Kategória: verseny

Apáthy-díj kiírás 2015

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület idén is közzétette az Apáthy-díj pályázati felhívását. Végzős szakdolgozók: figyelem! A nevesjogtudós, a pestitudományegyetem hajdanirektora, az első magyar szerzőijogi törvény előterjesztője, Apáthy István (1829-1889) szellemi örökségeápolásának jegyében a Magyar SzerzőiJogi Fórum Egyesület pályázatot ír ki APÁTHY ISTVÁN-DÍJRA 1. A

Calm down and hug a plagiarist!

Az idei blogbejegyzésíró verseny két első helyezett pályamunkáját kövessék a dobogó harmadik fokára felérő Walsh Máté Gergely gondolatai a plágium témakörében. A szerzői jog egyik legizgalmasabb és legtöbb indulatot kiváltó problémája, talán éppen a vele kapcsolatban felmerülő számos jogon kívüli (kulturális, gazdasági, etikai, esetenként politikai)

A szoftver a szerzői jog lyukas zsákjában

A 2015-ös blogbejegyzés-író versenyünk másik megosztott első helyezett dolgozatában Somkutas Péter a szoftver szerzői jogi védelmének és más szellemi tulajdonvédelmi oltalmának kérdéskörét elemezte. A hőskorban a szoftver jogi oltalmát az irodalmi művekére építették, ez kontinensünkön nem változott alapvetően azóta sem. Azonban amikor a szoftverről –

Reciklált anyag – néhány gondolat a zenei plágiumról

A 2015-ös blogbejegyzés-író versenyünk egyik, megosztott első helyezett dolgozatában Török Soma a zenei plágium kérdését járta körbe. Kezdő gitárosok a tábortűzi akkordarzenállal való ismerkedéseik során gyakran tapasztalhatják, hogy egymástól teljesen független dalok kísérete során is azonos mozdulatsorral kell operálniuk a rendelkezésükre álló hat húr, és

Eredményhirdetés: blogbejegyzés-író verseny 2015

Blogbejegyzést írni jó. Pályaműveket olvasni még jobb. Díjazni őket a legeslegjobb. Megszületett a Szellemi tulajdonvédelem napja alkalmából meghirdetett blogbejegyzés-író verseny idei végeredménye. Röviden egy kis értékelés: az idei versenyre érkező pályaművek izgalmas kérdéseket jártak körbe, nem meglepő módon a témaválasztásuk alkalmasint még fedték is egymást.

Szellemi alkotások joga a XXXII. OTDK-n

Két éve, hogy elsőként zsűriztem OTDK-n, s most a 2015-ös, Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megszervezett, sorban 32. Országos Tudományos Diákköri Konferencián is e minőségben vettem részt. A Polgári jog II. tagozatban hét előadást hallgattunk végig, melyek egy kivételével a szellemi tulajdonvédelem köréből érkeztek. Mindenféle sorrendet felborítva