Címke: kérdőív

Összefoglaló egy kérdőív eredményeiről

“2013 novemberében egy rövidkérdőívet készítettem, amely a „zenefogyasztói” szokásokat vizsgálta. Miért fontos, hogy egy ilyen felmérés készüljön? A szokásaink a digitális környezet hatására jelentősen megváltoztak. Korábban a zenei művek beszerzése fizikai adathordozókon történt, mint a bakelitlemezek, magnószalag majd CD lemez. A technológia fejlődésének hatására ezek

Kérdőív

Kérdőív kitöltését kérnénk – ismét

Boros Tamás hallgatóm nem az első, és nem is az utolsó, akinek az érdeklődését a zenefogyasztási szokások változása tölti ki. Szakdolgozatot készül erről írni. Ennek keretében készített egy gyorsan megválaszolható kérdőívet. Azt kérném a blog valamennyi olvasójától, hogy Tamást segítse a dolgozata elkészítésében a gyors

A fájlcserélés társadalmi megítélése

A végén még rendszer lesz belőle, s nagyon nem bánnám. Múlt heti vendégbloggerünk írása után íme egy újabb bejegyzés, amit egy külső szerző készített, s amelynek közlésére örömmel vállalkozunk. Annál is inkább, mert nem is oly rég e blog is részt vállalt az eredeti kérdőív

Kérdőív

Szerzői jogi kérdőív

Egy kedves ismerősöm kérését tolmácsolnám. Végzős joghallgatóként szeretne a szerzői jog területéről szakdolgozatot írni, melynek elkészültében nagy segítséget jelentene számára, ha minél többen kitöltenék az általa összeállított kérdőívet.