A közös jogkezelő szervezetek versenyhelyzetének kialakulása hazánkban

Ujhelyi Dávid első helyezett dolgozatának bemutatása után következzék az ezüstérmes pályamű. Urbán Kitti közös jogkezelésről írt dolgozatával a “klasszikus szerzői jogi kategóriában” felajánlott díjat nyerte el.

Hazánkban a közös jogkezelők helyzete tradicionálisan a törvényben biztosított monopóliumon alapult. A törvényalkotó ügyelt arra, hogy az „egyeduralkodó” közös jogkezelők ne éljenek vissza hatalmukkal, ennek ellensúlyozására több irányú felügyeletet vezetett be. Ez a fajta megoldás sikeres modellnek bizonyult, többek között, mert a jogosultnak stabilitást és biztonságot nyújtott, felhasználói szempontból pedig az egyszerűséget érdemes kiemelni az előnyök közül.(1)
Az idők folyamán kialakult és követelménnyé vált négy alapszabadság közül a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága változtatásra kényszerítette a magyar jogalkotót. A Bizottság 2007-ben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, álláspontjuk szerint a magyar szabályozási rendszer a közösségi jogba ütközik, vagyis a fent említett letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának alapelvével ellentétes. Magyarország ezután ígéretet tett a változtatásra, ám a törvénymódosítások során mindannyiszor indokoltnak tartotta a fennálló helyzet megtartását. Az említett évtől kezdve egészen mostanáig három főbb módosításon esett át a törvény, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben. Az ígéret beváltására végül 2011-ben került sor.(2)
Az Európai Unió 2007-ben kiadott állásfoglalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a jogi monopólium megszüntetése nem csupán a verseny kialakulását szolgálja, hanem előnyére válik a jogosultaknak és a felhasználóknak egyaránt. Hangsúlyozta, hogy a verseny kialakítása során figyelni kell az ezzel járó következményekre is. Az Unió láthatóan elkerülendőnek tartja, hogy a verseny a jövedelmező jogosultak megszerzésére irányuljon, és ezzel kezdetét vegye a közös jogkezelők széthúzása. Hatékonyság, tisztességesség, átláthatóság – ezeket a követelményeket állítja az Európai Unió a szervezetek elé. A jogosultak diszkriminációmentes és tisztességes képviselete kulcsfontosságú szerepet tölt be, mivel a verseny a díjazás szempontjából indulna meg, ez széthúzhatja a jogkezelőket és de facto monopolhelyzetet alakítana ki. Az irányelv éppen ezért a szolgáltatásnyújtás minőségének javítását ösztönzi.(3)
Az uniós követelmények és az ezzel együtt járó törvénymódosítás szükségessége okán itthon számos negatív vélemény és borúlátó kép jelent meg. A különböző nézőpontok legkisebb közös többszöröseként elmondható, hogy mindannyian a kialakult rendszer hatékonyságát féltik. Az új törvényi forma működésének megindulása nem az említett szolgáltatások minőségének javulásával járna.  A hazai szerzők továbbá feltették a kérdést, hogy miért szükséges a bevett módszeren változtatni, hiszen számos tagállamban is ez a gyakorlat. A törvényi monopólium megszüntetése helyett inkább egy ellenpólust kellene kialakítani a rettegett visszaélések elkerülésére.(4)
Hogyan is nézne ki a monopólium felszámolása? Ha a jogosultak maguk választhatják meg, hogy melyik jogvédő kezelje a jogaikat, azzal veszélybe kerülhet az „egyablakos” rendszer, vagyis hogy a felhasználók egy vagy kevés forrásból juthatnak hozzá az engedélyhez, másrészről pedig – mint ahogy az uniós joganyag is kifejezésre juttatja – a de jure monopólium megszüntetése egy de facto állapothoz vezetne. Optimális megoldás talán egy olyan rendszer lehetne, amely megtartja ugyan a törvényi monopólium jelleget, emellett mégis lehetőséget biztosít az önkéntes alapon létrehozott szervezetek működésének. Ez az elgondolás sem újkeletű, hiszen a hollandok már alkalmazzák. Az uniós követelményeknek ők úgy tettek eleget, hogy megtartották a törvényi monopóliumot, de emellett lehetővé tették az önkéntes alapon, jogosultaktól származó felhatalmazás alapján működő jogkezelők létrehozását. Így egy területen egyszerre több szervezet is tevékenységet fejthet ki. Munkájuk során nagy hangsúlyt fektetnek az együttműködésre. Megosztják például az előadók és hangfelvétel-előállítók jogainak kezelését, vagy éppen az egyes felhasználói módok kerülnek felhasználásra. Együttműködésük olyannyira hatékony, hogy Európa egyik leghatékonyabb és legolcsóbb jogkezelői közé tartoznak. A kooperáció – mint a holland példa is mutatja – nem csupán egy teória arra, hogyan is működhet gördülékenyen egy közös jogkezelő szervezet az Európai Uniós előírások betartásával a szolgáltatási színvonal csökkenése nélkül.(5)

