Címke: polgári jog

Ptk. saláta és szerzői jog

Lassan megszokhatjuk, hogy a szerzői jogi törvénybe szépen belekerül, ami akar. Ezúttal az a furcsa, hogy a Ptk. hatálybaléptetésével kapcsolatban elvégzett „korrekciók” részeként – több mint száz másik jogszabály módosításával egyetemben – a jogalkotó az Szjt-be is belenyúlt, ismét.  A Magyar Közlöny 2013. évi 222.

Cikkajánló #3.4 – Az ACTA polgári jogi kérdései

Kőhidi Ákos, blogunk egyik szerzője, a magánjogi felelősségtan jeles ismerője, újabb tömör cikket jelentetett meg a Jogi Iránytű, az MTA Jogtudományi Intézetének tájékoztató kiadványának a hasábjain. A témát ezúttal a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) polgári jogi vonatkozásai adták. „A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás eges

Az én véleményem az ACTÁ-ról – 3. rész

Elérkeztünk „Az én véleményem az ACTÁ-ról” sorozat harmadik részéhez. Ebben a polgári jogi jogérvényesítés (7-12. cikk) szabályait fogom áttekinteni, és röviden elmondom, szerintem ez miért nem lehet alap a megállapodással szembeni totális támadásra. A polgári jogi jogérvényesítés Polgári jogi eljárások keretében a szerződő feleknek gondoskodniuk