A blog éve – 2015 legfontosabb eseményei (2. rész)
Ahogy tegnap jeleztük: az év lezárásaként a mai napon 2015 második félévének legérdekesebb híreiből szemezgetünk.
Július – Talán nem is indulhatott volna érdekesebbel a második félév, mint azzal, hogy az Európai Parlament elfogadta a Reda-jelentést – annak eredeti formájában, amely kiállt a panorámaszabadság kérdése mellett is. (Jómagam külön bejegyzést szántam annak megvitatására, ez tényleg olyan fontos-e. Gondolataim utóbb az Infokommunikáció és Jogban is megjelentek, utóbb teljes terjedelmében e blogon is közreadtam.) Júliusban ugyancsak folytatódott a társadalmi egyeztetés a KJK-irányelv átültetésének immáron részletes koncepciójáról. Azt is megtudtuk ugyanakkor, hogy a jogalkotó egy out-of-commerce jogkezelés bevezetését is szorgalmazná. Mit ad isten, alig pár napra e hír közzétételét követően jött a sokkhatás: a hasonló francia szabályozás alkotmányellenes. Végül talán érdekes lehet: jelentős csúszást követően júliusban megújult a Szerzői Jogi Szakértő Testület, melynek jómagam is tagja maradt, sőt, bloggertársaim közül Kőhidi Ákos kollégát is a testület tagjai között találhatjuk immáron.
Augusztus – Az év nyolcadik hónapja rendre kicsit uborkaszezon. Azért nem jelentéktelen, hogy az EU Vietnammal szabadkereskedelmi megállapodást írt alá. A hónap egy részét jómagam az Egyesült Államokban töltöttem, hakni körúton. Ez idő alatt persze nyitva tartottam a szemem, ami egy speciális USA Hírmorzsákat eredményezett.
Szeptember – Új akadémiai év – új blogger. Harkai István PhD hallgatót köszönthettük a szerzők sorában, aki rögtön egy kiugró nézettségű bejegyzéssel indított a Suits sorozat szerzői jogilag releváns epizódjának bemutatásával. Szeptemberben hozták nyilvánosságra a Lenz ügy jogerős ítéletét, ami megerősítette az Egyesült Államokban a fair use doktrína primátusát az értesítési és eltávolítási eljárás felett. Hasonlóan érdekes az a döntés az Egyesült Államokból, amely kimondta, hogy a Happy Birthday to You című dal a közkincs része, vagyis a felhasználása immáron nem engedélyköteles. És hogy teljes legyen a sor, egyúttal nevessünk is egyet: a híres monkie selfie ügy úgy fest, hogy még nem ért véget.
Október – A hónap elején Ujhelyi Dávid kolléga breaking news formájában számolt be arról, hogy a NAV újabb torrent oldalakat lőtt le. Nem kár értük. Ennél is fontosabb breaking news volt, miszerint a Google Books ügy másodfokon véget ért: a Google itt is nyert, tevékenysége fair use az USA szerzői joga alapján. Kőhidi Ákos kolléga pedig alapos elemzéssel járta körbe az Európai Parlament új netsemlegességi rendeletét.
November – Már évek óta az az érzésem, hogy idehaza a november a legsűrűbb konferenciák szempontjából. A blog hasábjain számoltunk be többek között egy open access konferenciáról, egy MMA-SZTNH-NMHH rendezvényről és a MIE őszi, visegrádi rendezvényéről. (Sőt, akkor már vegyük ide a december 1-ei Károlis büntetőjogi konfereciáról Gyömbér Béla, valamint a CopyCamp 2015 rendezvényről Lehóczki Zsófia által készített beszámolót is.) Mindeközben Hajdú Dóri kollegina műhelyvitája sikerrel lezárult Szegeden, és bár sajnos személyesen nem tudtam megjelenni, azért említést kifejezetten érdemel, hogy Grad-Gyenge Anikó kolléganő pedig habilitált november végén Budapesten. Gyömbér Béla kolléga november végén tett közzé egyebekben egy nagyon érdekes bejegyzést a szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos büntetőjogi statisztikákról.
December – No. 1. spot, talán az egész évben: a Bizottság nyilvánosságra hozta az uniós szerzői jog reformjával kapcsolatos elképzeléseit. Egy breaking news után utóbb alaposan áttekintettük, mit várhatunk. Összefoglalóan: több érdekesség mellett semmi extrát. Harkai István kolléga decemberi szösszenete, amely ismét kiugró nézettséget ért el, számítógépes játékok crackkelésével foglalkozott. Végül említsük meg Gyémánt András vendégposztját, amelyben egy e-könyvekkel kapcsolatos interjú apropóján osztotta meg velünk kritikus észrevételeit.
És ha valaki hasonlóakat akar olvasni a nagyvilágból, akkor látogasson el az 1709Blog oldalára.