„Forma vagy tartalom”? – avagy a szoftverek jogi védelmének problematikája

A 21. századra az az elgondolás, miszerint az internet ún. „jogmentes tér”, értelmét vesztette. A gyakorlat életre hívta az igényt az online közegben jogilag kiszámítható viszonyok kialakítására, éppen ezért, a kiváló tervezési (szellemi) munka árán létrejövő szoftverek jogi védelme is elengedhetetlenné vált. A kérdés már csupán csak az, hogy milyen védelem is szükséges. Kutatásom során vizsgálat alá vontam, hogy vajon a szoftverek számára elegendő védelmet nyújt-e a „formát” középpontba helyező szerzői jog, vagy szükséges lenne hazánkban is utat nyitni a – mindinkább „tartalmat” képező megvalósítási módszert védelem alá helyező – szabadalmazhatóság felé? Mindezek mellett azonban felvetődik egy esetleges harmadik út, egy sui generis szabályozás kidolgozásának gondolata. Több aspektusból végzett kutatásom során azt vizsgáltam, hogy az ideális szoftver-védelmi forma érdekében, melyik irányba is érdemes orientálódni. – Szabó Lívia vendégposztja.

I. Bevezető gondolatok

Napjainkban a technológia rohamos ütemű fejlődésével az online világ mozgatórugóját képező szoftverek jelentősége egyre nő, védelmi szabályozásuk azonban világszerte korántsem egységes. Egyre több tartalom válik digitálisan hozzáférhetővé, felhasználhatóvá, így értelemszerű az az igény, hogy ezek számára egyfajta jogi keretet, hivatkozási alapot biztosítsunk. Hogy is történik mindez a szoftverek tekintetében?

A kérdés megválaszolása előtt bizonyos fogalmi elemeket szükséges tisztázni. Az, hogy mi is az a szoftver, leginkább a hardverrel történő elhatárolással adható meg. A hardver a számítógép ún. fizikai része, a szoftver pedig az ezt irányító program, „szellemi rész”. Jogi értelemben ide tartozik az ember által nem érthető nyelven írt tárgyi kód, az érthető nyelvezetű forráskód, és az ezekhez kapcsolódó dokumentáció.

A jogi védelem kapcsán elsődlegesen két út merül fel. Egyrészt a szerzői jog, másrészt a szabadalmi oltalom. Mindkét védelmi forma más és más aspektusból biztosít védelmet, de vajon melyik a hatékonyabb? Hazánk a szerzői jogi védelem mellett döntött, vajon jól tette mindezt.

II. Védelmi lehetőségek megvilágítása több aspektusból

Először azt érdemes megvizsgálni, hogy mit is véd a szerzői jog voltaképpen? A védelem tárgya ez esetben valamely- az irodalom, a tudomány vagy művészet területére tartozó mű, alkotás. Korábban ezek többnyire valamilyen kulturális tartalommal bírtak, a szoftverek térhódítása a logikai képletekkel azonban mindezt felülírta. A Berni Uniós Egyezmény értelmében mégis műnek (leginkább irodalmi műnek) minősülnek. Elgondolkodtató, hogy ez mennyiben bizonyul helytállónak? Egy szinten szabályozzuk a szoftvereket az esztétikai értékkel bíró regényekkel, műalkotásokkal? Nem merítik ki mindinkább a szabadalmi oltalom tárgyát képező találmány fogalmi kritériumait? E szerint az újdonság, ipari alkalmazhatóság, és feltalálói tevékenység az elvárt.

Itt szükséges megjegyezni, hogy a szoftverek oltalmazhatóságához a fentieken túl elengedhetetlen a műszaki jelleg megtestesítése, azonban ennek megítélése is problémás. A számítógép önmagában már az áramkörök révén eleget tesz mindennek, azonban felmerül a kérdés, hogy elegendő-e, ha csupán a szoftver ún. dologi hordozója rendelkezik műszaki jelleggel? Hazánkban mindenképpen műszaki hozzájárulást kell jelentenie a technológia állásához az adott a szoftvernek, ahhoz, hogy szabadalmazható legyen.

A szerzői jogi által megfogalmazott követelmény, vagyis az egyéni-eredeti jelleg szoftverek esetében további nehézségeket okozhat. Az egyéniség, vagyis a szerző személyiségének művén való kifejeződése egy számítógépi program esetében meglehetősen nehezen mérhető. Ez pedig további problémát generál. Ha valaki ugyanis már komoly szellemi tevékenység árán kifejlesztett egy programot, és más azt valami módón megismeri, és csupán eltérő formába öntve kifejeződésre juttatja ugyanazt az ötletet, ugyanúgy védelmet élvezhet.

E vizsgálódást folytatva elérkezünk az ún. rossz programok kérdésköréhez. A szerzői jog ugyanis bizonyos programok esetében nem vizsgálja, hogy az adott szoftver egyáltalán alkalmas-e célzott funkciójának betöltésére, a védelemhez elegendő csupán az egyéni-eredeti jelleg, ez pedig különösen súlyos problémákat vethet fel például az önvezető gépjárművekbe telepített szoftverek esetén. A szoftverhibák ez idáig „csak” fejtörést vagy pénzügyi gondokat okoztak, a technológia újításaként megjelenő önvezető járművek tekintetében azonban már emberi életek veszélyeztetéséről van szó.

Fontos megemlíteni a kivételt képező ún. kreatív iparágak termékeit, mint például az Unreal Engine nevezetű játékot. Ez tulajdonképpen egy számítógépes játék-tervező szoftver. Itt természetesen nagy jelentősége van az egyedi grafikai elemeknek, vizuális megjelenítésnek.

Ezek után elérkeztünk ahhoz a kulcskérdéshez, ami a leglényegesebb eltérést jelenti a szabadalomhoz képest, vagyis, mit véd a szerzői jog? A szerzői jog az adott elv, ötlet egyéni-eredeti kifejeződésre juttatását, annak sajátos megformáltságát védi, ahogy az már az 1879-es Amerikai Legfelsőbb Bíróság által tárgyalt, Baker v. Selden ügyben is kiviláglott. A szoftver magját képező megvalósítási megoldást azonban nem biztosítja. Erre teremt lehetőséget a szabadalom, hazánkban azonban jelenleg csupán egy műszaki találmány részeként.

Az USA liberális joggyakorlata szerint viszont lehetőség nyílik a szabadalmazhatóságra is. Visszaélésektől azonban ez a terület sem mentes. A híressé vált a 1999-es Amazon ügy szerint ugyanis az egy gombnyomással történő vásárlást kívánták volna szabadalmaztatni, ezzel gyakorlatilag az online kereskedelmet levédetve. Ez természetesen óriási felháborodást váltott ki, és az oltalom általi levédés nem valósulhatott meg.

Fontos szempontot jelent továbbá a védelmi idő kérdése. A szerzői jog által első nyilvánosságra hozataltól számított 70 év ugyanis irreálisan hosszú. Elgondolkodtató, hogy a késői közkinccsé válás előnyös, vagy mindinkább a technológiai előremenetelt gátolja? Ideálisabbnak bizonyul a szabadalom által biztosított 20 éves időkeret, ám felmerülhet ez időtartam redukálásának is a gondolata. Jelentős problémát okoz azonban az időigényes szabadalmi eljárás, ugyanis mire a jogosult az oltalmat megszerzi, alkotása elavulhat. Ez pedig hogyan is ösztönözné a szoftverfejlesztőket, hiszen mire ténylegesen élvezhetnék komoly szellemi termékeik hasznait, addigra már a technika újabb gyártmányokat hívott életre?

A kulcs az eljárás és az újdonságkutatás korszerűsítése. Azonban mi módon lehetséges mindez? Felmerülhet a forráskódok felfedésének gondolata, ám kérdéses, hogy mindez forradalmi újítást, vagy épp óriási adat-rögzítési, adatfeldolgozási terhet jelentene? Ebből a szempontból kétség kívül előnyösebb a szerzői jog által nyújtott ex lege – alkotás tényénél fogva fennálló – védelem.

A gazdasági előnyök kiaknázását tekintve a szabadalom kizárólagos hasznosítási és rendelkezési jog révén, felhasználási szerződések és ebből eredő díjak által számos lehetőséget nyújt a jogosult számára. A szerzői jog pedig kizárólagos felhasználási és engedélyezési jogon keresztül, illetve szerzői jogdíjak által kínál gazdasági előnyöket.

III. Záró gondolatok

A védelmi lehetőségeket áttekintve megállapítható tehát, hogy mindkét forma bizonyos fokig megfelelő védelmet nyújt, azonban egyaránt felmerülnek hiányosságok. Amellett viszont, hogy érdemes lenne esetlegesen a hazai szabályozást is a szabadalmazhatóság irányába orientálni, felvetődik egy harmadik út is. Ez pedig egy mindentől független, sajátos sui generis szabályozás kidolgozása. Nem könnyű feladat, azonban bizonyos korábbi hasonló jogintézményeket alapul véve, nemzetközi mintákat segítségül hívva, lehetséges, hogy ez lenne hosszútávon a legideálisabb megoldás.

Összességében elérkezettnek látom az időt e közel 50 éves jogi probléma megoldási lehetőségeinek újragondolására, és annak fontolóra vételére, hogy a már meglévő, többé-kevésbé ideális szabályozás elemeit szükséges-e továbbra is a szoftverekre „erőltetni”, vagy a legrövidebb út az egyenes, és egy szoftverspecifikus sui generis szabályozás kidolgozása a jövő?

Szabó Lívia a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar III. évfolyamos jogász szakos hallgatója. Közel fél éve végez kutatást a szerzői jog és a szabadalmi oltalom területén – a szoftvereket középpontba helyezve. Emellett tagja a Batthyány Lajos Szakkollégium Tudományos Tevékenységért Felelős Munkacsoportjának, demonstrátori tevékenységet végez a kar Jogtörténeti Tanszékén. Az ELSA Győr Egyesület külföldi cserediák programjáért (STEP) felelős alelnöki tisztségviselője, továbbá a Hallgatói Önkormányzat tagja. Angol középfokú és német felsőfokú nyelvtudással rendelkezik, utóbbinak köszönhetően 2018-ban sikeresen abszolválta a Német Jogi Centrum két éves képzését, ez által német nyelvű diplomát szerzett. Szabó Lívia a fenti dolgozatával 2. helyezést ért el a Szegeden megrendezett Ember-Gép-Jog 2.0 koncepció-versenyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.