Streaming háború: 1. nap

A videós streaming piac megbolydult, mikor a Disney két éve bejelentette, hogy (két) saját platformot fog indítani a tartalmai inkluzív megosztása céljából (ESPN+ és Disney+). Azóta a legtöbb piaci szereplő lépett (előre), nehogy lemaradjon. A Netflix is fejleszt, de kicsit szorul körülötte a levegő. A Disney+ tegnap megkezdte a működését. Így – csupán a populista címválasztás okán – megkezdődik a streaming háború (igaz, egyelőre csak az amerikai piacon).

Röviden és tömören: a Disney+ 2019. november 12-én megkezdte a működését. (Lásd még korábban itt.) A Disney saját gyártású tartalmain és a Rupert Murdochtól felvásárolt 20th Century Fox tartalmain kívül (ami már így is sok-sok értékes régi és új mozifilmet és sorozat jelent) új alkotások is elérhetők lesznek a platformon. Rögtön ott a Mandalorian sorozat, az első élő-szereplős Star Wars sorozat, amit legalább akkor durranásnak terveznek, mint volt mondjuk a Trónok harca, vagy némelyik másik HBO-s giga produkció. A Disney ezzel együtt kivonta a saját tartalmait a Netflixről – egyszerre apasztva a versenytárs repertoárját és a saját pénztárcáját is (egyes adatok szerint a Netflixtől kieső jogdíjbevételek elérték az éves 500 millió dollárt). Ezt kellene úgy ledolgoznia a 7 dolláros havi díjas modelljével a Disney-nek, hogy a rentabilitás mellett a versenytársakat is érdemi versenyre kényszerítse (lehetőleg a saját sikerét kivívva). Ez éles “háborút” jelent mind havidíjakat, mint a fejlesztett tartalmakat (témakörök, populáris v. niche, élőszereplős v. animáció, modern v. retro stb.), és természetesen a humán erőforrást tekintve is. (Az Apple – amely szintén indította saját filmes platformját, egyelőre elég sovány tartalommal , igaz, a kapcsolódó alkalmazás jövő évtől alkalmas lehet olyan “platform+” szolgáltatást nyújtani, ahol a már meglévő, különböző előfizetések egyetlen aggregátor oldalon válnának láthatóvá a fogyasztó számára – épp most igyekszik megszerezni a HBO egyik korábbi – 2019. februárban kilépett – vezetőjét.) A filmipar ugyanis eltolódott a streaming platformok sorozatgyártása irányába. Már a kábel-TV-k sem fizetnek annyit, mint a streaming oldalak, az új szereplők azonban öntik a dollármilliókat az üzletbe. A Mandalorian is 130-150 millió dollárt kóstolt – és ez csak egy éved. A Netflix ezzel együtt kötvénykibocsátással igyekszik két milliárd dollárt begyűjteni – csak új tartalmak gyártását célozva abból.

Sok böjtje lehet ennek. Egyrészt sima gazdasági kérdések merülnek fel: tényleg megél majd ennyi szolgáltató a piacon? (A Disney+ pár hét alatt milliós táborra számít. De ne felejtsük el a régóta a piacon lévőkkel, így a Huluval, a kábeltelevíziókkal vagy az eddig még csak nem is említett Amazonnal. Vajon nekik is fut majd a szekér?) Milyen piaci fúziók várhatók még a lehető legszélesebb repertoár biztosítása végett? Egy-egy cég bedőlése nem okoz-e “streaming-winter”-t (vagyis egy pesszimista üzleti légkört, amiben a dominó elvnek köszönhetően mások is csődbe mehetnek)? Tényleg jó lesz a fogyasztóknak, ha a piac fragmentálódik, és ahhoz, hogy eltérő gyártású tartalmakat egyszerre beszerezhessenek, több előfizetést is kötniük kell? (Ez sokak számára már elviselhetetlen terhet is jelenthetne – és még csak filmekről beszéltünk, zenéről nem is!) Hogyan érinti majd ez a többi iparági szereplőt? (A streaming már dominál egy ideje a zeneiparban, de hozhat itt is változást.) A fragmentált és együttesen drága piac visszahozhatja-e a fájlcserét vagy szülhet-e új alternatív, jogellenes technológiákat? Hogyan érinti majd mindez a fizikai hordozók világát? Lesznek még egyáltalán hordozók is, vagy csak a stream? És lesznek-e még kábel-előfizetők? (A “cord-cutting” folyamata az Egyesült Államokban begyorsult, 1-2 éven belül több 10 millióval kevesebb televíziós előfizető lehet.) A kérdések egyébként odáig is fajulhatnak, hogy a “szerzői jogi ipar” ilyen mértékű “kereskedelmiesítése” jót tesz-e egyáltalán a szerzői jognak, illetve másként: megfelel-e majd a hatályos szerzői jog ennek az üzleti környezetnek? Egy abszurd példát hozva: minél több tartalmat gyártanak, elvben annál esélyesebb az “ötletlopás” vagy annál is súlyosabban az érdemi jogsértés. Viszont az is tény, hogy – a zeneiparhoz hasonlóan – a műélvezet tartalomfogyasztássá silányul, ahol csak az új, a friss-ropogós lehet érdekes. Ilyen körülmények (egyfajta carpe diem hangulat) mellett valóban marad létalapja a jelenleg létező – nagyon hosszú – védelmi idő rendszerének?

Mivel ez a terület eddig is érdekelt, és igyekeztünk a legfontosabbakról hírt adni, az várható, hogy 2020-tól új blog-sorozatot indítunk, ami a streaming háború szerzői jogilag is releváns mindennapjait veszi majd górcső alá. (Talán még tudományos publikáció is kisül belőle egy idő után.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük