A francia out-of-commerce szabályozás halála?

Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár. Mindeközben Wathelet főtanácsnok elkaszálná a kereskedelmi forgalomban nem kapható (“out-of-commerce”, OOC) könyvekre vonatkozó francia nemzeti szabályozást.

2016. július 7-én tették közzé Melchior Wathelet főtanácsnoki indítványát a Soulier ügyben, melyet ezzel együtt is azt hiszem, hogy “az” “out-of-commerce” ügyként fogunk majd megjegyezni. Miről is van szó? Hajdú Dóri kollegina bőségesen és már jó ideje körülírta, hogy a franciák miként vezettek be egy nemzeti, kilépést engedő kötelező közös jogkezelési szisztémát, amelynek keretében a 2001-et megelőzően (vagyis 20. századi), forgalomban azonban nem kapható könyveket miként adhatják ki új személyek, feltéve, hogy a kiadási/felhasználási jogokat eredetileg megszerző személy/kiadó felszólítás után sem hajlandó (ismét) kereskedelmi forgalomba hozni a vitatott könyvet. Ebben az esetben egy erre a célra létrehozott közös jogkezelő ad felhasználási jogot az új piaci szereplőknek, azonban továbbra is megőrizve a kilépés lehetőségét (más szóval a szerzői jogosult tiltakozhat a kiadás ellen). Az ügy végül az EUB-ig jutott, abban ugyanis sokan (több más ország kormányát is ideértve) az uniós joggal szembemenő szabályozást láttak.

Wathelet is. Szerinte ugyanis egy ilyen szabályozás alapvetően szembe helyezkedik a szerzői jogosultak legfontosabb jogosultságával: a kizárólagos vagyoni jogok (különösen a többszörözés joga) gyakorlásának a lehetőségével. Más szavakkal, véli Wathelet, a francia állam nem találhat ki ilyen új kötelező közös jogkezelési szisztémát, máskülönben túllépi a hatáskörét. A főtanácsnok egyrészt úgy találta, hogy a franciához hasonló norma nem illeszthető be az InfoSoc-irányelv által körülírt korlátozások és kivételek közé. Másrészt alaposan körbejárta, hogy az irányelv által a szerzői jogosultak vonatkozásában harmonizált többszörözési és nyilvánossághoz közvetítési jogok kizárólagossága mennyiben és miért zárja ki azt, hogy e jogok gyakorlását az országok korlátozzák. A főtanácsnoki indítvány nyilvánvalóan e ponton lehet igazán érdekes, mert – ellentétben a nem is oly rég közzétett, e-haszonkölcsönzéssel kapcsolatos főtanácsnoki indítvánnyal, amely egyértelműen megértette a “kor szavát” – az indítvány világos, konzervatív álláspontot tükrözve zárta ki az egyébként egyértelműen praktikus közös jogkezelési modellt. Persze van ebben nem kevés igazság is. Egyrészt a francia modell kifejezetten a kereskedelmi felhasználásokkal függ össze (míg például a haszonkölcsönzés nem ilyen magatartás), és a kizárólagos jogok valóban azt jelentik, hogy azok csak a jogosult előzetes engedélye mellett gyakorolhatók más személyek által.

Végső soron a főtanácsnok azt javasolja az EUB-nak, hogy vesse el a francia modellt. Őszinte leszek, az imént kifejtett, részeleges egyetértésem ellenére is helytelennek tartom ezt az indítványt, különösen azért, mert a modell a szerzői jogok gyakorlása (pontosabban itt kifejezetten a nem gyakorlása) és a társadalom egészének kulturális érdekei között egy kiegyensúlyozott megoldást igyekezett megvalósítani. Ehhez képest Wathelet főtanácsnok indítványa inkább a digitális korban rögzíti az röghöz kötés kényszerét. Nagyon kíváncsian várom a fejleményeket az ügyben, melyekről értelemszerűen haladéktalanul be fogunk számolni.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.