Címke: Fehér Könyv

A blog éve – 2014 legfontosabb eseményei (2. rész)

A 2014-es év első felét áttekintő összegzést kövesse a második félév legfontosabb szerzői jogi eseményeinek a vázlatos bemutatása. Július – A nyár nem hozott uborkaszezont az Európai Unió Bíróságán, és ez a blog posztjaiból is kiválóan kitűnik. Júliusban Hajdú Dóri ismertette a főtanácsnoki indítványt a

Elérhető a Bizottság Fehér könyvének tervezete

Az Európai Bizottság – lassan két éve – komoly erőlködést tanúsít a szerzői jogok reformját illetően. Ennek egyik részelemeként úgy tűnik, hogy rövidesen egy Fehér könyv is napvilágot fog látni. A dokumentum „internal draft” verziója már elérhető. Értelemszerűen nem kell ennek veszettül nagy feneket keríteni,

Szemezgetés – Fehér Könyv 2008-2009

A korábban megindított „Szemezgetés” rovatban ezúttal hadd ajánljak az olvasók figyelmébe egy, a Magyar Szabadalmi Hivatal által, immáron 4. ízben (bár ezúttal két évet „felölelve”) kiadott kötetet, a Fehér Könyv a Szellemi Tualjdon Védelméről 2008-2009 kiadványt. Hűen az eddigiekhez, illetve a blog szellemiségéhez, a kötetből