Az e-haszonkölcsönzés már a spájzban van?

Az Európai Unió Bírósága mellett dolgozó főtanácsnokok számos előzetes döntéshozatali eljárás során formálnak véleményt (indítványt), amellyel az EUB munkáját igyekszenek segíteni. Erre általában akkor kerül sor, ha a felmerülő jogi kérdés igencsak fajsúlyos. Az e-haszonkölcsönzés úgy tűnik ilyen kérdés.

e-lending

Forrás: kttz.org

Történt ugyanis, hogy Hollandiában (amely számos esetben szolgált már a nemzeti és uniós szerzői jogi szabályok ütközésének forrásául) a közkönyvtárakat tömörítő egyesület úgy ítélte meg, hogy a hivatalos állami (kormányzati) véleménnyel szemben az e-haszonkölcsönzés (vagyis az e-könyvek időleges kölcsönzése nyilvános könyvtárak beiratkozott tagjai részére) az uniós irányelv hatálya alá tartozik. Ennek az e jelentősége, hogy ez esetben lehetőség nyílhat arra, hogy a jogalkotó korlátozza a szerzői jogosultak engedélyezési jogát a felhasználásra. Más szavakkal a jogosult nem dönthet szabadon (és nem tilthatja meg az e-haszonkölcsönzés eredendően), hanem díjfizetés ellenében a könyvtárak “szabadon” haszonkölcsönbe adhatják az e-könyveket is.

Jól látható, hogy a kérdés kardinális: hozzáférni vagy nem hozzáférni az e-könyvekhez (könyvtárakon keresztül, és semmi esetre sem az eddigi kiadói akarat és üzleti logika szabályai szerint). A probléma tehát nem elsősorban pénzügyi: fizetni így is, úgy is kell. (Tekintsünk el attól az egyébként nem jelentéktelen kérdéstől, hogy a Haszonkölcsön-irányelv országos hatáskörű könyvtárakra nézve, szűk körben lehetővé teszi a teljesen ingyenes, vagyis ténylegesen szabad haszonkölcsönzést. Ez azért nem annyira fontos, mert a jogvita az egész ország összes könyvtára általi haszonkölcsönzés határait feszegeti.)

A jogvitában 2016. június 16-án hozták nyilvánosságra a főtanácsnoki indítványt, amely alapvetően a könyvtárak pártjára állt, és megállapította, hogy az e-haszonkölcsönzés beilleszthető az irányelv keretei közé. A megkereső bíróság több kérdéssel is az EUB-hoz fordult, ezeket azonban a főtanácsnok részben összevontan válaszolta meg. Ennek megfelelően az indítvány alapvetően két nagy részre bontható: 1) beilleszthető-e az e-haszonkölcsönzés a hagyományos haszonkölcsönzés szabályainak keretei közé?; 2) amennyiben igen, akkor milyen feltételek mellett fogadható el az e-haszonkölcsönzés  jogszerű magatartásnak?

Az első témakörre adott válasz végkövetkeztetése már az első gondolatok egyikeként megfogalmazott egyensúly iránti igényből világosan kikövetkeztethető. Eszerint:

Véleményem szerint a modern társadalom igényeinek kielégítéséhez elengedhetetlen a 2006/115 irányelv értelmezése, amely lehetővé teszi a különböző érdekek összeegyeztetését. Ugyanakkor ennek az értelmezésnek meg kell felelnie az Európai Unió által vállalt kötelezettségeknek, és összhangban kell állnia az uniós jog szerzői jogokra vonatkozó egyéb jogi aktusaival. Az alábbiakban ezekkel a problémákkal foglalkozom.

Ezekről az alapokról építkezve Szpunar főtanácsnok úgy találta, hogy a technológia, a piac és a (társadalmi) magatartások fejlődése indokolja, hogy a 90′-es években világosan nem szabályozott e-haszonkölcsönzés beilleszthető legyen az irányelv keretei közé. Másrészt a szerzői jog elsődleges célja a szerzők jogainak a védelme. Márpedig az e-haszonkölcsönzés világában a jelenlegi felállás nem a szerzőknek, hanem a kiadóknak kedvez. (Vagyis a könyvtárak és a kiadók szerződéseiből az alkotók kevesebb összegben részesednek Szpunar szerint, mint az esetlegesen a törvény által előírt díjigényből befolyó összegekből részesülhetnének.) Harmadrészt pedig a könyvtáraknak a kulturális örökség terjesztésében betöltött szerepe kérdőjeleződhet meg, ha a kor egyre dominánsabb mértékben elektronikus módon nyilvánosságra hozott tartalmakat nem kölcsönözhetik az olvasóknak. Végső soron ezekre tekintettel Szpunar úgy látta, hogy bár az e-haszonkölcsönzés az irányelv eredeti 1992-es szövegváltozatában nem szerepelt, azt onnan ma – 2016-ban – kizárni nem szabad. (24-40. pontok.)

