Netkonzultáció és szerzői jog #4

A blog szerzői összesítve már a negyedik (fejenként második) bejegyzésnél járnak az Internetkon oldal blog szekciójában. Második bejegyzésemben a fájlcsere útján megvalósuló szerzői jogi jogsértések visszaszorításának egyik lehetséges eszközéről, a felhasználókkal szembeni jogi eljárásokról írtam. Kétségtelen, hogy ez az eszköz mindmáig nem eredményezte a jogsértések teljes megszűnését vagy számuk lényeges csökkenését. Lehetséges, hogy a megoldást nem is a jogtól kell várni? A kilátásba helyezett hátrány helyett a kecsegtető előny lehet a megoldás?

Tanulmányokkal alátámasztott összefüggés, hogy a legális alternatívák minél szélesebb körű terjedése ténylegesen csökkenti a jogsértések számát. Egy norvég tanulmány szerint például 2008-ban még 1,2 billió számot többszöröztek engedély nélkül, míg ez a szám négy évvel később kevesebb mint negyedére, 210 millióra esett vissza, ugyanebben az időszakban a mozgóképes tartalmaknál is a felére esett vissza a jogsértések száma köszönhetően többek között például az iTunes, a Spotify, a Netflix és más hasonló szolgáltatások térnyerésének.
Ügy tűnik, hogy a felhasználók többségének önmagában a jogszerű felhasználás nem érdemi opció, azonban ha ez többletszolgáltatással, kényelmi megoldásokkal, megfelelő arculattal és kínálatbőséggel párosul, akkor már fontolóra veszik az áttérés lehetőségét. Sokszor hangoztatott érv ugyanis, hogy a jogsértés nem attitűd kérdése, sokkal inkább a racionálisabb választás (még úgy is, hogy a jogi fenyegetettséget mint kockázati tényezőt számításba vesszük), ugyanis a kívánt tartalom 1) nehezen, (már/még) egyáltalán nem, vagy rosszabb minőségben érhető el az adott országban; 2) digitális formában nem érhető el 3) ha az elérés biztosított az ár aránytalanul magas. Azonban, ha a kívánt tartalom legálisan is minden kívánt formátumban és relatíve olcsón teljes körűen hozzáférhetővé válik, sőt a kifizetett összegért cserébe még többletszolgáltatást is kap a felhasználó, akkor egész egyszerűen gazdaságilag is racionálisabb döntés lehet fizetni. (Nem elfelejtve persze, hogy a fizetendő díjakban országonként nincs akkora szórás mint az életszínvonalban és átlagjövedelemben.) Ráadásul a jogdíjak elosztása is igazságosabbá tehető, hiszen igazodhat a tényleges lehívásokhoz, ugyanis könnyedén nyomon követhető, hogy melyik tartalmat hányan hívták le.
A fentieket támasztja alá, hogy az Európai Unióban közösségi szinten is régóta hangsúlyozzák a jogszerű tartalomfogyasztás erősítésének szükségességét. A tavalyi évben látott napvilágot a zeneművek online felhasználásának több területre kiterjedő engedélyezéséről (is) szóló irányelv, amely szintén rögzítette, hogy az illegális tartalomfogyasztás kezelésének egyik leghatékonyabb módja a legális tartalomfogyasztás kiterjesztésének elősegítése lehet: „A jogszerű online zeneszolgáltatások fejlődésének az Unióban a szerzőt megillető jogok online megsértése elleni küzdelemhez is hozzá kell járulnia”. Az online zenefogyasztás ugyanis nem ismer határokat, egy adott ország felhasználói nyilván több más ország előadóinak zenéire lehetnek kíváncsiak. Ennek megfelelően az engedélyezést sem szabad országhatárok közé szorítani, hiszen ezzel a legális szolgáltatások elé gördítenek felesleges adminisztratív akadályokat, mivel az engedélyezést korábban területi alapon a közös jogkezelők lehetőségeként határozták meg.
Érdemes példálózó jelleggel néhány mondatban vázolni a fent említett szolgáltatások előnyeit is. Az iTunes elsősorban az Egyesült Államokban meghatározó, azonban itthon drágának számít és a klasszikus, zeneszámonkénti vásárlás (zeneáruház) modelljére épül, ezzel szemben az Apple termékeket használók számára könnyűvé teszi a több eszközön történő zenehallgatást. A svéd Spotify egy ingyenesen használható online-tartalomelérést biztosító szolgáltatás, amely bár már 2008 óta létezik, igazi európai térnyeréséről 2012 óta beszélhetünk. Az ingyenes felhasználás mellett lehetőség van prémium előfizetésre váltani, amely teljes szabadságot ad a hozzáférést illetően (eltűnnek a reklámok, könnyebbé válik a böngészés), azonban a zenék így sem tölthetőek le (pontosabban másolásvédelemmel ellátva letölthetőek). Bár lehetőség van az online hozzáférés mellett offline hozzáférésre is, ahhoz azonban az adott készüléknek mindenképpen csatlakoznia kell legalább egyszer valamilyen módon az internethez. A széles kínálat, a közösségi funkciók, az eszközök közötti együttműködés (pl. telefonról irányítható a számítógépen futó lejátszó), a kiemelkedő hangminőség, a mobil funkciók talán megérik a havi 4,99 eurónak megfelelő előfizetési díjat, legalábbis olyanok esetében, akiknek valóban szenvedélye a zene. Hasonló megoldásokat kínál a francia Deezer nevezetű szolgáltatás is (a prémium előfizetés ára is egyező). Mindkét szolgáltatással találkozhatunk a telefonszolgáltatók kínálatában is, leginkább telekom szolgáltatással kombinált csomagokban.
A zenék online tartalomelérése mellett a másik jelentős terület a filmek, sorozatok elérését lehetővé tevő szolgáltatások megjelenése, ezen a piacon ugyanis sokáig azért lehetett egyeduralkodó a kalózkodás, mert a fizikai hordozók piacán a kínálat egyrészt szűkös volt, másrészt a legtöbb esetben a legjobb minőséget nyújtó digitális formátumok fizikai hordozón az adott területen egyáltalán nem jelentek meg (ezzel szemben kalózkodás útján más országokból beszerezhetőek voltak. Az itthon megjelent szolgáltatások (TVGO, HBO GO, stb.) egyelőre az „alacsony felhasználási díjért széles kínálat” párosítást még nem adják meg. Az érdemi változás a jövőben (vélhetően még idén) hazánkban is terjeszkedni kívánó Netflix jelentheti, ugyanis ez az egyedi kölcsönzéses modell (pay-per-rental) helyett 2000-ben lehetővé tette az on-demand (igény szerinti) korlátlan hozzáférést is (azaz csakúgy, mint a fenti zeneszolgáltatások esetén, itt is lehetséges – jelenleg 8-9 dolláros havidíj ellenében a korlátlan tartalomfogyasztás), továbbá rendkívül széles kínálattal és exkluzív (saját gyártású) tartalmakkal is rendelkezik.
Megemlítendő még a YouTube is, amely a legtöbb országban lehetővé teszi a reklámbevételekből történő részesedést, így a feltörekvő zenészek, együttesek akár a kiadók megkerülésével is ismertté válhatnak, a videóba ágyazott reklámok megtekintése után fizetett díjakból részesedhetnek. (2012-ben az Artisjusnak is sikerült a Google-lel megállapodnia, így azóta a közös jogkezelőn keresztül is történik kifizetés az alkotók felé.) Lényeges különbség a YouTube esetében azonban, hogy a reklámokat nem (vagy legfeljebb külön telepített segédprogramokkal) lehet átugrani és filmek esetén még mindig túlnyomó arányban vannak jelen az oldalon az engedély nélkül feltöltött tartalmak, amelyeket a szolgáltató folyamatosan szűr és időközönként elérhetetlenné tesz. Bár a premierfilmek jogszerű elérése is adott, erős régiós korlátozások jellemzőek, itthon például a szolgáltatás ebből a szempontból erősen korlátozott.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a könyvek és az e-bookok helyzetét is. Több kiadó is mind a mai napig ragaszkodik a nyomtatott kiadásokhoz, hiszen egyes fogyasztói korosztályok továbbra is azokat preferálják, továbbá az e-bookok a kis fájlméret és a könnyen feltörhető védelmi mechanizmusok miatt előszeretettel terjednek nem legális csatornákon is. Egy kimutatás szerint Hollandiában például az olvasókon lévő e-könyveknek mindössze 10%-ért fizettek, a többi más forrásból származott. Azonban világviszonylatban egy 2010-es felmérés szerint az összes illegális fájlcserével érintett tartalom közül az e-bookok forgalma mindössze 0,2%. (Érdekesség, hogy a top 10 ilyen módon letöltött könyv közé leginkább a szexszel és a képszerkesztéssel foglalkozó könyvek „kvalifikálták” magukat, bár 9. helyre egy matematikai problémákkal foglalkozó könyv is befért.) Más források szerint a legális beszerzések világviszonylatban közel 70%-ot tesznek ki. Sőt, például Paulo Coelho maga tette elérhetővé kalóz oldalakon keresztül Oroszországban az Alkimista orosz fordítását, amelynek hatására az addig évente eladott tízezer példány helyett 10 millió példányt sikerült eladnia a könyvből. (Az író így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Az alapvető cél az, hogy olvassák az embert. A pénz később úgyis megjön.”) Mindenesetre érdekes, hogy az érintett tartalmak nem csak a szórakoztató irodalom köréből kerülnek ki, hanem az egyetemi tankönyvek, sőt a meglehetősen drága és nehezen elérhető tudományos szakirodalom is különösen keresett (nem csoda, hiszen a tudományos kutatást nagyban megkönnyíti és felgyorsítja az online tartalomelérés).
Összességében elmondható, hogy a legális és reális minőségi tartalomelérés bővülése mindenképpen üdvözlendő folyamat, amely piaci logikával dolgozva (az igények felismerése útján) megfelelő eszköz lehet a meggyőzésre és hosszabb távon, a fogyasztók tudatos nevelésével együtt alkalmas lehet arra, hogy megadja azt a kínálatot, amelyeket sok helyütt jelenleg csak az illegális források biztosítanak. Kétségtelen tény azonban, hogy ha a kínálati oldal tartalomgazdagsága meg is valósul, ez nem hozza magával a keresleti oldal anyagi gazdagságát. Azaz sokaknak az „ingyen” és a „jutányos áron” közötti különbség továbbra is döntő jelentőségű marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.