AI és szerzői jog #2: uniós breaking: kiszivárgott a fehér könyv vázlata

Erről tényleg csak breaking, mert leakeket nem szoktam elemezni. Az Euractiv weboldal egy “12/12”-es számmal jelölt (vélhetően december 12-ére utalva ezzel) tervezetet/vázlatot közölt január 17-én a Bizottság mesterséges intelligenciával kapcsolatos fehér könyvéről.

A dokumentum jól láthatóan kidolgozás alatt áll. Ezzel együtt is jól kiolvasható belőle, hogy az EU figyelme egy olyan uniós szabályozási környezet megteremtésére irányul, amely tiszteletben tartja a meglévő értékeket (különösen az adatokkal kapcsolatos szabályozás terén), ugyanakkor (globálisan meghatározó) innovatív környezet megteremtése a cél. A dokumentum vonatkozó része szerint a bizottsági tervezet a következő területekre terjed ki:

Igyekeztem áttekinteni az anyagot a szerzői jog lencséjén keresztül is. E téren a dokumentum nagyon is szákszavú – bátran kijelenthető, hogy a leak nem helyez hangsúlyt a szerzői jogi bizonytalanságok megválaszolására. (Másként mondhatnám úgy is, hogy nem kívánja a status quo-t megváltoztatni.)

A dokumentum ugyanakkor több helyen is említi a szoftver frissítések kérdését (ami a gépi tanulás nyomán keletkező új ismeretek esetleges kötelező megosztása miatt bír relevanciával).

Várjuk a fejleményeket, ha minden igaz, februárban kijöhet a Fehér Könyv. Ha így lesz, azt tüzetesebben is át fogjuk nézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük