Kinek jár a követő jogi díj?

Az uniós bírósági döntések elemzésének még messze nincs vége. (Mint jeleztem: nagyon sok jogesetről még nem esett szó e blog hasábjain.) A mai témakör egy ritkán hangoztatott, kevésbé felkapott, ám ennek ellenére igazán érdekes területhez, a követő joghoz kapcsolódik, és egy viszonylag egyszerű jogesetet mutat be.

A francia találmányként számon tartott követő jog lényege röviden és tömören annyi, hogy a képzőművészeti alkotások szerzői a mű (legyen az szobor, festmény, rajz, metszet stb.) első értékesítését követően értelemszerűen nem rendelkeznek a fizikai műpéldány fölött többé (az valakinek a tulajdonába került). Ugyanakkor a művészek pályájuk előrehaladtával olyan népszerűségre tehetnek szert (nem egy esetben persze csak haláluk után), hogy e műpéldányok eszmei és valós értéke megsokszorozódhat. Ha ugyanakkor utóbb a festmény vagy szobor gazdát cserél, az ellenérték hagyományosan csakis a tulajdonos zsebébe vándorol. Franciaországban (amely a XX. század első felében olyan zseniknek adott otthont, mint Pablo Picasso, Cézanne, Matisse és még oly sokan mások) ezért úgy találták ildomosnak, hogy amennyiben a műpéldány utóbb kereskedelmi forgalomba kerül, akkor a vételár egy része a szerzőt illesse meg. Ezt a gondolatot a Berni Uniós Egyezmény is magáévá tette, elég korán – az 1948-as módosítás alkalmával -, mindazonáltal csak fakultatív jelleggel, vagyis a szerződő államok nem voltak kötelesek azt rendszerükbe ültetni. (Sokan nem is tettek így.)
A XX. század végén azonban az akkor már Európai Unió névre hallgató szervezet úgy látta, hogy a belső piac zavartalan működését veszélyezteti, ha a műtárgy-piacon eltérések figyelhetők meg a szerzői jogosultak fenti formában történő díjazása kapcsán. (Olyan jelentős országok álltak mindaddig ellent, sőt az irányelv elfogadását követően 2010-ig, mint az Egyesült Királyság.) A 2001/84/EK irányelv harmonizálta a szerzőt megillető, át nem ruházható és le nem mondható követőjog kategóriáját, kikötötte, hogy a tagállamok polgárai és viszonosság esetén harmadik országok polgárai is a kedvezményezettek körébe sorolhatók, meghatározta a követő jog védelmi idejét (mely megegyezik a vagyoni jogok általános védelmi idejével), rögzítette a sávos díjazás kereteit (amely kapcsán minimális rugalmasságot biztosít a rendszer a tagállamoknak) és a díjszámítás alapját. Mást azonban nem.
Salvador Dali
Forrás: Wikipedia
Egyszer volt, hol nem volt, egy másik zseni, Salvador Dali, nem sokkal halála előtt alapítványt hozott létre (egészen pontosan “kezdeményezése és felügyelete mellett” jött létre a “Fundación Gala-Salvador Dali”), majd 1989-es halála előtt örökösének a spanyol államot, szerzői jogainak kezelőjeként pedig az említett alapítványt jelölte meg. Az alapítvány a jogok kezelésével 1997-ben egy másik spanyol szervezetet, a VEGAP-ot bízta meg, amely  Franciaország vonatkozásában a francia ADAGP-vel kötött együttműködési szerződést. Utóbbi szervezet a beszedett jogdíjakat a követő jogi díj kivételével át is utalta becsülettel a VEGAP-nak, a követő jogi díjat azonban a francia szerzői jogi előírásoknak megfelelően, amely kizárta a díjazás törvényes örökösökön kívüli személyeknek való megfizetését (ide értve a végrendeleti örökösöket), Dali örököseinek folyósította. Erre tekintettel az alapítvány eljárást indított a fenti gyakorlat felszámolása céljából, és követelte a Franciaországban beszedett követő jogi díj részére történő megfizetését. Az ügy végül az EUB elé került (C-518/08), amely rövid, lényegre törő előzetes döntést hozott. Eszerint az irányelv fentiekben bemutatott tartalmi elemei elegendőnek tekinthetők a belső piac zavartalan működéséhez. Ebből az következik, hogy miközben az irányelv alapján a követő jog a szerző életében (elidegeníthetetlen volta és a lemondás tilalma okán) egyértelműen őt illeti meg, halála esetére nézve az irányelv már nem határoz meg irányadó szabályozást. Vagyis a tagállamok a követő jog öröklését illetően szabadon rendelkezhetnek. Mivel a francia szerzői jog kizárólag a törvényes örökösöket ismeri el a követő jogi díj kedvezményezettjeként, ezért az érintett pénzösszegeket az ADAGP jogszerűen utalta azok felé. (Természetesen, ha egy másik tagállam másként rendezi a kérdést, mint például épp Spanyolország, ezen tagállam területén beszedett követő jogi díj továbbra is az alapítványt fogja megilletni.)

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.