Reciklált anyag – néhány gondolat a zenei plágiumról

A 2015-ös blogbejegyzés-író versenyünk egyik, megosztott első helyezett dolgozatában Török Soma a zenei plágium kérdését járta körbe.


Kezdő gitárosok a tábortűzi akkordarzenállal való ismerkedéseik során gyakran tapasztalhatják, hogy egymástól teljesen független dalok kísérete során is azonos mozdulatsorral kell operálniuk a rendelkezésükre álló hat húr, és huszonegy fekvés fölött. Aki például Kenny Wayne Shepherd Blue on black című dalának elsajátítására tesz kísérletet, látni fogja, hogy ujjaival ugyanazon metódus szerint kell eljárnia, mint a Lynyrd Skynyrd ikonikus nótája, a Sweet Home Alabama esetében. Mielőtt azonban nagy bőszen bárki is „gyermekrablást” kiáltana, érdemes alaposabban körbejárni a problematika eredőit, véleményem szerint különbséget lehet és kell ugyanis tenni plágium és koincidencia között. A zenei plágiumok megítélésénél e kettő következetes elhatárolása iránymutató lehet.

Kurt Vonnegut szerint az irodalom huszonhat fonetikai jel, tíz számjegy és mintegy nyolc központozási jel vízszintes sorokban való tetszőleges elrendezése,[1] az e jelek legkülönfélébb permutációi által rendelkezésre bocsátott lehetőségek végessége fölött pedig maga a szerző is eltűnődik. Ha mindezt a zenére vetítjük, amely voltaképpen mindössze 12 hang meghatározott törvényszerűségek szerinti egymáshoz való viszonya, mindjárt óvatosabban fogunk bánni a személyhez fűződő szerzői jogok megsértésének e legdühítőbb esetével,[2] a plágiummal is.

A szerzői jog alapvetően nem az ötletet, vagy az alkotás témáját, illetve tartalmát, hanem az ötlet és a téma szerző általi egyéni megvalósítását, az eredeti, azonosíthatóan kifejezett gondolatszövedéket védi.[3] Úgy vélem, hogy az eredetiség zsinórmértékének meghatározása és elvárása minden művészeti ágban mást jelent, hiszen a kiindulópont és a kontextus, az alapanyag minden esetben merőben más. Vegyünk egy konkrét példát!

Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művében (a példa működőképessége érdekében az oltalmi idő kérdésétől gálánsan tekintsünk most el) egy névtelen falu cifra jelzőkkel felruházott lakói és mesteremberei közti ármánykodásokról, szerelmi sokszögekről ír, miközben a klasszikus eposzi kellékek bőkezű eszköztárát vonultatja fel.[4]Nyilvánvaló, hogy remekműve okán azonban nem illeti meg kizárólagosság se az eposzparódia műfaja, se a szerelmi sokszögek, de még csak a helyszín vonatkozásában sem, hiszen a mű témája, a gondolati tartalom egyik szerző által sem sajátítható ki, minden alkotónak joga van az adott témában művet létrehozni.[5] Tovább menve: noha Petőfi alkotásának főszereplőjét „Szélestenyerű Fejenagy”-nak hívják, aligha sérteném meg szerzői jogait akkor, ha egy készülő írásomban úgy jellemezném a protagonistának megtett lakatost, mint akinek „nagy feje”, és „széles tenyere” van. Ennek oka pedig nem más, mint hogy az irodalom alapanyaga a szó, amíg pedig művem több mint valamely már meglévő alkotás szolgai másolata,[6] addig eredetinek minősül, jogi értelemben legalábbis.

A zene ősanyaga a hang, amely valamely rugalmas test rezgésbe jöttével keletkezik, és amely rezgést a levegő juttat el fülünkhöz. A hangok egymáshoz való viszonyukat tekintve szigorú rendszert alkotnak: meghatározott sorrendbe illesztésükkel hangsorokat, skálákat, egyszerre megszólaltatásukkal hármas-, négyes-, ötöshangzatokat kaphatunk, melyek szintén következetes szabályok szerinti egymásutánisága nyomán eltérő hangulatok kiváltására alkalmas harmóniák csendülnek fel.[7] A zenének általában a harmóniamenet jelenti azon komponensét, amelyet a szerzők szeretnek, vagy legalábbis szeretnének kizárólag magukénak tudni.[8] Ennek dacára viszont hogyan fordulhat elő mégis az, hogy példának okáért (csak hogy a bejegyzés apropójául választott mottó szempontjából aktuális legyek) Bob Marley No woman, no cry című, méltán emblematikus dala lekísérhető ugyanazokkal az akkordokkal, mint a Beatles Let it be, Frank Zappa Bobby Brown goes down, vagy a Hobo Blues Band Hajtók dala című, szintén nem az ismeretlenség homályában rejtőző slágerei?

A válasz, úgy vélem, a zene sajátosságai és törvényszerűségei között keresendő. Amíg az irodalom nyersanyaga a szó, a képzőművészeté a szín és a forma, addig a zenéé a hang. Mint már említettem, az irodalmi alkotás témája lehet a cselekmény, a helyszín, a szereplők egymás közti viszonya. A zene „témája” a hangsor, a skála, a dallam, a zene szövete, maga a harmónia. A dal- és zeneszerzők minden esetben abból az eszköztárból merítenek, amelyet a rendelkezésükre álló 12 hang variánsai biztosítanak számukra. Következésképpen a zenei művek esetében sem a zene építőköveiből meghatározott törvényszerűségek szerint kirakott alapegységek, hanem ezek egyéni, eredeti megvalósítása és művész általi kifejezése az, amely szerzői jogi oltalomban részesülhet.[9] A fenti példák tükrében mindez azt jelenti, hogy tehát nem a C – Am – F – G akkordmenet, de nem is az ehhez tartozó basszus és ritmuskíséret az, amely jogi védelemben részesülhet, hanem maga a konkrét, komplex dal, legyen az akár a Don Quijote ébredése a Quimby-től, akár a Jutka a Kispál és a Borztól.
Egyes szerzők úgy vélik, hogy a zenei alkotásoknak szerves részét képezik bizonyos, oltalomban nem részesíthető közjavak, melyek egyszerre mindenkiéi és senkiéi.[10]Természetesen le lehet vonni ettől eltérő következtetéseket is, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a zenei plágiumok és a szolgai utánzás megítélése során nem vonatkoztathatunk el az adott művészeti ág sajátosságaitól, a közös alapanyagtól, hiszen ahogy Keith Richardsis mondta: „Valójában egyetlen dal van csak, ezt valószínűleg Ádám és Éva énekelte. Minden más csak a változata ennek.”[11]

A reciklált anyag kifejezést Ürmös Attila használja.[12]


[1] Kurt Vonnegut: Időomlás. Budapest, Magyar Könyvklub, 1998. 36.
[2] TattayLevente – Pogácsás Anett – Pintz György: Szellemi alkotások joga. Budapest, SZIE, 2014. 162.
[3] Boytha György: A számítógépi programok alkotásához és felhasználásához fűződő érdekek jogi védelme. Gazdaság és jogtudomány. MTA IX. Osztályának közleményei XI. 1977. 359.
[4] PetőfiSándor: A helység kalapácsa. In: Petőfi Sándor összes költeményei. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. 174-207.
[5] SzJSzT 34/2007.
[6] SzJSzT 09/00.
[7] KeszlerLőrinc: Összhangzattan. Budapest, Zenemű Kiadó, 1952. 20-93.
[8] Emma Steel: Original sin: Reconciling Originality in Copyright with Music as an Evolutionary Art Form. EIPR 2014. 68.
[9] Uo. 80.
[10] Uo.
[11] Uo. 66.
[12] ÜrmösAttila: A semmittevés filozófiája. Kecskemét, Filagóra, 2007. 89.




Török Soma
Török Soma jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának az utolsó vizsgaidőszaka előtt álló hallgatója. Magánjog mellett elköteleződött érdeklődése egyelőre a témák elég tág körét öleli fel, a szerzői jog pedig e témák között is előkelő helyen szerepel. Bár az OTDK-n a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának különdíját elhozó dolgozata, amely a versenyt megelőzően az NMHH-tól is díjazásban részesült, nem ebben a tárgykörben írta, a jövőben szeretné valamilyen módon szintetizálni az őt érdeklő kérdéseket. Ez a törekvés leendő pályáról alkotott elképzeléseire is jellemző: a doktori iskola elkezdése mellett e kérdések gyakorlati oldalát is szeretné mélyrehatóan megismerni, akár az ügyvédi hivatás keretei között is.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.