Alapjogok v. szerzői jog trió #2: az EUB Afghanistan Papiere döntése

A múlt héten tettük közzé az Európai Unió Bíróságának a Pelham ügyben hozott döntését elemző rövid írásunkat. A három kiemelkedően fontos előzetes döntést érintő sorozatunk második elemében egy már jóval alapjogiasabb kérdésről fogunk beszélgetni: a sajtó szerepéről és a szerzői jogi határokról.

Az Afghanistan Papiere ügy – melynek nevét az amerikai “leleplezős” botrányokhoz hasonló körülmények szülték, és magyarul “afganisztáni iratok/dokumentumok” néven hívhatnánk – lényegében a véleménynyilvánítás alapjoga által védett szabad sajtó és a kormányzati dokumentumokon potenciálisan fennálló szerzői jogvédelem ütközéséről szól. Hogy mégsem válik ez az előzetes döntés világrengető precedensé, egyszerűen azért lehet, mert semmi értelme a szerzői jogvédelemnek a katonai (minisztériumi) jelentések kapcsán.

Kezdjük az elején: a jogvita tényállása viszonylag egyszerű. A német hadsereg külföldi jelenlétét dokumentáló, nem nyilvános parlamenti jelentéseket és ezek nyilvános, de rövidített változatait egyaránt elkészíti a német Honvédelmi Minisztérium. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung a nem nyilvános jelentések elérhetővé tételét indítványozta, ám azokat nem kapták meg, a jelentések potenciális szerzői jogvédelmére hivatkozással. (Hogy ennek az érvnek mennyire se füle, se farka, az hagyján – magyar fülnek az ilyen érvek amúgy emlékezetesek lehetnek.) A dokumentumok azonban így is a WAZ kezébe kerültek (itt van egy kis leakes szál, de ehhez nem értek, ráhagyom a titkosszolgálatokra), és azokat oldalanként szkennelve, szerkesztve, bevezetővel ellátva, linkekkel kiegészítve hozta le a weboldalán a WAZ. A per innen ered.

A jogvitát az EUB-hoz előterjesztő német bíróság érdemben arra kíváncsi, hogy milyen mozgásteret hagy az uniós jog a tagállami jogalkotónak az uniós szabályok harmonizálásában (1. kérdés), másrészt – feltételezve, hogy a jelentések szerzői jogilag védett művek – alkalmazható-e vonatkozásukban valamely korlátozás/kivétel (méghozzá az idézés vagy a napi eseményekről történő sajtó-tudósítás esetköre) (2. kérdés), illetve hogy az Alapjogi Charta közvetlenül is igazolhat-e bármely, az InfoSoc-irányelven kívüli korlátozást/kivételt (kvázi külső korlátot/kivételt lehet-e alapozni a Chartában foglalt alapjogi előírásokra) (3. kérdés).

A bíróság elsőként nagyon erős “odakacsintás” mellett azt elemezte, egyáltalán lehet-e jogvédett egy katonai jelentés. A legegyszerűbb e ponton, ha szó szerint idézem, amit a fórum érdemben mondott:

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az olyan katonai helyzetjelentések, mint amelyek az alapügy tárgyát képezik, kizárólag azzal – a nemzeti bíróság által esetről esetre vizsgálandó – feltétellel állhatnak szerzői jogi védelem alatt, hogy e jelentések a szerző szellemi alkotásának minősülnek, tükrözik annak személyiségét, és a szerző említett jelentések összeállítása során hozott szabad és kreatív döntésekben nyilvánulnak meg. (25. pont)”

Vagyis a jogvédelemről a tagállami bíróságnak kell majd érvényesen döntenie, de ha olvasunk a sorok között, vagy legalábbis ha magunk próbálunk az EUB kritériumrendszere mentén dönteni, akkor a legszerencsésebb megoldás az lenne, ha a katonai jelentések műként való minősítését elvetnénk. (Persze ha ez igaz, akkor a WAZ magatartása teljességgel irreleváns a szerzői jog szempontjából, marad a leak-szál, de az más tészta.)

Az EUB a három kérdést némiképp az eredetitől eltérő sorrendben vizsgálta (1-3-2). Az első kérdésre egyrészt azt a választ adta – megerősítve a német Szövetségi Alkotmánybíróság logikáját -, hogy a tagállami

“bíróságok továbbra is az alapvető jogok védelmének nemzeti szintjét alkalmazhatják, feltéve, hogy ennek alkalmazása nem sodorja veszélybe sem a Charta által meghatározott védelem szintjét, ahogyan azt a Bíróság értelmezte, sem pedig az uniós jog elsőbbségét, egységességét és tényleges érvényesülését” (32. pont).

