Kormányzati kontármunka a szerzői jogban

A mai bejegyzést illetően a címen gondolkoztam a legtöbbet. És amit találtam, az még a legfinomabb megfogalmazás. A kormany.hu oldalon június 4-ei benyújtási dátummal olvasható a T/6355-ös számú, “A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat. A javaslat első három szakasza módosítani kívánja a Szerzői jogi törvényt. “Személyes szakmai véleményem” arról, hogy miért elhibázott a tervezett módosításról.

Hogy ne kelljen senkinek fölöslegesen a fenti linkekre kattintani, íme a lényeg:

“1. § (1) A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 73. § (1) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az előadóművész hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy) „a) rögzítetlen előadását rögzítsék, illetve az erre vonatkozó felhasználási engedélyt is magában foglalva ismételt sugárzást lehetővé tevő módon rögzítsék;
b) rögzítetlen vagy rögzített előadását sugározzák vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítsék, kivéve, ha az előadás, amelyet sugároznak vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítenek, már maga is sugárzott előadás;”
(2) Az Szjt. 73. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Ha az előadóművész hozzájárult ahhoz, hogy előadását filmalkotásban vagy rádió- vagy televíziószervezet műsorában rögzítsék, a hozzájárulással – ellenkező kikötés hiányában – a film előállítójára, illetve a rádió- vagy televíziószervezetre ruházza át az (1) bekezdésben említett vagyoni jogokat. Ez a rendelkezés nem érinti az előadóművészeknek a 20. § és a 28. § alapján fennálló díjigényét. A 23. § (6) bekezdését az előadóművészekre is megfelelően alkalmazni kell.”
2. § Az Szjt.-nek az „A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok” című alcíme a következő 111/J. §-sal egészül ki:
„111/J. § A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi … törvény hatálybalépését megelőzően – az ismételt sugárzást lehetővé tevő módon – rögzített műsor esetén a felvétel minden egyes felhasználásáért díjazás jár.”
3. § Hatályát veszti az Szjt.
a) 26. § (6) bekezdése, valamint
b) 74. § (2) bekezdése.

Részletes indokolás
1-3. §
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és az ún. televíziós ismétlési jogdíjakról szóló jogdíjközleménye alapján előadóművészi jogdíjra tart igényt a rádió- és televízió-szervezet által sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára rögzített előadás első sugárzását követő ismételt sugárzásáért. A jogdíj beszedése azon az elven alapul, hogy az előadóművész díjazása kalkulálásakor csak az előadása rögzítéséhez járulhat hozzá, míg a rögzítetlen előadása sugárzásához és/vagy az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítéséhez nem. Ez az engedélyezés és az abból eredő jogdíjbeszedés már a közös jogkezelés körébe utalt, amelynek pozitív hatása erősen vitatható és ezzel együtt a díjmérték is túlzó. A gyakorlati tapasztalatok alapján kidolgozásra került módosítási javaslat ezt a problémát orvosolja a szabályozási környezet egyértelműsítése érdekében, nagyobb teret engedve a szerződési szabadság általános érvényű elvének is.”

A tervezethez csatolt rövid indokolás a törvénymódosítás indokoltságát általában véve a hatályos rendszer hibás működésével magyarázza. Meglátásom szerint azonban a módosítási javaslat anyagi jogi, gazdaság- és jogpolitikai, valamint kodifikációs szempontból is elhibázott, sőt, elemeiben a hanyag jogalkotási kísérlet okán a várt hatásokkal ellentétes következményekkel járhat, felvetve végső soron azt is, hogy a jogalkotó az Alaptörvényben foglaltakkal ellentétben cselekszik.