A főtanácsnok ugyancsak fontosnak látta jelezni, hogy a szerzői jogi korlátozások bevezetése reális lehetőség, még akkor is, ha azokat szűken kell értelmezni. Ugyanakkor az irányelv által elfogadott korlátozás nem feltételezi a papír alapú hordozókat, a korlátozás az e-könyvek esetén is alkalmazhatónak tűnik (mind a szabályozás célját, mind annak szövegét nézve). (41-48. pontok.)

Az indítvány ugyancsak teret szentelt annak a kérdésnek, hogy alkalmazható-e egy olyan irányelvi rendelkezés a digitális szférában, amelyet eredendően az analóg világban alkottak meg. Ennek azért is lehet jelentősége, mert az internetes felhasználások minősítése adott esetben eltérhet a fizikai műpéldányok felhasználásának a minősítésétől. Más szavakkal a kérdés az, hogy egy e-könyv kölcsönbe adása ténylegesen beilleszthető-e a haszonkölcsönzés tevékenysége alá, vagy egy másik vagyoni jog (nevezetesen a nyilvánossághoz közvetítés és/vagy többszörözés joga) alá illeszthető-e. A főtanácsnok e téren kifejezetten rugalmasan igyekezett eljárni. Mutatja ezt a UsedSoft döntés felemlegetése (amellyel jómagam policy szinten tökéletesen egyet tudok érteni, viva la digitális jogkimerülés, de az ítélet ettől még hibákban szenved…), avagy a Bizottság kontra Franciaország előzetes döntés komoly kritikája (amely ügy az e-könyvek értékesítését szolgáltatásnak minősítette; Szpunar szerint azonban a semlegesség elvének a megsértését előidézve). Végső soron arra a következtetésre juta főtanácsnok, hogy az “e-” jelleg nem zárja ki a tevékenységet a haszonkölcsönzés fogalma alól. (49-62. pontok.)

Tovább haladva (mert hát még messze nem értünk a végére), az indítvány külön pontot szentelt az eddigiekben vázolt rugalmas álláspont nemzetközi szerzői jogi megfeleltethetőségének is. És Szpunar szerint ez is adott. A WCT által (is) tartalmazott háromlépcsős tesztet ugyanis a főtanácsnok szerint nem sérti az e-haszonkölcsönzés “gondolata”. Az ugyanis nem az összes nyilvánossághoz közvetítési formát érinti, a tartalmakhoz egyszerre mindig csak egy ember férhet hozzá, ő is csak időlegesen, tartós másolat készítésének a lehetősége nélkül. Szpunar szerint e felhasználás nem sérelmes a művek rendes felhasználására (sőt, mint utaltam már rá, a szerzők érdekei a korlátozás jobban segítheti, mint a kiadók üzleti stratégiája szerinti hozzáférés lehetősége), a kötetek eladási lehetőségeit nem csökkenti. Gazdasági okokkal magyarázza Szpunar azt is, hogy a teszt harmadik lépcsőjével sem áll szemben az e-haszonkölcsönzés, mivel indokolatlanul nem károsítja a jogosultak érdekeit. (E ponton a főtanácsnok ráadásul ismét felhívja a UsedSoft ítéletet, és a letöltés útján történő vétel kifejezéssel dobálózik, továbbá elveti annak a lehetőségét, hogy a terjesztés és a bérbeadás jogainak fizikai hordozókra történő korlátozását analógia útján a haszonkölcsönzés jogára is kiterjesszék.) Ha valahol, akkor talán e ponton érdemel figyelmet, és némi kritikai elemzést az indítvány. Kicsit összecsapottnak érzem, és nem minden szempontból tűnik megalapozottnak az érvelés. (A UsedSoft ítélet emlegetését illetően a véleményem fentebb egy szóból kiolvasható.) (63-78. pontok.)

Más szóval – mindent egybevetve – az e-haszonkölcsönzés az indítvány szerint beilleszthető az irányelv keretei közé (más szóval elképzelhető, hogy rájuk nézve is díjigényre szorítsák a jogosultak kizárólagos jogát a tagállamok). (79-80. pontok.)

A második témakörrel már a főtanácsnok is csak röviden foglalkozott, én is tömör leszek. Itt fontos és helyes megállapítás, hogy az e-könyvek könyvtárak általi megszerzése nem vezet a haszonkölcsönzés jogának kimerüléséhez, a forrás jogszerűsége elengedhetetlen, vagyis elengedhetetlen, hogy a forrásművet a szerzői jogosult, vagy az ő engedélyével más személy hozza eredetileg forgalomba. Vagyis a körülmények érvényesítése az e-haszonkölcsönzés világában a “minimumot” jelentik. (81-88. pontok.)

Folyt.köv. az EUB előzetes döntésével. (Én úgy vélem, hogy a fentiekkel alapvetően összhangban álló döntés fog születni.)

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.