(Giga) Breaking News: a Google Books másodfokon is fair use!

Micsoda bréking: a Second Circuit szerzői jogokban komoly szaktekintélynek számító Pierre N. Leval szövetségi fellebbviteli bíró által vezetett tanácsa helyben hagyta Chin bíró 2013-as, körzeti bírósági döntését, melyben a Google Books szolgáltatást fair use-nak nyilvánította.

Mivel breaking news, és mivel épp úton vagyok Glasgow-ba, ezért alapos elemzéssel nem szolgálhatok, de a New York Times cikke szerint a másodfokú bíróság a GB transzformatív jellegére hivatkozással erősítette meg a korábbi ítéletet. Ez – természetesen – hatalmas vereség a felperes Authors Guild számára, amely néhány éve, a Google Books megállapodás révén, még közel volt a több mint száz millió dolláros kiegyezéshez. (Most készülhetnek arra, hogy ügyvédi munkaköltség címén nyolc számjegyű összeget fizetnek majd ki – dollárban.) A New York Times azt is említi, hogy az Authors Guild valószínűleg a Legfelsőbb Bíróság elé próbálja majd vinni az ügyet. Ez már csak azért is fenomenális hír lenne, mondom én, mert a Legfelsőbb Bíróság hasonló jellegű, digitális/internetes szerzői jogi kérdésben hosszú évek óta nem nyilvánított véleményt.

A giga hírről lásd még a Reuters, az IPKat, az Electronic Frontier Foundation vagy az Ars Technica oldalát. Amint a kezembe kerül az ítélet, külön elemzést írok róla.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.