SzJSzTémák #2.4

Az idei negyedik SzJSzTémák három szakvéleményt dolgoz fel, melyek érdemben két nagy témához köthetők. Ezek egyike a szoftverek és a felhasználói interfész szerzői jogi védelmére, a másik a rádiójátékokkal kapcsolatos dramaturgi és rendezői tevékenység jogvédelme.

Az SzJSzT 19/13-as számú szakvélemény két szoftverfejlesztő vitájába enged betekintést, amelynek keretében a három tagú tanácsnak elsődlegesen a felhasználói élményt meghatározó csatlakozófelület, vagyis interfész (interface) szerzői jogi védelméről kellett dönteni. Ehhez kapcsolódóan az is felmerült, hogy a két, rendkívül hasonló interfész esetén a felhasználás (következésképp jogsértés) bizonyítható-e akkor is, ha az eredeti szoftver forráskódját bizonyíthatóan nem ismerte meg az alperes. Sőt, kiemelt jelentőségű tény az ügyben, hogy a szoftver kialakításakor a rendelkezésre álló funkciók jelentős részét jogszabályi előírások determinálták, ugyanis annak megfelelően szükséges adatok kezelését és rendszerezését tette lehetővé a szoftver. Az eljáró tanács rendkívül alapos ismereteiről számot adva – többek között az uniós joggyakorlatot (vö.: C-393/09 és C-406/10 ügyek) is bemutatva – alakította ki véleményét. E téren külön kiemelést érdemelnek azok a megállapítások, miszerint

“a programok (…) hasonló megjelenítési megoldással dolgoznak, ennek köszönhetően a vizuális megjelenés, a képernyőkön szereplő adatok, a menürendszer, az elnevezések feliratai lényegében azonosak. (…) A két program túlnyomórészt azonos adatokat tárol, de az adatok tárolását eltérő adatbázis-szerkezetben oldják meg, illetve eltér a programok adatszervezési metódusa is. A vizuális azonosságok ellenére tehát a programok részben eltérő mezőnevekkel, mezőhosszúságokkal, adattípusokkal operálnak.”

A tanács kiválóan hangsúlyozta, hogy az interfész hasonlósága nem függ a szoftver forrás- vagy tárgykódjának, illetve dokumentációjának az ismeretétől, elegendő ahhoz a korábbi program csatlakozófelületének “vizuális ismerete”. Ugyanakkor a tanács szerint a különböző szoftverek között váltást elősegítendő, a betanítási költségeket csökkentendő, illetve amennyiben a funkciók ellátását jogszabályi háttér teszi szükségessé, egyszerűen elkerülhetetlenek a hasonlóságok a csatlakozófelületek között. (Én ezt annyiban egészíteném még ki, hogy a szoftverek “felhasználói nyelvezete”, vagyis a klasszikus kifejezések és a hozzájuk kapcsolódó vizuális elemek/ikonok olyan mértékben rögzültek már a gyakorlatban, hogy azok tekintetében jelentős változások nem várhatók.)

Az eljáró tanács ugyancsak megvizsgálta, hogy a kérdéses csatlakozófelületek mennyiben tekinthetők egyéni, eredeti alkotásnak. Az interfész szoftveres oltalmát ugyanis az irányadó Szoftver-irányelv (11) preambulumbekezdése ab ovo kizárja, ez azonban nem jelenti azt, hogy a felület grafikus alkotásként ne volna szerzői jogi oltalomra méltó. A konkrét ügyben a tanács ezt kizárta, mondván, hogy

“a grafikus interfészek a megvalósítandó funkciókhoz, illetve a kezelendő adatokhoz igazodnak, és nem rendelkeznek olyan egyéniséggel, illetve eredetiséggel, amely alapján azok – grafikai műként – szerzői jogvédelmet érdemelnének.”

Az eljáró tanács végül az alperes által feltett kérdésekre is válaszolva úgy találta, hogy az alperesi szoftver (és nem annak interfésze) egyéni, eredeti jellegű, önálló szerzői mű, amely a két programalkotás közötti funkcióbeli hasonlóság ellenére nem tekinthető szolgai másolatnak.

