Szabadkereskedelem és szerzői jog #1.2

Miközben az amerikai, kanadai és mexikói delegációk a jelek szerint elbeszélnek egymás mellett NAFTA ügyben, nem kevés dolog történik a partvonalakon túl – vagy épp tengerentúl.

TPP tárgyalások még 2017. novemberében. Forrás: Toronto Star

Így rögtön jöhet a nagy hír: megállapodtak a tárgyaló partnere a TPP-ről. A TPP, amelyből az Egyesült Államok új kormányzata már tudatosan ki is akart maradni, úgy tűnik, mégis meg fog születni. Korábban erről már én is írtam, ám Michael Geist oldalán olvashattunk arról, hogy a felek közös nevezőre jutottak. Persze ugyanitt jelezte Geist azt is, hogy azért Kanadát többen is támadták, mert elég sok területen igyekezett tartani magát saját kulturális és gazdasági érdekeihez. (Lásd még itt.) (Ebben természetesen semmi meglepő sincs, sőt.) Mindenesetre a lényeg: újabb tüske lehet a Trump adminisztráció szemében, hogy az általa meghirdetett úttól függetlenül számos más csapás létezik a világban. Sőt, talán ezek a csapások idővel forgalmasabbakká is válnak majd. A TPP hivatalos aláírására egyébként márciusban, Japánban kerülhet sor.

Visszatérve kicsit a NAFTÁ-hoz, ugyancsak Geist írt arról, hogy a NAFTA tárgyalások hitelessége megkérdőjeleződött Kanadában. Ennek elsődleges oka a tárgyalásokat folytató munkacsoportok tagjait kötő titoktartási nyilatkozat. Bár Kanada kormánya sok szempontból a nyitott tárgyalások híve, ezt a jelek szerint nem tudja igazán érvényesíteni. Így pedig attól is lehet tartani, hogy ha egy végső tervezet megszületne, az komoly kritikát kap majd a közbülső megismerhetőség hiányában.

Ugyancsak érdekes hírként szolgálta a TorrentFreak írása, amelyben arról olvashattunk, hogy számos akadémikus nyílt levélben hangsúlyozta, hogy ha az internet széles körben történő elterjedése előtt előkészített NAFTA újraírásra kerül, és az internethozzáférés-szolgáltatókat is érinteni fogja, akkor szükségképpen tartalmaznia kell a megállapodásnak felelősség-korlátozási klauzulákat is. (Megjegyzem, számos példa hozható arra, hogy egy szabadkereskedelmi megállapodás az ehhez hasonló “fékek és ellensúlyok” terén csöndes marad, és azok szabályozását mellőzi, teret nyitva ezzel a jogosultak számára sokkal előnyösebb értelmezésnek.)

Végül egy kis érdekesség: a New York Times cikke három olyan terméket gyűjtött össze, amelyek kereskedelmét hátrányosan érintené, ha az Egyesült Államok kilépne a NAFTÁ-ból. Meglepő, de ezek a bacon, a farmer és a mexikói sör.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.