Főtanácsnoki indítvány az Art & Allposters ügyben

“Egy festmény szerzői jogainak jogosultja, aki hozzájárult ahhoz, hogy az ábrázolt képet plakát formájában forgalomba hozzák, ellenezheti-e a vászonra átvitt ugyanezen kép forgalomba hozatalát?” – tette fel a kérdést egy holland tagállami bíróság, s 2014. szeptember 11-én Pedro Cruz Villalón nyilvánosságra hozta indítványát az ügyben.

Az Art & Allposters holland cég interneten keresztül értékesít képzőművészeti alkotásokat poszter formájában. Ezen belül is négyféle opció közül lehet választani: plakát, bekeretezett plakát, plakát faanyagot történő megjelenítése és kép vásznon történő megjelenítése. A jogvitát az szülte, hogy a képzőművészeti alkotások vagyoni jogainak közös kezelését végző Pictoright szerint a holland cég nem rendelkezett a képviselt szerzők alkotásainak vásznon történő többszörözésével és terjesztésével kapcsolatos jogokkal. Az Art & Allposters ezzel ellentétben hangsúlyozta, hogy ha nem is rendelkeztek közvetlenül a jogosultaktól engedéllyel a többszörözésre, ám a piacról szerezték be azokat a posztereket, amelyekről az ún. “vászonra történő átvitel” eljárása révén az új műpéldányokat készítették. Az eredeti posztereket pedig a jogosultak engedélyével hozták forgalomba, következésképp – érvel az Art & Allposters – a jogkimerülés tétele alkalmazható a további értékesítésekre.
A jogvita végül a holland Legfelsőbb Bíróság (Hoge Raad) elé került, amely több kérdést is intézett az EUB-hoz. Nehéz megállni, hogy személyes véleményemnek ne adjak hangot az ügy kapcsán. A felvázolt tények alapján ugyanis a jogkimerülés területén kevés ennél egyszerűbb esetről lehetne beszélni. Csakhogy a Pictoright érvelése egészen hihetetlen módon nem a jogkimerülés számára előnyös értelmezéséből, hanem az átdolgozás vagyoni jogára épít. Az alperes pedig a piacon jogszerűen értékesített műpéldányok továbbértékesítésére próbálta terelni a figyelmet, ugyanakkor szépen elhallgatva a többszörözés kardinális tényét. Mindent egybevetve a feleknek sikerült annyira megzavarni a Hoge Raadot, hogy az olyan rosszul tette fel a kérdést az EUB-nak, amelyből nagyon nehéz lesz majd kikeverednie a luxembourgi fórumnak. Az előzetes kérdések közül az első ugyan még világosan arra kérdez rá, hogy a terjesztés joga kiterjed-e a tényállás szerinti esetre (érthetetlen módon a felperes szerint nem, sokkal inkább az átdolgozás jogát érinti az alperes magatartása; az alperes szerint viszont igen, hiszen ő csak így hivatkozhat a jogkimerülésre). A második kérdés, mely három alegységre bomlik, végső soron arra kereste a választ, hogy az Art & Allposters magatartása akadályozza-e, esetleg félbeszakítja az elévülést (az alperes szerint igen).
A főtanácsnok munkáját szerencsére a brit és a francia kormány, valamint a Bizottság is érdemben segítette, méghozzá helyes értelmezési irányt mutatva. A probléma ugyanis az, mint arra a Főtanácsnok indítványának 52. pontjában maga is jelezte, az előterjesztő bíróság nem jól tette fel a kérdéseket, és a többszörözés vagyoni jogára (mely a jogkimerülés alkalmazhatósága szempontjából kardinális kérdés) egyáltalán nem kérdezett rá. Cruz Villalón hangsúlyozta, hogy
az indítványom ezért mellőz a 2001/29 irányelv 2. cikkében biztosított többszörözéshez való jogon alapuló bármely megállapítást, és a Hoge Raad által felvetett értelmezési kérdéseket fogja vizsgálni, abban a formában, ahogyan azok előterjesztésre kerültek, az irányelv 4. cikkében foglalt terjesztési jogot alapul véve.”
Hogy mindezek alapján mire jutott a Főtanácsnok? Az első kérdést illetően probléma nélkül utasította el a zavaros felperesi érvelést Cruz Villalón, és adott igazat az alperesnek és a további észrevételt előterjesztőknek. Eszerint (59-60. pontok):
A jelen esetben nyilvánvalónak tűnik, hogy a vászonra történő átvitel nem érinti a reprodukált képet, azaz a művet vagy a művészi alkotás eredményét. Éppen ellenkezőleg, az átvitel érdeme azon alapul, hogy az eredeti kép pontosan reprodukálódik a vásznon. Így egyrészt az eredeti művet nem az eredeti alkotási nyelvezettől eltérő nyelvezetre ültetik át, másrészt nem torzítják a képet, és nem is törlik a kompozíció elemeit, vagy nem egészítik ki a művészi alkotástól eltérő elemekkel. Célja, amennyire lehetséges, az eredetivel való legnagyobb fokú azonosság elérése. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy az alapeljárásban tárgyalt tényállás nem tartozik az ‘adaptáció’ [helyesebben: átdolgozás] fogalmába.”
