Először is Dénestől kell elnézést kérnem a kései blogolásért, habár ő biztosan megbocsát, hiszen maga is részt vett a CICL-en, amire az elmúlt napokban sokat készültem. Viszont elmaradni nem fog Dénes fokozatszerzési eljárásának az összefoglalója, hiszen mindig öröm, ha szerzői jogból valaki doktori disszertációt ír. Dénes a szerzői jog forgalomképességét vizsgálta végtelenül precíz jogtörténeti írásában.

Legeza Dénes (mellette konzulensei, Homoki-Nagy Mária és Varga Norbert)

2017. május 23-án gyűlt össze egy izgalmas szerzői jogi disszertáció meghallgatása és megvitatása céljából a nagyérdemű az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának Kari Tanácstermében. Nem csekély örömömre az eljárásban titkárként működtem közre, így közelről (belülről) is részese voltam a fokozatszerzési eljárás legkellemesebb pillanatának.

Dénes alapos, részletekbe menő prezentációjával ismertette dolgozatának főbb téziseit. Bemutatta, miként fejlődött a magyar szerzői jog, és ezzel együtt / ezen belül a forgalomképesség kérdésköre. Jogtörténeti műként nem csak szekunder forrásokat használt, hanem irgalmatlan mennyiségű levéltári anyagot is, de olyan szinten, hogy nem csak ítéleteket, de még korabeli szerződéseket is előbányászott. Abban sincs semmi meglepő, hogy az opponensi vélemények sem igazán tudtak érdemi fogást találni a dolgozaton. Sőt, azt hiszem, hogy annál nincs is találóbb összefoglalás, mint amit a bizottság a határozatába foglalt a védéssel összefüggésben. Íme:

Az opponensek: Herger Csabáné és Faludi Gábor

„Az értekezés témaválasztása hiánypótló. Az elmúlt időszakban komoly figyelem hárult a szerzői jog történetére, a vizsgált területet a jogirodalom mégsem dolgozta fel egészében mindmáig. A témaválasztást ugyanakkor magyarázza, hogy a szerző éles szemmel a technológiai fejlődés jelentőségére fordított figyelmet. A dolgozat nem elégszik meg a jogirodalmi források feldolgozásával, hanem elsődleges forrásokra támaszkodik. A választott módszer alkalmas volt arra, hogy a szerző elérje a kitűzött kutatási célját. A szerző világosan igazolta, hogy a szerzői jogi jogátruházás soha nem tekinthető olyan végleges joghatályú átruházásának, mint a dolog tulajdonjogának átruházása.

A szerző a közel 250 kúriai és egyéb bírósági döntés révén a teljesség igényével igyekezett feldolgozni a releváns joggyakorlatot. A dolgozat izgalmas részét képezi a vizsgált időszak alatt megszületett szerzői jogi törvények elfogadásának az ismertetése. Ahogy annak az ismertetése is izgalmas, hogy az 1950-es évek elején hogyan győzték meg komoly felkészültségű szakemberek a politikusokat arról, hogy Magyarország ne zárkózzon el kulturálisan a külvilágtól.

A szerző képes a levéltári forrásokból pontos következtetések levonására és a nemzetközi források összehasonlító elemezésére. A dolgozat jegyzetapparátusa megfelelő, a forrásjegyzéke többségében magyar irodalmat tartalmaz, amelyet a szerző igyekezett a teljesség igényével feldolgozni. A formai követelményeknek a disszertáció megfelel.

Szerencsés lett volna, ha a szerző erőteljesebb véleményt alkotott volna a dolgozat által vizsgált jogátruházás kérdése terén.

Mindent egybevetve a bíráló bizottság 100 százalékos szavazati aránnyal meghozott döntésével javaslatot tesz arra, hogy az SZTE Egyetemi Doktori Tanácsa ítélje oda a jelöltnek a doktori fokozatot.”

Gratulálunk Dénesnek még egyszer a védéséhez!