VII. Copy21 blogshop – program
A nyáron előkészítettük – mára pedig lezártuk. Elkészült a hetedik Copy21 blogshop programja. Minden érdekesség alább látható!
A nyáron előkészítettük – mára pedig lezártuk. Elkészült a hetedik Copy21 blogshop programja. Minden érdekesség alább látható!
Nem ma volt, hogy utoljára blogbejegyzést írtam. A nyár sok pihenéssel telt – az ősz viszont egy olyan konferenciával indult, amiről mindenképpen be kell számolni. A European Intellectual Property & Policy (EPIP) egyesület idén Krakkóban tartotta éves konferenciáját. Közel 160 előadó, ennél több előadás, rengeteg
Hogy forognak-e sírjukban elhunyt költőink, íróink, biztosra aligha tudhatjuk – de igen sokszor merül fel irodalmi művek átdolgozása kapcsán ez a feltételezés,[1] azaz, hogy az elhunyt alkotó „a halála után is hevesen ellenezne valamit, mert az kiáltó ellentétben van szándékával, felfogásával”.[2] 174 éve hunyt el
A nyár, a fesztivál- és zivatarszezon ne tántorítson el senkit attól, hogy egyrészt átolvassa a hetedik Copy21 Blogshop konferencia felhívását, amelyre idén ősszel is a majdnem megszokott időpontban és a megszokott helyen, 2023. október 13-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán kerül
Közel két hónap után tértünk vissza egy új podcasttal, ám nem fukarkodtunk az anyagokkal.
2023. május 5-én nem csak az MSZJF mesterséges intelligenciával kapcsolatos ankétja miatt marad majd emlékezetes a szerzői jogászok számára, hanem amiatt is, mert a Gazdasági Versenyhivatal egy 2018-as utóvizsgálat nyomán – amely ügy tényleges gyökerei még 2014-ig nyúlnak vissza – összességében 210 millió forintos bírság