Breaking news: nyilvános a CDSM és SatCab 2.0 irányelvek átültetési tervezete

2020. május 8-án az SZTNH honlapján vált elérhetővé az Igazságügyi Minisztérium és az SZTNH CDSM-irányelv és a SatCab 2.0 irányelv átültetését célzó tervezete.

Jobbulást Csoki!

Bár a hír már kora délután felkerült a netre, kutyusomat ért baleset okán csak most tudok posztolni róla. A honlaphír pontos szövege szerint:

Az Igazságügyi Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2020. május 7-én nyilvános véleményezésre bocsátotta az európai uniós szerzői jogi reformcsomag magyar jogba történő átültetését érintő újabb konzultációs javaslatát.

Az ún. DSM irányelv, és a NetCab irányelv  implementációjával kapcsolatos szövegtervezet a szerzői jogról szóló LXXVI. törvény, valamint a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény szövegébe ágyazottan tartalmazza a konzultációra bocsátott javaslatokat.

A dokumentum kidolgozását a tavaly év végen és idén év elején, az Igazságügyi Minisztérium és az SZTNH által összesen 6 témakörben szervezett implementációs workshopok előzték meg, amelyeken a hazai érdekeltek lehetőséget kaptak az átültetés egyes kérdéseivel kapcsolatos álláspontjaik részletes kifejtésére és ütköztetésére. Ezen túlmenően egy 2020. februárjában öt szomszédos tagállam (Szlovákia, Csehország, Románia, Lengyelország, Szlovénia) részvételével, a Hivatal által Budapesten megrendezett regionális egyeztetés eredményei is szerepelnek a kidolgozott koncepcióban.

Amennyiben Ön vagy szervezete véleményt kíván benyújtani az itt elérhető szövegtervezet kapcsán, kérjük juttassa azt el 2020. június 8. napjáig az alábbi két e-mail címre: dsmsatcab@im.gov.hu és szerzoijogireform@hipo.gov.hu. Az észrevételek feldolgozásának megkönnyítése érdekében kérjük véleményében jelezze egyúttal annak a módosításnak a számát is, amelyre éppen hivatkozik.

Együttműködésüket előre is köszönjük!

A társadalmi egyeztetés jegyében erre a tervezetre részletes véleményt kívánok küldeni, amelyet megküldésekor a blogon is elérhetővé teszek majd. Az elemzésemet már részben olyan szemmel készítem, hogy a reCreating Europe H2020-as projektben a végfelhasználókat, illetve a kulturális intézményeket megillető jogoknak, valamint a platformok kötelezettségeinek a tagállami átültetését kifejezetten vizsgáljuk majd Harkai Istvánnal. Tehát folyt.köv, amint lehet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük