Kis magyar szerzői jogtörténet #2

Év elején említettem, hogy egy antik könyvet kaptam karácsonyra édesapámtól, ami néhány szerzői jogi döntvényt is magában rejtett. Az első bejegyzést, melyben e döntések bemutatását terveztem, még február elején tettem közzé. A sok-sok jogtörténeti kérdésnél aktuálisabb szerzői jogi fejlemény (kommentálása) okán csak most jutottam oda, hogy a második bejegyzést is elkészítsem. Ez az elévülés jogintézményével kapcsolatos.

Először is álljon itt a 714. sz. döntvény az említett 1916-os Grill-féle Új Döntvénytárból:

“Az 1884 : XVI. t-cz. 36.§-a szerint a szerzői jog bitorlása miatt a perindítás joga három év alatt évül el, az elévülés pedig azzal a nappal veszi kezdetét, melyen a jogosulatlan többszörözött példányok terjesztése megkezdetett, vagy a mű közzététele történt.” (C. 1914. deczember 21. 3224. sz.)

Az iménti döntvény elég szűkszavú, ráadásul azt is megállapíthatjuk, hogy a jogszabály szövegéhez erősen kötődött. Az említett szakasz ugyanis a következők szerint hangzott:
“A szerzői jog bitorlásának megbüntetése, továbbá az okozott kár és az illetéktelen gazdagodás iránt támasztható kereset három esztendő alatt évül el.
Az elévülés azzal a nappal kezdődik, melyen a jogosulatlanul többszörözött példányok terjesztése megkezdetett, vagy a mű közzététele történt.”
Ez utóbbi normaszöveg második fele a döntvényben is teljesen megismétlésre kerül. A törvényhely a mai fogalmakkal élve kissé félrevezető, pontosabban inkább úgy fogalmaznék, a struktúrája eltér a ma megszokottól. Épp a februári bejegyzésben tettem említést arról, hogy a szerzői jogot eredendően büntetőjogi eszközökkel védte a magyar jogrend. A törvény 5-7. szakaszai ugyanis felsorolják a bitorlás eseteit, melyek közül az alapeset (5.§) a következők szerint festett:
“Az irói műnek gépi többszörözése, közzététele és forgalomba helyezése, ha az a jogosult (1., 2., 3. §) beleegyezése nélkül történik, a szerzői jog bitorlásának tekintetik és tilos.”
Ha mindezt egybevetjük a 19.§-ban tárgyalt büntetésekkel (mely a pénzbüntetést favorizálta), akkor jól látható a büntetőjogi kötődés. Mára természetesen a helyzet megváltozott: a magánjogi és a büntetőjogi szankcionálás különvált (sokakat talán meg is tévesztve). Az elévülés szabályai is ennek megfelelően megduplázódtak. A büntetőjog esetén e jogterület saját szabályai szerint számítandó elévülési időt kell alkalmazni a büntethetőség megszűnésének eldöntésére. A hatályos norma (1978. évi IV. törvény) szerinti általános szabály szerint a kérdéses jogsértés büntetési tételének felső határa, de legalább három év után a bűncselekmény többé már nem büntethető [vö: Btk. 33.§ (1) b)]. Ugyanakkor az új Btk. ebben fontos változást hoz. A 2012. évi C. törvény 26.§ (1) bekezdése azonos logika szerint számolt elévülési idejének minimuma 5 évre emelkedik. Ez a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos jogsértések esetén – eltekintve a minősített esetektől – irányadó is lesz.

A magánjogi elévülés szabályai szintén nem a szerzői jogi törvényben kerültek elhelyezésre, hanem a mögöttes jogszabály, a Ptk. passzusaiban. A jelenleg még hatályos “régi Ptk.” (1959. évi IV. törvény) 324-327.§§ foglalkoznak az elévüléssel, melyek szerint – röviden és tömören – a magánjogi követelés bírósági úton történő érvényesítés lehetősége a követelés esedékessé válásától számított öt év elteltével megszűnik. Az új Ptk. 6:22.§-a gyakorlatilag ezzel megegyező szabályt állít fel, némileg másféle megfogalmazás mellett.

Rövidesen jelentkezek még egy kis magyar jogtörténettel, s talán épp az fogja az olvasókat a legjobban érdekelni, mert a fehérneműdivattal lesz kapcsolatos!

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.