révén kialakított adatbázis szerzői jogi és

SZJSZTémák #1.2

Folytatva az idén kezdett sorozatot, ezúttal is szeretnék beszámolni néhány Szerzői Jogi Szakértő Testületi (SzJSzT) szakvéleményről, melyek az éppen aktuális Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében jelentek meg. Ezúttal az adatbázisokról, táncjátékhoz felhasznált zeneművek szerzői jogi vonatkozásairól és akupunktúrás kezelésekkel kapcsolatos szakkönyvek eredetiségéről és felhasználásáról szóló

Szemezgetés – InfoJog 2011. október

Ritkán fordul elő, hiszen a folyóirat tematikája jóval szélesebb, semmint szorosan vett személyes érdeklődési köröm, ezúttal azonban az Infokommunikáció és Jog című folyóirat aktuális, 46. száma elhalmozott érdekesebbnél érdekesebb szerzői jogi témájú írásokkal. Vegyük röviden szemügyre ezeket. Rögtön ott az “Első oldal“, melyet Gyenge Anikó