Ugyanakkor a nemzeti keretrendszer alkalmazásának annyiban lehet csak értelme, amennyiben a jogharmonizáció teret enged a mérlegelésre a tagállami jogalkotó számára (33. pont). Az EUB szerint a vagyoni jogok (itt a többszörözés és a nyilvánossághoz közvetítés a releváns) teljes körű harmonizációja megtörtént, ezek vonatkozásában a tagállamoknak nincs mérlegelési joguk (vö.: 36-38. pontok), a korlátozások és kivételek azonban jelentős mérlegelési mozgásteret hagynak (vö.: 39-53. pontok). A mérlegelési mozgástér ezzel együtt is korlátozott. Hogy mit takar a “korlátozott jelentős mozgástér“, azt az EUB konkrét körülményekkel magyarázza. Nevezetesen azzal, hogy az irányelvben foglalt előírásokra is tekintettel a tagállamok nem határozhatják meg teljes szabadsággal a vonatkozó előírások tartalmát; az előírásoknak összhangban kell állniuk az arányosság elvével; ugyancsak összhangban kell állniuk a három lépcsős teszttel; valamint a tagállamokra is vonatkoznak az Alapjogi Charta előírásai (amelyek ugyancsak az egyensúly megteremtését célozzák).

Az EUB – a logikai átmenetre tekintettel – itt áttért a Charta elemzésére, egyúttal a harmadik kérdés megválaszolására (55-64. pont). Ellentétben a Pelham ügynél kifejtett, viszonylag limitált elemzéssel, az EUB ezúttal sokkal részletesebben körbejárta, hogy a Charta képezheti-e külső korlátozások forrását, vagyis hogy – az előzőekben kifejtett “korlátozott teljes mozgástér” logikáján túl – a Chartára lehet-e hivatkozni annak érdekében, hogy valamely szerzői jogosult érdekeivel ellentétes korlátozást (felhasználói jogosultságot) ismerjenek el a tagállamok. A válasz pedig érdemben az, hogy nem. A Charta ugyanis a tagállami alkotmányos alapokra épül, a célja az egyensúly megteremtése az egyes érdekoldalak között, az egyensúly megtestesülése azonban az uniós jogharmonizáció feladata. Más szóval tekintettel kell lenni arra, mit ír – a jelen esetben – az InfoSoc-irányelv, és amennyiben a sajtószabadságot megfelelően garantálják szerzői jogi korlátozások [itt a hivatkozott 5. cikk (3) bekezdés c) pont második fordulata és a d) pont], akkor ettől eltérni nem lehet, mert az a harmonizáció célkitűzéseit veszélyeztetné.

Az EUB – a fenti, egyébként érthető logikai csavar mellett talán a drámai hatás fokozásáért is – utolsóként felelt a második kérdésre. Mélyebben is el lehetne merülni abban, hogy vajon-e ponton jó döntés született-e (úgy értem, nem biztos, hogy mindenki egyetért azzal, hogy a Charta direkt alkalmazhatóságától eltekintett a fórum), de tagadhatatlan, hogy az EUB végső soron sajtószabadság-párti érvelést tett a magáévá. Egyrészt – és ez nagyon fontos – az EUB hivatkozott arra az Ulmer ítéletben kifejtett álláspontjára, miszerint a “korlátozások és kivételek” egyben “jogokat foglalnak magukban a művek vagy védelem alatt álló egyéb teljesítmények felhasználói javára” (vagyis végfelhasználói jogok a szabad felhasználások, 70. pont), s mint ilyenek, ezek egyensúlyozása a jogosultak érdekeivel szemben ugyancsak elvárt, vagyis a korlátozások és kivételek hatékony érvényesülése az alapjogok tiszteletben tartása mellett meg kell, hogy valósuljon (71. pont). (Nincs tehát itt ellentmondás a fentiekben kifejtettekkel: a Charta tehát nem érvényesül külső korlátként, viszont a már meglévő belső korlátokon keresztül “nagyon erőteljesen” alkalmazandó.) Ezt támasztja alá az Emberi Jogok Európai Bíróságának a gyakorlata is (74. pont). Erre is építkezve az EUB – már csak az hiányzik, hogy “ítéletként” rögzítse, ám végső soron – megmondta a megkereső bíróságnak, hogyan döntsön:

a Funke Medien nemcsak közzétette az UdP‑ket honlapján, hanem rendszerezett formában mutatta be, valamint bevezetővel, további linkekkel és visszajelzés kérésével látta el azokat. Ilyen körülmények között, és feltéve, hogy az UdP‑ket a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „műnek” kell tekinteni, meg kell állapítani, hogy e dokumentumok közzététele tekinthető a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdése c) pontjának második fordulata értelmében vett „napi eseményekről szóló tudósításhoz kapcsolódóan […] történő felhasználásnak”. E közzététel tehát tartozhat e rendelkezés hatálya alá, amennyiben az e rendelkezés által előírt többi feltétel teljesül, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata” (74. pont).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük