Tag Archives: KJK-irányelv

Szerzői jog 2016: 15+1

Ahogy az rendre lenni szokott, az évet egy – erősen szubjektív – gyűjtéssel zárjuk. Melyik voltak a blog által is feldolgozott legérdekesebb, szerzői jogilag releváns fejleményei a 2016-os évnek kis hazánkban és a világban? Havonta egy-két – összesen 15 – hírre hívjuk fel a figyelmet,

A blog éve – 2015 legfontosabb eseményei (2. rész)

Ahogy tegnap jeleztük: az év lezárásaként a mai napon 2015 második félévének legérdekesebb híreiből szemezgetünk. Július – Talán nem is indulhatott volna érdekesebbel a második félév, mint azzal, hogy az Európai Parlament elfogadta a Reda-jelentést – annak eredeti formájában, amely kiállt a panorámaszabadság kérdése mellett

A blog éve – 2015 legfontosabb eseményei (1. rész)

Ahogy azt már megszokhattuk, a blog évét két összegző bejegyzéssel zárjuk: fél-fél év termésének legfontosabb híreit szedjük csokorba. Az első részben a mai napon a január-június közötti időszak híreiből szemezgetünk, havonta a három legfontosabbat kiemelve. Január – Az év első hónapjában olvashattunk két bejegyzést is

MSZJF vélemény a KJK-irányelv átültetési koncepciójáról

A nyári távollét okán is csak most jutottam oda, hogy közzétegyem a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület észrevételeit, melyeket a KJK-irányelv átültetésével kapcsolatos második SZTNH javaslattal kapcsolatosban tettek közzé. Az MSZJF honlapjának tanulsága szerint “A szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek

Out of commerce jogkezelés Magyarországon?

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015. július 10-én tette közzé Részletes koncepcióját a KJK-irányelv átültetését illetően. Ebben sok más mellett egy forradalmi ötletet is találhatunk, amely – Franciaország, Németország és Szlovákia után – hazánkban is bevezetni javasolja a kereskedelmi forgalomban már nem kapható művek tömeges

Társadalmi egyeztetés a KJK-irányelv átültetéséről

Néhány nappal ezelőtt közzétette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a KJK-irányelv átültetésével kapcsolatos részletes koncepcióját. Én ugyan – nyári teendőim miatt – sajnos nem fogok tudni erre érdemi reakciót küldeni, de talán mások igen. A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület bizonyosan, melyet kiváló kollégák fognak