Hetedik WIPS 2023 májusban

Annak, aki már járt a WIPS-en nálunk, Szegeden, szerintem kellemes élményként maradt meg a rendkívül nemzetközi, izgalmas előadásoktól hemzsegő konferenciánk. Idén is sor kerül erre a rendezvényre, amelynek a felhívását alább olvashatják a blogot követők.

Közkincs 2023

A szerzői jogi oltalom szempontjából mindig érdekes fordulópont az adott év január 1. napja, mivel a szerző halálát követő hetven éves védelmi idő ezzel az időponttal jár le. 2023. január elsejével az 1952-ben elhunyt szerzők művei váltak közkinccsé, a korábbi évekhez hasonlóan ezekből az alkotásokból

Újévi köszöntő és egyebek

Amikor 2015-ben az Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézetbe kerültem, nem mondom, hogy rendszeres, de alkalmi olvasója mindenképpen voltam az akkor még igen hosszú névre hallgató “Szerzőijogahuszonegyedikszázadban” című blognak. 2015 szeptemberétől pedig olvasóból bloggerré avanzsáltam. Az első posztom 2015. szeptember 10-én tettem fel. Mi másról is