(Zárójeles megjegyzés: a fentiek alapján a magyar joggyakorlat ugyanarra a vágányra áll rá az interfészek vonatkozásában, mint az említett uniós példák nyomán az európai fórumok, sőt az amerikai bíróságok – például a híres Computer Associates v. Altai ügyben – is ugyanilyen keretek között vizsgálják a csatlakozófelületek jogi védelmének kérdését.)

Az SzJSzT 27/13-as számú szakvélemény, amely jelenleg nem érhető el az SZTNH honlapjáról (mely ugyanakkor az iménti elemzés egyes bekezdései alapján úgy fest, hogy időben előbb született meg, mintegy alapként szolgált az alacsonyabb számozású szakvélemény számára is) hasonlóképp számítógépi programok jogi védelméről szólt, részben az előzőhöz hasonló jogkérdések mentén. (Ezekre külön nem térek ki.) Ugyanakkor további érdekes kérdések merültek fel, mint például az, hogy “rendszerelméleti, szervezéselméleti, folyamatszervezési megoldások állhatnak-e szerzői jogi védelem alatt”, avagy “állhat-e két szoftver önálló műként egymástól függetlenül szerzői jogi védelem alatt, ha ugyanazon vagy hasonló rendszerszervezési, folyamatszervezési logika alapján készült azonos vagy hasonló funkcióra”?

A szakértők megállapították, hogy a két program felhasználói megjelenítése eltér, a kiszolgálandó feladatokat más logika szerint látják el, az adatbázisok szerkezete, adatszervezése, az alkalmazott adatnevek eltérnek, a bennük megtalálható azonosságok a célfunkcionalitásnak köszönhetők; a futó programkódok is eltérőek, más kezeléstechnikájúak, vagyis e téren is kizárt a szolgai másolás. A tanács kizárta a fentiekben megjelölt rendszerelméleti, szervezéselméleti, folyamatszervezési megoldások szerzői jogvédelmét, ugyanakkor világossá tette, hogy semmi akadálya a két program párhuzamos jogvédelmének, amennyiben mindkettő egyéni, eredeti műként értékelhető.

Végül a harmadik szakvélemény, mely az SzJSzT 31/13 számot viseli (és ugyancsak nem érhető el az SZTNH honlapjáról), arra a kérdésre kereste a választ, hogy szerzői/alkotó tevékenység-e a rendező és/vagy dramaturg közreműködése egy rádiójáték elkészítésében, s van-e helye együttesen létrehozott műnek a felperesek tevékenységét illetően. (Értelemszerűen a jogvita meghatározott díjazás megfizetésére irányult, de a szakértőknek elsődlegesen az érintett felperesek közreműködésének jogvédelmére kellett fókuszálnia.) E téren abból az irányból közelítette meg a kérdést a tanács, hogy ténylegesen mire irányult a rendező/dramaturg felperesek magatartása. Ha ugyanis a forrás mű olyan mértékű felhasználása valósult meg, hogy a rendező és a dramaturg egyéni, eredeti jelleget tükröző új művet hoztak létre, akkor magatartásuk – az átdolgozás eredményeként – szerzői jogokat keletkeztet. Ha azonban a közreműködésük pusztán a forrásmű “interpretálásában”, érdemi átalakítások nélküli “rádióra alkalmazásában” nyilvánul meg, akkor a szerzői jogok kizártak, ugyanakkor lehetőség nyílik magatartásuk előadóművészi teljesítményként való értékelésére. Végeredményben a szakértők úgy találták, hogy három esetben csupán egy alkalommal került sor átdolgozás eredményeként új mű létrehozására, vagyis csak ez esetben keletkeztek szerzői jogok a felperes oldalán, a másik két esetben nem lépett túl az előadói interpretáció szintjén a közrehatás. A rendezők és a dramaturgok tevékenységét végül a tanács nem találta együttesen létrehozott műnek, mivel megállapítása szerint nem valósultak meg az e téren az Szjt. 6.§-a által megfogalmazott elvárások.
A szakvélemények pontos bibliográfiai adatai:
SzJSzT 19/13 – Számítógépi program jogi védelme, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2014. augusztus, p. 249-257.
SzJSzT 27/13 – Számítógépi program jogi védelme, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2014. augusztus, p. 258-264.
SzJSzT 31/13 – Rádiójáték szerzői jogi védelme, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2014. augusztus, p. 265-275.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.