Velencei privilegio – egy kis szerzői jogtörténet

A szerzői jogról és annak történeti fejlődéséről elég sokat olvastam már, de mindannyiszor beismerem magamnak: ha valaki nem jogtörténész, nem ismerheti e terület legmélyebb bugyrait. Épp ezért olyan nagy öröm számomra, ha egy-egy delikát forráshoz juthatok. Ilyen Gevin Keeney írása a velencei privilegio rendszer első durván száz évéről.

Sabellico Rerum Venetarum című könyve 1487-ből. Forrás: IPWatch

Rövid, de velős Keeney írása, amely az IPWatch oldalán jelent meg. Ennek egy részéről az ember már hallott, így a Johan Speyernek (vagy éppen velencei nevén Joannes de Spira) adott első privilégiumról/monopóliumról 1469-ből, a nyomdászok céhekké szerveződéséről és a jogvédelem saját részükre történő kieszközléséről. Ám a mélyebb ismeretekhez néha nehéz hozzáférni. Így például arról nem tudtam, hogy Speyer/de Spira egy évvel később már meg is halt, így a monopóliuma odalett, az üzlettársa azt már nem kapta meg. Aztán több mint másfél évtizedig nem adott ki új privilgéiumot a velencei Szenátus, Keeney szerint ezt egyértelműen az magyarázza, hogy a városvezetők maguk is megrettentek a Speyernek adott monopólium súlyától (amely alapján csak a német nyomdász adhatott ki könyveket Velencében). A következő privilégium már dedikált (egy vagy több) könyv kiadására adott engedélyt. Azt is kiválóan mutatja be Keeney, hogy az ezt követő évtizedekben hogyan szerezték meg a könyvnyomtatási jogot a nyomdászok, s hogyan vesztették el azt a szerző-kiadók. Ami mégis talán a legérdekesebb része ennek a tömör írásnak, az az, hogy a velencei reneszánsz időszakában kialakult, szerző-centrikus rendszer egyfajta személyhez fűződő jogokra épülő rezsim volt. Egy teljesen más szisztéma, mint amit ma értünk alatta. Sajnos azonban, végülis, ezt szorították ki a kiadók a velencei mindennapokból, és tettek lépéseket a ma is jól ismert, vagyoni jog-orientált rendszerek felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.