Kategória: verseny

A közös jogkezelő szervezetek versenyhelyzetének kialakulása hazánkban

Ujhelyi Dávid első helyezett dolgozatának bemutatása után következzék az ezüstérmes pályamű. Urbán Kitti közös jogkezelésről írt dolgozatával a „klasszikus szerzői jogi kategóriában” felajánlott díjat nyerte el. Hazánkban a közös jogkezelők helyzete tradicionálisan a törvényben biztosított monopóliumon alapult. A törvényalkotó ügyelt arra, hogy az „egyeduralkodó” közös

Nem játék – az OnLive szerzői jogi szempontból

Ígértük: teljesítjük! Az elkövetkezendő napokban az első blogbejegyzés-író versenyünkre beérkezett, s a megjelenéshez szükséges formai alakításokon átesett dolgozatokat közzé fogjuk tenni. Kezdésnek íme az első helyezett dolgozata. Ujhelyi Dávid az OnLive cloud gaming szolgáltató tevékenységéről, és mindezeknek szerzői jogi minősítéséről értekezett. A szerzői jogban mára

Blogbejegyzés-író verseny: eredményhirdetés

Áprilisban hirdettük meg, június elején zártuk le a Szerzői jog a XXI. században blog olvasói számára meghirdetett első blogbejegyzés-író versenyt. Eljött az idő, hogy eredményt hirdessünk! A versenyre négy pályamű érkezett. Általánosságban elmondható, hogy a zsűri rendkívül örömmel vette mind a négy dolgozatot, melyeket röviden

Hírmorzsák #2.16.

Brit jelentés a digitális szerzői jogi engedélyezésről. Nyilvános az új Btk. tervezete. Ellehetetlenülő közgyűjtemények. Zene a kocsiban – az „ősidőkben”. Két nap és eredményhirdetés! – Hírmorzsák #2.16. Brit jelentés a digitális szerzői jogi engedélyezésről – Még tavaly (alig több, mint egy éve) foglalkoztam egy bejegyzésben

Blogbejegyzés-író verseny – lezárva!

Elmúlt a május, így lejárt a jelentkezési határidő is a nemrégiben meghirdetett szerzői jogi blogbejegyzés-író pályázatra. „Minden kezdet nehéz”. Könnyen lehetne ilyen frázisokat pufogtatni, ugyanakkor én nem fogok így tenni. Ugyan a pályázatra „csak” négy mű érkezett be, én mégsem vagyok szomorú. Nagyon büszke vagyok