Anyagi jogi megfontolások

A tervezet az Szjt. 73.§ (1) bekezdésének b) pontjában egy nemzetközileg ismeretlen engedélyezési jogot kíván bevezetni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a jogosultak nemzetközi jogi előírásokkal is körbebástyázott kizárólagos jogát számolná fel a javaslat – ami a vállalt nemzetközi kötelezettségek megsértését jelenti. Elképzelhető, hogy a tervezet a Pekingi Szerződés logikájára kíván építeni, ennek az eshetőségnek azonban legalább három okból csekély az esélye. Egyrészt a Pekingi Szerződést Magyarország még nem ratifikálta, így ennek átültetése – ráadásul egy salátatörvényben – teljességgel indokolatlan. Másrészt, ha a kormány a Pekingi Szerződésre tekintettel tervezné az új szabály bevezetését, akkor teljességgel indokolatlan és elfogadhatatlan, hogy a Pekingi Szerződés egyéb, a hatályos magyar jogban még ismeretlen előírásai ne kerüljenek átültetésre. Harmadrészt, az új engedélyezési jog egyértelmű ütközést mutat az Szjt. jelenlegi 77.§-ában foglalt díjigénnyel. Tekintettel arra, hogy a törvénytervezet erre a diszkrepanciára még csak nem is utal, világossá teszi, hogy a tervezetnek nem lehetett célja a Pekingi Szerződés implementálása. Ha ez azonban igaz, akkor a törvénytervezetnek semmilyen anyagi jogi hivatkozási alapja nincsen, vagyis annak bevezetése megfelelő háttérelemzések nélkül nem lehetséges. Az indokolás semmilyen kapcsolódó elemzésről nem tesz említést, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ilyenre nem is került sor. Ugyancsak indokolt megemlíteni, hogy az Európai Unió – s a jogalkotási folyamatban Magyarország is – elfogadta a Műhold-irányelv reformját (2019/789 irányelv), melynek implementálása előtt teljességgel indokolatlan az érintett terület jogszabályi módosítása.

A 73.§ (3) bekezdését érintő módosítást semmilyen nemzetközi jogi előírás nem támasztja alá. A filmelőállítók vonatkozásában ismert átruházási vélelem jogpolitikai indokai az érintett audiovizuális tartalmak (filmek) előállításának nagyfokú költségvonzatával magyarázható. Ez a televíziós műsorok vonatkozásában – természetesen kivétel ismert lehet – egyáltalán nem állja meg a helyét.

A 74.§ (2) bekezdésének teljes körű hatályon kívül helyezése abszurd eredményre vezet. Ez ugyanis érdemben a 73.§ (1) bekezdés e) pontjában foglalt előadóművészi jogot is érintené, pedig addig a tervezetben foglalt kérdéskörhöz semmilyen kapcsolódása nincsen. Sőt, e módosítás azért is súlyos következményekkel járhat, mivel a 74.§ (2) bekezdése teremti meg az előadóművészi teljesítmények online streamelésével kapcsolatos díjfizetést. E jogosultság gyakorlati felszámolása súlyosan aggályos nemzetközi jogi szempontból is.

A 26.§ (6) bekezdésének hatályon kívül helyezését semmi nem indokolja, az abban foglalt rendelkezés nem tekinthető az új előírásokkal ab ovo ellentétesnek.

Gazdaságpolitikai megfontolások

A tervezet által javasolt új 73.§ (1) bekezdés a) pontja a hatályon kívül helyezett rendelkezésekkel a magyar előadóművészek számára nyíltan hátrányos helyzetet eredményezne. Az ismétlési díj jelenlegi formájában határozottan a magyar előadóművészi réteget támogató konstrukció, tekintettel arra, hogy a díjat a saját gyártású tartalmak vonatkozásában kell megfizetni, így e műsorok szinte kizárólag magyar előadókat érintenek. A külföldi műsorok vonatkozásában a magyar televízió-csatornák a forgalmazási díjba beépítetten továbbra is kötelesek lesznek fizetni a felhasználás ellenértékét – a törvénytervezet ezt nem érinti. A tervezet tehát nem mást mond és tesz, mint hogy a magyar előadóművészi közösséget tudatosan sújtja, miközben hatásában – a jogdíjak külföldi megfizetésének kényszerével – deficitet termel a magyar gazdaságban.

Ugyancsak érdemes tudni, hogy az EJI és a Deezer zenei szolgáltató perében most született bíróság által is jóváhagyott egyezség az előadóművészek részére történő díjfizetésről előadóművészi teljesítmények streamelése kapcsán. Amennyiben a tervezet jelenlegi formájában elfogadásra kerül, akkor az EJI által elért siker, amely nemzetgazdaságilag is értékelhető összegeket jelenthet az online zenepiac egészét tekintve, megszűnhet. A tervezet végső soron a magyar gazdaságot sújtaná egy megfontolatlan módosítás nyomán.

Jogpolitikai megfontolások

Az ismétlési díjjal kapcsolatos hatályos rendszer felszámolása azt eredményezné, hogy az Alaptörvény által hangsúlyozott „Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira” fordulat elvi szófordulattá degradálódik. Mindez felveti annak vádját, hogy a magyar jogalkotó az Alaptörvénnyel ellentétesen kíván cselekedni és egyáltalán nem büszke a magyar előadók elért teljesítményeire, hiszen azokat nem kívánja támogatásban részesíteni olyan esetekben, mikor e teljesítményeket mások felhasználják. Mindez végső soron a magyar nemzeti kultúra visszaesésével járhat.

Az EJI díjszabása évtizedes gyakorlattal rendelkezik. A közös jogkezelés rendszerének uniós és hazai reformja óta különösen igaz, hogy a díjszabások elfogadása komoly, többlépcsős rendszerben zajlik. E rendszerben a díjszabást az EJI csak megtervezi, ám azt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és végső soron az Igazságügyi Minisztérium is jóváhagyja. A tervezet indokolásában egy olyan megfogalmazás is szerepel, amely nem csak törvény-indokolás szintjén, de már a törvények előkészítési szakaszában is rendkívül aggályos. Az indokolás „gyakorlati tapasztalatokról” tesz említést. E kifejezés végső soron annyit kíván jelezni, hogy a hatályos díjszabás, és annak elfogadási gyakorlata rossz. Ez azonban több szempontból is téves megállapítás: egyrészt a díjszabás legutóbbi elfogadása során kifogás nem érkezett az SZTNH-hoz (vagy bármely más szervhez). A törvénytervezet ennek megfelelően vagy tudatosan torzít, vagy olyan „gyakorlatról” tesz említést, ami a magyar hatályos jogszabályokban rögzített eljárásrenden kívülről érkezik. Ha a jogalkotó a „partizán” akciók mentén kíván szabályozni egyes területeket, az végső soron alkotmányossági aggályokat szülhet. Másrészt a díjszabás elfogadásának rendjét kritizáló megállapításaival az indokolás nem mást állít, mint hogy a területért felelős Igazságügyi Minisztérium nem végzi jól a munkáját.

Kodifikációs megfontolások

A tervezetnek az Szjt. 73.§ (1) bekezdés a) pontját módosító indítványa kodifikációs szempontból elhibázott. Az „erre vonatkozó (felhasználási szerződés)” fordulat nyelvtanilag nem egyértelmű, félreértésekre adhat okot.

A javasolt új 111/J.§ helytelenül „műsorról” tesz említést, pedig a tervezet lényegében a műsorban foglalt „előadásokról” szól. Ennek megfelelően értelmezési és gyakorlati problémákat szülhet a téves szóhasználat.

Összegzés

A törvénytervezet megfelelő társadalmi konzultáció nélkül, a nyilvánosan és hivatalos úton nem kifogásolt, az Igazságügyi Minisztérium által is elismert és támogatott fennálló gyakorlattal ellentétesen készült. A magyar előadóművészeknek és a magyar nemzetgazdaságnak egyaránt közvetlen hátrányokat szülne, ráadásul az Alaptörvényben a kormány által deklarált „szellemi tulajdonvédelmi büszkeségről” is megfeledkezni látszik. Anyagi jogilag és kodifikációs szempontból is teljességgel elfogadhatatlan. Ennek megfelelően szakmai álláspontom szerint a törvénytervezet e három szakaszát egészében véve törölni szükséges.

Update: az EJI és az Artisjus petíciója szerencsére elérte a sajtó ingerküszöbét is. Lásd az Index írását.

One thought on “Kormányzati kontármunka a szerzői jogban”

