Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #2: ITV v. TVCatchup #1

A nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogának uniós gyakorlatát áttekintő mini sorozat második eleme az ITV Broadcasting v. TVCatchup ügy (Case C-607/11), amely arra az izgalmas kérdésre kereste a választ, hogy egy szolgáltató (TVCatchup) jogosult-e az interneten keresztül streamelni televíziós csatornák jogvédett műsorát a felhasználókhoz, amennyiben azok egyrészt rendelkeznek az adott csatorna televíziós megtekintéséhez szükséges engedéllyel (előfizetéssel), és a streamhez csakis egyedileg, az adott felhasználó férhet hozzá.

A TVCatchup rendszere röviden a következők szerint épül fel: a cég a felperesek által jogszerűen továbbított földi vagy műholdas jeleket “befogva” négy szerver közbeiktatásával alakítja át digitális jelekké. Az első szerver “befogja” a jeleket, a második kódolja azokat, a harmadik, ún. “alapszerver” különböző formátumokban (Adobe Flash, HTTP stream, RTSP stream) előkészíti a tartalmat lehívásra. A negyedik “edge szerver” a felhasználókkal áll kapcsolatban, és amennyiben utóbbi leadja a lehívásra irányuló igényt, az edge szerver lép kapcsolatba az alapszerverrel, s az edge szerver juttatja el végül az ily módon lehívott tartalmat a felhasználóhoz. A felperes jogosultak e szolgáltatást értelemszerűen jogellenesnek ítélték meg, ám az alapügyben eljáró angol High Court bizonytalan volt a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogának az értelmezésében, és ezért az Európai Bírósághoz fordult. [Ítélet, 8-18. pontok.]
Az EUB abból indult ki, hogy az InfoSoc-irányelv magas szintű védelmet biztosít, egyúttal a jogosultak vagyoni jogainak széles értelmezését irányozza elő, amelyből az következik, hogy minden egyes nyilvánossághoz közvetítést egyedileg kell engedélyeznie a jogosultaknak. [Ítélet, 20, 23-24. pontok.] E szempontból az internet sem hoz különbséget és változást, [Ítélet, 26. pont] még akkor sem, ha egyes technológiai eszközök csak a jelek fogadásának és továbbításának minőségét javítják. A bírák szerint azonban a TVCatchup szerverei nem ilyen “javítási célt” szolgáltak, következésképp a nyújtott szolgáltatás beilleszthető a közvetítés fogalma alá. [Ítélet, 28-30. pontok.] A felhasználás teljességéhez azonban szükség van a “nyilvánossághoz” való közvetítésre is. Az EUB e ponton visszautalt a Rafael Hoteles ügyben előadottakra, miszerint
“‘nyilvánosság’ fogalma meghatározatlan számú lehetséges címzettet jelent, és ezen felül viszonylag jelentős számú egyént foglal magában. Ami különösen ez utóbbi feltételt illeti, tekintetbe kell venni a halmozódó hatást, amelyet a lehetséges címzettek részére a művek rendelkezésre bocsátása eredményez. E tekintetben különösen releváns tudomással bírni arról, hogy hány személy fér hozzá egyidejűleg és szukcesszív módon ugyanazon műhöz.” [Ítélet, 32-33. pontok.]
Mindezt azzal egészítette ki a fórum, hogy
“[e]zen összefüggésben nem bír jelentőséggel az arról való tudomásszerzés hogy a potenciális címzettek a közvetített művekhez „egy adó – egy fogadó” kapcsolat révén férnek hozzá. Ezen technika ugyanis nem akadályozza meg azt, hogy nagyszámú személy férjen hozzá egyidejűleg ugyanazon műhöz.” [Ítélet, 34. pont.]
Vagyis a közvetítés a nyilvánossághoz jutott. A TVCatchup utolsó szalmaszállal belekapaszkodott abba a koncepcióba, ami az FAPL ügyben került felszínre (és amely amúgy is heves kritika tárgyát képezte/képezi). Nevezetesen, hogy a közvetítés nem “új nyilvánosságot” célzott, hanem előfizetéssel rendelkező személyeket (akik tehát amúgy televízióról eleve hozzáférhetnének a tartalmakhoz). A bírák elutasították ezt az érvet, arra hivatkozással, hogy míg az FAPL ügyben tagadhatatlanul nem fedte le a kérdéses új nyilvánossággal a jogosultak által eredetileg adott engedély, addig a jelen esetben teljesen egyedi, új technológiai módszerekkel került sor a közvetítésre. Legyünk pontosak:
“az alapeljárás olyan művek közvetítésére vonatkozik, amelyek földfelszíni műsorsugárzásba kerültek belefoglalásra, és amelyeket az interneten keresztül rendelkezésre bocsátottak. Ily módon, ahogyan jelen ítélet 24-26. pontjából következik, ezen közvetítések mindegyikét az érintett szerzőknek egyénileg és elkülönülten kell engedélyeznie, mivel mindegyiküket specifikus technikai feltételek mellett valósítják meg, a védett művek közvetítésének eltérő módját követve, és mindegyiket a nyilvánosságnak szánják. Ilyen feltételek mellett a későbbiekben nincs szükség az új nyilvánosság vizsgálatára, amely csak az olyan helyzetekben releváns, amelyekkel kapcsolatban a Bíróság már határozott a fenti hivatkozott SGAE‑ügyben, a Football Association Premier League és társai egyesített ügyekben, valamint az Airfield és Canal Digitaal és társai egyesített ügyekben hozott ítéletekben.” [Ítélet, 39. pont.]
A fentiekben kiemelt rész elég furcsa észrevételt tartalmaz, és ez utóbb épp a Svensson ügyben csúcsosodott problémává. Ha ugyanis eltérő technológiai módszerrel és következésképp eltérő vagyoni jog keretei között kerül sor a közvetítésre (előbb földfelszíni vagy műholdas sugárzás, utóbb internetes lehívásra hozzáférhetővé tétel), akkor mindenképpen engedélyköteles a felhasználás. Ezzel ellentétben, a Svensson ügyben mind az alap, mind a másodlagos felhasználás az internetes lehívásra hozzáférhetővé tétel formájában, egész pontosan linkelés útján valósult meg. Egy nagy baj van csak ezzel az érveléssel: az uniós jog alapját is adó nemzetközi szerzői jogi szabályok semmi ilyen kikötést nem ismernek. Ahogy arra Ficsor Mihály is rávilágított: e ponton ismét rossz irányba indult az EUB joggyakorlata.
Update #1: az EUB 2017-ben újabb előzetes döntést hozott a TVCatchup ügyben, egy nagyon érdekes, apróságnak tűnő részkérdésről. A fejleményeket lásd itt.

Kommentek:

komment

Egy gondolat “Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #2: ITV v. TVCatchup #1”

  1. Pingback: Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #11: ITV v. TVCatchup #2 – COPY21
  2. Trackback: Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #11: ITV v. TVCatchup #2 – COPY21

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.