A rendkívül szerencsétlenül feltett második kérdésre a Főtanácsnok csak olyan irányból tudott választ adni, hogy vajon “a formát érintő változás (…) akadályozza-e vagy félbeszakítja-e a terjesztési jog (…) kimerülését”. (64. pont.) Jó tudni, hogy ezek egyike sem lehetséges. A jogkimerülést nem szakíthatja félbe semmi. Ha egyszer a terjesztési jog kimerült, akkor az a jog többé nem éled újjá. Ugyanakkor a terjesztési jog kimerülése csak és kizárólag a jogosult által forgalomba hozott konkrét, egyedi műpéldányok továbbértékesítésére vonatkozik. Ezért is említettem korábban, hogy a jogvita olyan szinten egyszerű, hogy csak na… Az Art & Allposters a piacon jogszerűen terjesztett másolatokat vásárolt (eddig minden rendben). Ám ezekről új másolatot készített. Ez azonban már többszörözést jelent, amely jog nem tárgya a jogkimerülésnek, következésképp engedélyköteles minden esetben. Az ily módon létrehozott másolatok további értékesítése pedig ezért nem is illeszthető bele a jogkimerülésbe. E tekintetben pedig semmi, de semmi jelentősége nincs a formátum kérdésének, amelyre a felek oly sok figyelmet fordítottak. Azért térjünk vissza egy pillanatra ahhoz, amit Cruz Villalón indítványozott (73-75. pontok):
Véleményem szerint a jelen esetben a művészek szellemi alkotásának anyagi hordozóját érintő változás minősége olyan jellegű, hogy annak megállapítására is lehetne következtetni, hogy valójában az Allposters által végzett tevékenység a védett szellemi alkotások új reprodukciójával jár. Az említett tevékenység során az eredetileg papíron reprodukált képet vászonra viszik át, ez azon anyagi hordozó nyilvánvaló változásával jár, amely tekintetében engedélyezték a festmények terjesztését. E változást az teszi egyedivé, hogy a vászonra történő átvitel során nem akármilyen hordozóra viszik át a képet, hanem pontosan ugyanolyan fajtájú hordozóra, mint amelyen az eredeti művet ábrázolják. Véleményem szerint ezzel felmerülhetne a kérdés, hogy a szóban forgó jog valójában a terjesztési jog‑e, vagy inkább a művészeti alkotás teljes reprodukciójára vonatkozó jog, azaz egy meghatározott hordozón létrehozott kép által alkotott összesség. Másképpen szólva, lehetne azzal érvelni, hogy az Allposters nem az eredetileg vásznon létrehozott kép papíron történő terjesztésére szorítkozik, hanem a teljes művészi alkotást reprodukálja. Végeredményben nem a festmény képével, hanem önmagában a festménnyel azonos tárggyal kereskedik. Márpedig ez utóbbi megállapítástól eltekintve és összhangban azokkal a feltételekkel, amelyek alapján a Hoge Raad előzetes döntéshozatalra előterjesztette e kérdést, ahogy azt a 49–53. pontban említettem, a Bíróságnak válaszában annak meghatározására kell szorítkoznia, hogy az eset körülményei között az Allposters által létrehozott változás az anyagi hordozó olyan mértékű változását jelenti, amely magában hordozza legalább a reprodukált művek olyan terjesztését, amellyel szemben nem merült ki a 2001/29 irányelv 4. cikke által a Pictoright számára biztosított jog.”
A fentiek a helyes értelmezési irányt követik. Csakhogy, mint jeleztük, a Hoge Raad kérdése nem épp a helyes irányból közelített. Így legalább annyira fontos, amit a Főtanácsnok “hivatalosan” hangsúlyozott. Ennek keretében legutoljára (78. pont) sikerült a lehető legobjektívebb módon összefoglalni az alapvető problematikát. Ráadásul előre figyelmezteti a bírákat Cruz Villalón (77. pont), hogy ne merüljenek el túlzottan a kérdés “dogmatikai elemzésébe”, az ugyanis eleve tévúton jár (76-78. pontok):
Ezek alapján számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a szóban forgó változtatás kellőképpen jelentős és minősített annak megállapításához, hogy e tekintetben a Pictoright terjesztési jogát nem lehet kimerítettnek tekinteni. Jelentősége abból ered, hogy a szóban forgó változtatás nem a terjesztett mű anyagi hordozóját érintő bármely változást jelenti, hanem éppen egy olyan hordozó használatát, amely ugyanolyan jellegű, mint az a hordozó, amelyen eredetileg a szellemi alkotást létrehozták. (…) Véleményem szerint elegendő azt megállapítani, hogy az eset körülményei között az Allposters által végzett változtatás elég jelentős annak állításához, hogy alapvetően megváltozott a védett mű anyagi hordozója ahhoz, hogy kizárja a terjesztési jog kimerülését. E megállapításon túl úgy vélem, hogy nem kellene absztrakt döntést hozni a terjesztési jog kimerülésének kizárásához elegendő változás fennállásának megállapításához – általános jelleggel – szükséges feltételek tekintetében. Ellenkezőleg, a jelen esetben a jogszabályi rendelkezés terjedelmének bírói meghatározásáról van szó, amelyet illetően csak esetről esetre lehet dönteni, konkrét és egyedi jogvitákra vonatkozó egymást követő eljárások során. Végeredményben úgy vélem, hogy a jelen esetben a Pictorightnak az érintett művek reprodukciói terjesztésének ellenőrzésére vonatkozó joga nem merült ki a plakátok első értékesítése során, mivel az Allposters nyilvánvalóan „más dolgot” kíván értékesíteni, függetlenül attól, hogy ez a „másik dolog” a szóban forgó plakátokon történő beavatkozásból ered, amely olyan esetleges körülmény, ami nem lehet meghatározó.
Meglátásom szerint a fenti indítvány összességében a rosszul megfogalmazott kérdésre a lehető leghasznosabb választ szolgáltatta. Kíváncsian várom az EUB előzetes döntését, mely valószínűleg 2015 első felében meg is születhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.