Kérdés, hogy hazánkban mennyire lenne működőképes egy ilyen modell, vagy egyáltalán működőképes lehet-e anélkül, hogy „limuzinos”, illetve „szegényházas” jogkezelés keletkezzen. Némely álláspont szerint jóformán elképzelhetetlen, hogy a régi, nagy jogkezelők ne szippantsák fel a jövedelmező jogosultakat, míg a „kicsikkel” csak kisebb cégek foglalkozzanak.(6)
A káosz és a széthúzás elkerülése érdekében az új törvény átláthatóbbá teszi a gazdasági és strukturális rendszert és meghatározza a jogdíjból történő levonás mértékét. Lehetővé vált, hogy ugyanazon területen, ugyanazon jogosultság tekintetében több jogkezelő működjön. Ezért az átláthatóság jegyében tisztázni kell olyan kérdéseket, mint hogy ki ad engedélyt a felhasználásra és ki foglalkozik azon jogosultak jogdíjának kiosztásával, akiket egyik szervezet sem képvisel (Szjt. 86.§). Újdonság, hogy százalékos arányban került meghatározásra, hogy a jogdíjnak mekkora része használható fel. Ez 25%-ot jelent olyan esetben, ha a szerző tartózkodási helye vagy személye ismeretlen. A közös jogkezelők felosztási szabályzata alapján a felhasználók 10%-ot a jogosultak javára fordíthatnak (Szjt. 89.§). Kibővítésre és módosításra kerültek a nyilvántartásba vételi és a felügyeleti szabályok is mind e mellett.
A jövőbeli verseny kialakulása ez év elejétől minden további nélkül lehetséges, most már csak az új, a versenybe bekapcsolódni vágyó jogkezelőknek kell megjelenniük.


(1) Faludi Gábor: A szerzői közös jogkezelés mint szabályozott monopólium, Infokommunikáció és Jog, 2009/4.
(2) Gondol Daniella: Honnan jövünk, kik vagyunk, hová megyünk – gondolatok a szerzői jogi törvény módosításáról, Infokommunikáció és Jog, 2009/3.
(3) Az Európai Parlament 2007. március 13-i állásfoglalása a Bizottság 2005. október 18-i, a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határon átnyúló kezeléséről (2005/737/EC) (2006/2008 (INI)).
(4) A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület észrevételei a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény jogharmonizációs célú módosítására vonatkozó kormány-előterjesztés tervezetére (hiv. szám: IRM/EUJFO/460-16/2008).
(5) Pogácsás Anett: A holland közös jogkezelési modell néhány tanulsága, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 3. (113.) évfolyam 2. szám 2008. április.
(6) Kitzinger Dávid: A zeneipar szabályozhatóságáról – Zh estek, 2012. március 22-én tartott előadása alapján.
© Urbán Kitti
Kitti – hasonlóan a tegnap bemutatott Ujhelyi Dávidhoz – ugyancsak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának IV. éves jogász hallgatója. A szerzői jog iránt harmadéves korában kezdett el érdeklődni. A technológia rohamos fejlődése napról-napra új kihívás elé állítja e szektor szereplőit. A megoldás megtalálása jogi, gazdasági és egyéb szempontokból is izgalmas kihívásnak bizonyul, mellyel Kitti a továbbiakban is részletesen igyekszik foglalkozni.

Kommentek:

komment

3 gondolat “A közös jogkezelő szervezetek versenyhelyzetének kialakulása hazánkban”

  1. Csaba says:

    (1) Feltételezem, hogy a szerző nem kap zenélés után jogdíjat, így kizárólag Faludi Gábor írására támaszkodhatott. A valóság sajnos az, hogy a magyar közös jogkezelés működése súlyosan elégtelen. Sok esetet ismerek, mégis személyes példámat említeném, amikoris egyik zenénk megjelent külföldön, majd felkértük a magyar jogkezelőt, hogy intézkedjen a jogdíjak beszerzése iránt. Kis idő múlva a magyar jogkezelőtől azt a választ kaptuk, hogy a behajtási kísérletük sikertelen volt, nagyon sajnálják, kalózkodás áldozata lettünk. Mindezt úgy, hogy a kiadóval kötött szerződést is bemutattuk, megadtuk a kiadó kapcsolattartójának elérhetőségeit. Ezt megelégelvén kvázi kiléptünk a magyar jogkezelőből és beléptünk az akkor még MCPS-PRS Alliance néven működő szervezetbe (UK), amely körülbelül egy hónapon belül beszedte és kifizette nekünk a jogdíjat. Az összegről a magyar gyakorlattal ellentétben részletes elszámolást kaptunk, levezetve, hogy mennyi volt a kezelési költség, stb.

    (2) Ahogy a példám is mutatja, 2004. óta van verseny az EU közös jogkezelői között. Nota bene, nem csupán én hagytam itt a magyar monopóliumot.

    (3) A közös jogkezelés problémájának jogászok általi megközelítése koncepcionálisan téves, ugyanis nem tudnak kilépni a jelenlegi keretekből. Nem két (vagy több) jogkezelő a megoldás. Lehetséges-e a verseny egy olyan területen, ahol gyakorlatilag tilos a vállalkozási tevékenység? Van-e egyáltalán piac? Miért gondolja a szerző, hogy az új szabályozás átláthatóbbá teszi a működést (amellett persze, hogy a törvény indokolása ezt írja)?

    (4) A közös jogkezelés azért alakult ki, mert a Beaumarchais-ék 1777-ben arra a következtetésre jutottak, hogy hiányzik az interfész a zenészek és a felhasználók között. Azóta eltelt 235 év, így a kérdést olyan szempontból kell vizsgálni, hogy a fejlődés lehetővé tette-e hatékonyabb (automatizált, egyedi joggyakorlást lehetővé tevő, humán közvetítő réteg nélküli) interfész kialakítását a jogosult és a felhasználó között. A válasz igen, és a közös jogkezelés (itthon) mégis túlél, sőt, szaporodna a verseny látszatát keltve. Miért?

    Nos, kommentként ez már így is hosszú lett, a megfelelő mélységű érveléshez pedig se idő, se hely, úgyhogy köszönöm a figyelmet, ha volt.

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Figyelem volt. Hely pedig van minden további érv kifejtéséhez. (A tárhely korlátlan.) Minden további véleményt várunk!

  3. UD says:

    Na, ebből látszik, hogy a Szerző igazi mély vízbe nyúlt. Dicséret illeti érte! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.