MIDI fájlok engedély nélküli értékesítése
Életem első Szerzői Jogi Szakértő Testületi szakvéleményének megalkotásakor, ráadásul a mély vízbe ugrasztva máris előadóként, egy kardinális kérdésről, a MIDI fájlok szerzői jogi jellegéről kellett döntenünk. Kiváló csapatmunka révén szerintem helyes, bár tartalmát tekintve drákói anyagot sikerült összeállítani a kollégákkal. A napokban az anonimizált bírósági határozatok gyűjteményében kutakodva ráleltem egy hasonló, ugyancsak MIDI fájlokkal kapcsolatban elkövetett bűncselekmény, és a hozzá kapcsolódó kártérítés ügyében hozott első-, majd másodfokú ítéletre. Nézzük át tömören ezt az ügyet!
Az alapul szolgáló ügy tényállása szerint nem ismert körülmények között jutott 3310 MIDI fájl az anonim alperes (a büntető eljárásban: elkövető) birtokába. A büntetőügyben a bíróság megállapította, hogy az elkövető megsértette a Btk. 329/A.§-ban foglaltakat, mivel a MIDI fájlokat értékesítésre kínálta egy hirdetési oldalon, amiért a hatóság két évre próbára bocsátotta. Mivel a magyar polgári eljárásjog rendje szerint [Pp. 4.§ (2) bekezdés] a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni következményeit tárgyaló polgári perben a taláros testületnek nincs joga a büntetőbíróság ítéletét felülbírálni, ezért a kártérítési per csakis annak megállapítására irányulhat, hogy az elkövető/alperes milyen mértékig köteles helytállni az általa okozott károkért.
Az elsőfokú bíróság elsőfokú ítéletében szigorúan ragaszkodott a büntető fórum által elmondottakhoz, s így megállapította, hogy az alperes által értékesítésre felkínált 3310 MIDI fájl darabonként 500 forintos, összességében 1.665.000 forintos „elmaradt haszon kárt” okozott. (Vagyis a bíróság szerint az értékesítésre való felkínálással a szerzői jogok jogosultja MIDI fájlonként 500 forintos haszontól esett el.)
Az alperes fellebbezése folytán az ügy a Pécsi Ítélőtáblához került. Ennek másodfokú ítélete a fellebbezett rész vonatkozásában jelentősen megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, ugyanis az alperest „mindössze” 200.000 forintra marasztalta. Az ítélőtáblai bírák a Pp. fent említett passzusát megfelelő rugalmassággal értelmezték. Eszerint:
„A jogszabályi rendelkezéshez fűződő bírói gyakorlat egyöntetű annak megítélésében, hogy a büntető ügyben eljárt bíróságnak a jogerős ítélete csak a bűncselekmény elkövetése és az annak alapjául szolgáló tények körében köti a polgári perben eljáró bíróságot (BDT2010/2249.), nincs akadálya annak, hogy a per során felmerült valamennyi bizonyíték – így a büntető eljárás tartalma – figyelembevételével a büntető bíróságtól eltérő tényállást állapítson meg a polgári perben eljáró bíróság (BH2003/457.). Az alperes terhére rótt cselekmény büntető ítéleti minősítése nem terjed ki a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány nagyságára.”
A bíróság ezért a tényállás újra átfésülte és a következőkre akadt: az alperes számítógépén csak floppy lemez meghajtó, valamint CD-olvasó volt található, tehát CD-író meghajtóval nem rendelkezett az alperes. Ugyancsak rögzítést nyert, hogy nem került megállapításra, hogy a lefoglalt hordozókon található MIDI fájlok közül hányat adott ki a felperes, és hányat más (más szavakkal ki rendelkezik szerzői jogokkal a fájlok vonatkozásában).
A bíróság mindezekből arra következtetett, hogy – mivel a fájlok beszerzésének körülményei nem nyertek tisztázást – a számítógép merevlemezén és a floppy lemezeken található MIDI fájlokat az alperes a magáncélú többszörözés [Szjt. 35.§ (1) bekezdés] kereteit túl nem lépő módon tartotta magánál. A floppy lemezek, melyek természetesen terjeszthetők voltak, senkinek sem kellettek (az ítélet idézi az alperest: „a kutyának sem kellettek”), az egyetlen vételt (5 floppy lemez) pedig az ügy felperesével bonyolította az alperes. A CD lemezeken található tartalmak vonatkozásában azonban elutasította a bíróság a magáncélú többszörözés lehetőségét az Szjt. 35.§ (3) bekezdésére hivatkozással. E törvényhely az elektronikus hordozóra vagy számítógéppel, de mindenképpen más személy által történő többszörözés esetére zárja ki a szabad felhasználást. Én úgy látom, hogy a bíróság e ponton nem kellő alapossággal bírálta el a kérdést. Amennyire nem körülhatárolható, hogy miként jutottak a MIDI fájlok az alperes birtokába, úgy nem körülhatárolható az sem, hogy a 35.§ (3) bekezdésben foglaltak valóban megvalósultak-e. Ha ugyanis a CD lemezeket az alperes a rokonsága valamely tagjától kapta, akkor az nem a „más általi többszörözés” körébe tartozik a törvény alapján, hanem továbbra is a 35.§ (1) bekezdéshez, mivel a rokon „privát szférájában” maradva bármikor ajándékba adhatja a lemezeket más embereknek.
A bíróság mindenesetre kitartott a fenti érvelése mellett, és a második „extra” ténymegállapítására tekintettel (vagyis hogy nem került egyértelműen meghatározásra, hogy a CD lemezeken található MIDI fájlok közül hányat adott ki a felperes) a Ptk. 359.§ (1) bekezdése szerinti általános kártérítés tételét hívta segítségül a végösszeg kalkulációjához, s azt végül 200.000 forintban határozta meg.
A fenti ügyben egyébként evidenciaként vette a bíróság, hogy a MIDI fájlok szerzői jogvédelemre számot tarthatnak. A Szerzői Jogi Szakértő Testülethez, egy másik ügyben, befutó kérdések megválaszolásakor azonban részletesen ki kellett fejtenünk, hogy az evidencia nem magától értetődő. A MIDI fájl is csak akkor jogvédett, ha egyéni, eredeti jelleggel rendelkezik, tehát azt egy természetes személy kreatív alkotó munka révén létrehozza. Az SzJSzT által vizsgált ügyben ráadásul arra is választ kellett adnunk, hogy a MIDI fájlok számítógépi programalkotásként részesülnek-e védelemben, vagy más védett tárgy keretei között. A válaszunk ez utóbbi volt, mivel meglátásunk szerint a MIDI fájl sajátos hangfelvétel. (A fenti ügyben eljárt bíróság ugyanezt erősítette meg.) Az SzJSzT keretében vizsgált ügy alperese kicsivel szerencsétlenebb, mert az ő esetében a lefoglalt MIDI fájlok száma közel a kétszerese a fent említetteknél. A testület megállapította, hogy e műpéldányok értékesítési célú többszörözése nem tartozik a szabad felhasználások körébe, s ezért az úriember, aki megközelítőleg 20 DVD-t sikerrel el is adott, sajnos, de ez van, sokmilliós kártérítéssel tartozhat a felperesek felé. Az alapügyben nem tudok arról, hogy született volna már ítélet, legalábbis az anonimizált döntések tára nem tartalmaz erre vonatkozó utalást. A mi szakvéleményünket érdekes módon nem találom az SZTNH honlapján, de pontos irodalmi hivatkozása a következő: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2011/6. szám, p. 162-173.