18th Annual WIPIP – második hét

Múlt heti összefoglalónk után következzék a 18. WIPIP, azaz Works-in-Progress of Intellectual Property Colloquium második hetének szerzői jogi paneljeiről készült beszámoló.

Február 18-án folytatódott a program, rögtön egy szerzői jogi panellel, benne öt előadással. Elsőként Ned Snow-t (University of South Carolina) hallgattuk meg, aki arra kereste a választ, hogy a szerzői jogosultak magánérdekei és a közösségi érdekek ütközése esetén melyik érdekoldalnak kell elsőbbséget élveznie. A gondolatmenet talán kicsit kimunkálatlan volt még, és a felvetett dilemmákra is egyértelműen létezik annál világosabb válasz, mint amit az előadó felvázolt. (Európai és magyar vonalon legalábbis meglátásom szerint a felvetett kérdésre viszonylag könnyű választ adni.) A második előadó Stefania Fusco (University of Notre Dame) volt (akivel még 2018-ban, a Texas A&M által rendezett konferencián volt már módomban találkozni), aki egy konkrét tanulmány szerzőjével kívánt vitára kelni, és kiemelni, hogy az Egyesült Államoknak miért nem kellene felhagynia a szerzői jog nemzetközi harmonizációjától az Európai Unió CDSM-irányelve keltette problémák miatt. Harmadikként Sean Flynn (American University) prezentálta a panel szerintem legérdekesebb előadását, a világ (majdnem) összes országának kutatási célú szabad felhasználási rendelkezéseinek összehasonlító vizsgálatáról. Még Magyarország is említést nyert, igaz épp az Szjt. egyik legnevetségesebb szakasza, a 35.§ (2) bekezdés a kézírásos vagy írógépes másolásról. Negyedikként Akshat Agrawal érkezett (Delhi High Court), aki a multikulturális India szerzői jog és egyenlőség kérdéskörét boncolgatta (rendkívül érdekes problémaként felhívva a figyelmet arra, hogy a bollywoodi filmipar jelentős részben csak jómódú indiaiakról szóló filmeket gyárt, a kisebbségek alig jelennek meg ezekben a filmekben). Zvi Rosen (Souther Illinois University) zárta a sort, és egy rendkívül érdekes, történeti háttérrel is rendelkező kérdést vizsgált: a szerzői művek amerikai regisztrációs rendszerét és a kapcsolódó adatokat vizsgálta, külön kitérve a regisztrált művekkel szemben benyújtott kifogásokra is. Kevésbé gyakorlatias kérdés nekünk, magyaroknak, viszont igen érdekes tapasztalat az amerikai rendszerről.

A nap második panelje egy kerekasztal-beszélgetés volt négy előadóval. Jane Ginsburg (Columbia University), Jerome Reichman (Duke University), Rochelle Dreyfuss (New York University) és Jorge Contreras (University of Utah) mind megosztották a személyes véleményüket arról, hogy miért érdemes a nemzetközi szellemi tulajdonvédelemmel is foglalkozni a munka során (a véleményeket elsősorban az amerikai kollégáknak szánták, amiből úgy gondolom, hogy máris érthető, miért is volt ez a panel…). Érdekes módszertani, elméleti és gyakorlati, anyagi és eljárásjogi példákat, és általában véve számtalan összehasonlító jogi érvet soroltak a résztvevők, példálózni is nagyon nehéz volna. A végén persze a beszélgetés ott kötött ki, hogy miért érdemes nemzetközi szellemi tulajdonvédelmi példákat tanítani.

A nap harmadik érdekfeszítő paneljét Glynn Lunney (Texas A&M University) előadása nyitotta, aki néhány évvel ezelőtt megjelent “Copyright’s Excess” című könyvében foglalt zeneipari tapasztalatait az amerikai könyvipar empirikus és gazdasági elemzésével vitte tovább. A szóhasználatával ugyan nem értek egyet (mivel előadásában a szerzői jogot világosan adónak nevezte), ám az üzenet világos: a szerzői jogi szabályok komoly mértékben drágítják a kulturális tartalmakat. Avishek Chakraborty (Christ University) az alkalmazásprogramozási felületek (API) szerzői jogvédelmével összefüggő, napjainkban is időszerű (Oracle v. Google, de EU-s joggyakorlat is ismert) kérdéssel kapcsolatos kutatásait foglalta össze. Nina Srejovic (Georgetown University) egy számomra mindeddig teljesen ismeretlen területbe engedett betekintést: a DNS alapú technológiák potenciális szerzői jogvédelmének rögös kérdéskörébe. Az előadó a hagyományos szerzői jogi fogalmak áttekintése mentén jutott arra a következtetésre, hogy – a szoftvervédelemből kiindulva – az irodalmi művek szabályanyaga körébe akár még beilleszthető is volna a DNS-be kódolt információs technológia. Negyedikként Mark Lemley (Stanford University) “Disappearing Content” című tanulmányát prezentálta (melyet folyamatban lévő jogkimerülésről szóló könyvem második kiadásához már olvastam), ami a streaming technológia térnyerésének köszönhető azon speciális anomáliával foglalkozott, hogy számos tartalom – különböző, elsődlegesen üzleti modelleken vagy az egyre erősödő egyenjogúsági mozgalom követelésein alapuló érvek mentén – többé nem érhető el ezeken a platformokon. Egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy ez a prezentáció kapta a legtöbb észrevételt és szülte a legtöbb kérdést. És ekkor bevallom őszintén, éjfél múltán nem bírtam az ötödik előadásra fennmaradni, pedig a graffitik és street art indiai érdekességeiről hallhattam volna. Ám péntek is munkanap, korai keléssel, így eltettem magamat egy kis pihenésre.