  1. Faludi Gábor says:

    az AVMS irányelv átültetése során javasolt Szjt. módosításhoz

    Az AVMS irányelv átültetése során készített törvényjavaslatba foglalt Szjt. módosítás kritikájához szeretnék hozzájárulni. A módosítás egyrészt – ahogy ez az indító véleményben olvasható – egyeztetés nélkül lebontja az előadóművészi nyilvánossághoz közvetítési engedélyezési jog kiterjesztett közös gyakorlását olyan körülmények között, amikor az uniós jogalkotó a DSM irányelv 12. cikkében uniós joggá emeli ezt a tagállami jogintézményt, hangsúlyozva a megfelelő garanciák biztosítása melletti fontosságát. A kulturális sokszínűség és a jogbiztonság fontos eszközét veszi ki a dilettáns szabálymódosítás a szerzői jog szabályozási rendjéből. Persze, azt lehet állítani, hogy semmi nem akadályozza meg a szóban forgó jog önkéntes közös jogkezelés útján történő közös gyakorlását, de milyen tere marad ennek a jogátruházási vélelem alap nélküli kiszélesítése, és az arra való szakszerűtlenül megfogalmazott ösztönzés mellett, hogy az előadóművész – az eleve gyengébb fél – egy jognyilatkozattal engedje át az ismételt sugárzáshoz szükséges valamennyi jogát a rádió-televízió szervezetnek. Öngól is a megoldás. Jogsértési perekbe fognak keveredni a rádió-televízió szervezetek, amelyek elvesztik a kiterjesztett közös jogkezelés kínálta jogszavatosságot.
    A jogalkotó gyógyszere tehát nem lesz hatásos (emiatt nem is lehetne forgalomba hozni…). Sőt, a közvetlen mellékhatása igencsak veszélyes. A módosítás hatályon kívül helyezi az Szjt. 26.§ (6) bekezdését, amelynek nincs semmilyen szerepe a jogalkotói cél elérésében. Ez a szerzőt megillető, az ismételt sugárzáshoz szükséges többszörözés engedélyezési joga. Mindössze csak egy utalás útján szerepel a módosítással érintett, előadóművészi jog kiterjesztett hatályú közös jogkezelését előíró normában. Az utalásra csak azért van szükség, mert az előadóművészeket megillető nyilvánossághoz közvetítési engedélyezési jog nincs olyan részletesen részjogosítványokra bontva az alapul fekvő egyezményekben, és az uniós jogban, mint a szerzőket megillető hasonló, de nem azonos jog a hazai törvényben.
    A hatályon kívül helyezéssel a jogalkotó megsérti a BUE 11bis cikk (3) bekezdését, ezen keresztül a TRIPs egyezményt, és az Infosoc Irányelv 3. cikkét, amelyhez kapcsolódó magyarázat (23-as preambulum bekezdés) világossá teszi, hogy a nyilvánossághoz közvetítési (itt: sugárzási) engedély semmilyen más engedélyt nem foglal megában. Mindemellett értelmetlené teszi az ún. efemer, az első sugárzáshoz szükséges rögzítésre vonatkozó, egyezményes és uniós jogi eredetű szabad felhasználást, hiszen ha a vagyoni jog egyáltalán nem létezik, akkor mi alól teremt kivételt az efemer rögzítésre vonatkozó szabad felhasználás?
    A vizuális alkotók, a zeneszerzők, és az irodalmi szerzők gyakorolják jelenleg ezt a jogot értelemszerűen kiterjesztett közös jogkezelés útján. Milyen terjedelmű sugárzási jogot fognak kapni a rádió-televízió szervezetek ezt követően az érintett közös jogkezelő szervezetektől és a közös jogkezeléssel nem érintett egyéni jogosultaktól? Az ismételt sugárzási jogtól elválaszthatatlan az ahhoz szükséges többszörözés. A külföldi szerzőket ez a jog egyezményes és az EU-ban honos szerzőket uniós jogi alapon is megilleti. Ha a megfelelő megfontolást nélkülöző javaslatból törvény lesz, akkor lehet kötelezettségszegési eljárásra, egyedi jogvitából eredő előzetes döntéshozatali eljárásra, és arra is számítani, hogy a jogosultak a felhasználás engedélyezési jog általános szabálya és az efemer rögzítés kivétele alapján próbálják majd jogaikat gyakorolni.
    Ha lett volna módja a szerzői jogi szabályozás szintjeit és szerkezetét ismerő személynek, vagy szervezetnek az erre egyébként meghatározott rendben véleményt nyilvánítani az ügyben még a Parlamenthez történő benyújtás előtt, és/vagy sor került volna társadalmi egyeztetésre, akkor magától értetődően a jogalkotó tudomást szerezhetett volna a javaslat fentebb említett hibáiról. Ilyesminek nem látható a nyoma a példátlan javaslatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük