Címke: Netkonzultáció

A blog éve – 2015 legfontosabb eseményei (1. rész)

Ahogy azt már megszokhattuk, a blog évét két összegző bejegyzéssel zárjuk: fél-fél év termésének legfontosabb híreit szedjük csokorba. Az első részben a mai napon a január-június közötti időszak híreiből szemezgetünk, havonta a három legfontosabbat kiemelve. Január – Az év első hónapjában olvashattunk két bejegyzést is

Netkonzultáció és szerzői jog #6 – Kalózoktól Guy Fawkes-ig

Jogszociológusok kiválóan rávilágítottak arra, hogy az internet nyújtotta határtalan lehetőségek folytán a végfelhasználók attitűdjei és az addigi szerzői jogi paradigma alkalmazása számottevően eltérő irányba fejlődtek az online környezetben. A jogi és a társadalmi normák („legal and social norms”), valamint a kereslet és a kínálat közötti elvi

Netkonzultáció és az e-vásárlás

Rendhagyó módon a Netkonzultáció keretében folytatott blogíró tevékenységünket egy szerzői jogon kívüli témával, az internetes vásárlás témakörével folytattam. Az internet a különféle immateriális javak fogyasztásán túl az anyagi javakhoz való hozzájutást is nagyban megkönnyíti. Előnyei megjelennek egyrészt az áruk és szolgáltatások összehasonlításának lehetőségében, másrészt a

Netkonzultáció és szerzői jog #5

Az internetnek köszönhetően a végfelhasználók információk multikulturális, folyton változó tárházához férhetnek hozzá – szinte korlátok nélkül. E többszereplős környezet résztvevői valamennyien alapjogi védelemben részesülnek bizonyos magatartásaik, tevékenységeik tekintetében. Nehezen feloldható kérdés, hogy az alapjogok ütközése esetén létezik-e primus inter pares, kiemelhető-e egy alapjog a többi

Netkonzultáció és szerzői jog #4

A blog szerzői összesítve már a negyedik (fejenként második) bejegyzésnél járnak az Internetkon oldal blog szekciójában. Második bejegyzésemben a fájlcsere útján megvalósuló szerzői jogi jogsértések visszaszorításának egyik lehetséges eszközéről, a felhasználókkal szembeni jogi eljárásokról írtam. Kétségtelen, hogy ez az eszköz mindmáig nem eredményezte a jogsértések

Netkonzultáció és szerzői jog #3

Az internetes környezetben elkövetett (elkövethető) szerzői jogsértések miértjére mindmáig számtalan válasszal rukkoltak elő a kutatók. Több releváns körülmény egyidejű jelenléte mellett a rendszerszintű problémák origója a társadalmi és technikai realitások/igények és a jogosultak által kínált üzleti modellek közötti szakadékban rejtőzött. Ugyanakkor az elmúlt években e