A február 19-ei szerzői jogi panelre késve érkeztem, így sajnos két érdekességet – egyet az esküdtszékek szerzői jogi ügyekben játszott szerepét illetően, egy másikat pedig az extraterritoriális jelleggel érvényesített kártérítésekről – elmulasztottam. Maradt három másik előadás. Dmitry Karshtedt (George Washington University) és Sean Pager (Michigan State University) az Aereo ügyből kiindulva vizsgálta az online szolgáltatások közvetlen felelősségére vonatkozó amerikai joggyakorlatot. Érdekes vita bontakozott ki e téren, az Európai Unió joggyakorlatát is képbe hozva. Emma Perot (University of the West Indies) a napjainkban oly divatos képmáshoz fűződő és a szerzői jogok ütközőzónájába kísért el minket. Végső konklúziója szerint a dilemma feloldását a piacra kell hagyni, mert mindkét érdekoldal kezében vannak jogos érvek és eszközök, nehéz ezen szabályok precíz egyensúlyozása. Végül Tim McFarlin (Samford University) egy nagyon ígéretes kutatás keretében az amerikai joggyakorlat empirikus elemzésére vállalkozik, megvizsgálva, hogy a melódián túl milyen mértékben védhetők a zeneművek/hangfelvételek egyéb elemei: a ritmus, egy riff, egy hook. Itt is érdekes vita bontakozott ki, és legnagyobb örömömre még a sampling is előkerült, érthető módon.

A konferencia utolsó estéjén, február 20-án még egy szerzői jogi panelre került sor. Ezúttal is öt előadást hallgathattunk meg, jobbnál-jobb témakörökben. Peter Lee (UC Davis) kezdett egy rendkívül érdekes előadással arról, hogy melyek a szerzői jogi iparág strukturális jellegzetességei (amelyet részben az integrációval ellentétes folyamatok jellemeznek), és hogy ezek milyen hatást gyakorolhatnak a kreatív alkotómunkára és az alkotók függetlenségére. Az előadás sokkal inkább csak problémafelvetés és az elméleti keretek bemutatására törekedett, de még így is számos konkrét zenei és filmes példáról esett szó. Ezt követően Giovanni Maria Riccio (University of Solerno) és Federica Pezza (Hogan Lovells) a street art világába kalauzolt el minket, és az európai és amerikai tapasztalatok összehasonlító vizsgálatára vállalkozott. Justin Koo (University of the West Indies) a karneváli kosztümök szerzői jogvédelmének érdekességeit tárgyalta, ugyancsak komparatív vizsgálat keretében bemutatva e védelem indokoltságát és lehetőségeit. Derek Miller (Harvard University) kissé niche területre vitt minket: modern drámai művek tipográfiájának szerzői jogvédelme. (Az érv az volt, hogy a tipográfia a művészi kifejezés része.) Végül – betetőzve az egész konferenciát, legalábbis érdeklődési köreim okán az egyik legérdekesebb témát feldolgozva Annemarie Bridy (Google / Yale Information Society Project) következett, aki a hiperlinkekkel kapcsolatos amerikai joggyakorlat legújabb fejleményeiről szólt. Bridy előadásában felvezette a teszt megszületésében mérföldkőnek számító Perfect 10 v. Amazon és Perfect 10 v. Google ügyeket, majd összevetette az itt lefektetett szerver tesztet kétségbe vonó legújabb amerikai joggyakorlatot. (Ezek közül e blog is megemlékezett már a Breitbart és a Mashable ügyekről, de 2020-ból a jelek szerint két másik ügy is származik még.) Elemzésében rámutatott arra, hogy jó eséllyel a Perfect 10 döntést a szövetségi bíróságok egyre inkább az eredeti ügy tényeire alkalmazható döntésnek tekintik. (Bridy a lehetőségekhez képest igyekezett objektíven elemezni, de tény, hogy a Google szerzői jogászaként az álláspontja egyértelműen elmozdul az egyik irányba. Speciel jómagam is azzal értek egyet, de ez nem sokat változtat. Európában a VG Bild-Kunst ügy hatalmas jelentőségű lehet majd ezen a téren.)

Végül zárásként röviden és tömören: szuper volt. Több tucat előadó számos kiváló projektjét (kész vagy készülő tanulmányát) ismerhettem meg, tovább tanulva a kritikai szemléletet, tovább mélyítve a nemzetközi és összehasonlító ismereteimet a szerzői jog világában. Nehéz lenne megmondani, hogy jövőre is csatlakozhatok-e, hiszen ha élőben lesz az esemény, akkor St. Louis városáig kellene eljutni – nem hiszem, hogy az könnyű feladat lenne. Majd meglátjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük