Schmitt jelentés: “Copy: right!”

2012. január 11-én bombaként robbant a hír, hogy Magyarország államfője, dr. Schmitt Pál vélhetően plágium útján jutott 1992-ben kisdoktori címéhez. A HVG riportjával kapcsolatosan hosszasan értekeztem a kérdésről. Reméltem akkor, hogy a témát lezárhatom, mivel bár egyértelműen szerzői jogilag releváns tettről beszélhetünk, idehaza mindenki a politika szemüvegén keresztül kívánt a helyzetre tekinteni. 2012. március 27-én azonban nyilvánosságra hozta a “Schmitt bizottság” (hivatalosan Tényfeltáró Bizottság) a vitatott doktori értekezés körüli vádak vizsgálatáról készített jelentésének összefoglalóját. Úgy döntöttem, ismét véleményt formálok.

Az öttagú bizottság által közzétett három oldalas összefoglaló szerzői jogilag releváns része a 2. oldal közepén kezdődik. A legfontosabb megállapítások a következők:

1. “A dolgozat szerzője a kisdoktori értekezés szövegében sehol nem használta a forrásmunkákra történő közvetlen

Schmitt

Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal

utalást.” Szerzői jogi előadásaim alkalmával mindig kiemelem: a forrásmegjelölés az idézés, mint szabad felhasználás, egyik (talán épp legfontosabb) feltétele. Enélkül a felhasználás a forrásmű jogosultjának személyhez fűződő jogait sérti.

2. “Nem használt a szövegben idézőjelet, szövegközi szerzői név megadását, lábjegyzetet vagy végjegyzetet.” Ezek a megállapítások ugyancsak a forrásmegjelöléshez kötődnek, annak intézményes, tudományos berkekben elfogadható formáira utalnak. Mondhatni mindegy, hogyan, csak beazonosítható legyen a felhasznált gondolat, szó szerinti idézés vagy épp fordítás. E formai feltétel megvalósításának elmulasztása az idézés/felhasználás jogszerűtlenségéhez vezet.


3. “A dolgozat 34. oldalától az 50. oldaláig teljes szövegazonosságot tartalmaz” Klaus Heinemann művének egy részletével. Ezt hívják – forrásmegjelölés híján – plágiumnak a szerzői jogban.


4. A jelentés – anélkül, hogy idézném e helyütt – konkrétan említi, hogy két diagram és hét táblázat is megegyezik Nikolaj Georgiev könyvének két diagramjával és hét táblázatával. Könnyen lehet, hogy a kérdéses diagramok és táblázatok önmagukban szerzői jogvédelemre nem jogosító tényeket összegeznek. E ponton a jogellenes felhasználást az azonosság ellenére a táblázatok tartalma fényében lehet megállapítani vagy kizárni.


5. “A kisdoktori értekezés mintegy 180 további oldala részeleges egyezést mutat a Gueorguiev (sic!) művel. A két dolgozatban az egyező részek rendkívül szétszórtan szerepelnek. (…) Számos esetben a Gueorguiev műhöz képest kihagyások, összevonásuk pluszban hozzátett mondatok lelhetők föl. A Tényfeltáró Bizottság megjegyzi, hogy az azonosság több esetben indokolt, pl.: sportági definíciók.” Abban az esetben, ha 180 (!) oldal átvételre kerül egy forrásműből, már csak mennyiségi értelemben is túlzó felhasználásról beszélhetünk. Azzal, hogy a forrásműből kihagyott a fordító részeket, összevont mondatokat, akár még a szerzői mű egységéhez (integritásához) fűződő jogot is megsérthette a kisdoktorit készítő Schmitt Pál.


6. “A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak a feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” E mondat nagyon egyszerűen annyit jelent: a dolgozat szerzője nem tehető felelőssé az általa elkövetett szerzői jogsértésért, a felelősség a dolgozatot befogadó felsőoktatási intézményt terheli. Ezt hívják a magyar nyelvben abszurdnak.


Csupán a biztonság kedvéért egy rövid szerzői jogi háttér: amennyiben a kézirat egyéni-eredeti jellegű alkotás, akkor annak szerzője rendelkezik a belőle fakadó szerzői jogokkal. A hatályos felsőoktatási törvény szerint [48.§ (2) bekezdés] a kézirat átadásával a művön fennálló vagyoni jogok a felsőoktatási intézmény részére átruházásra kerülnek – feltéve, hogy a kézirat elkészítésének feltételeit a felsőoktatási intézmény biztosította [48.§ (1) bekezdés; ez annak fényében, hogy a bizottsági jelentés szerint a “jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el”, akár kétségbe is vonható]. Ez a szabály azonban 1992-ben még nem létezett. Ezzel összhangban a kézirat elkészítésével kapcsolatos, bármely korábbi, szerzői jogilag védett alkotás felhasználásáért felelősséggel a kézirat készítője tartozik.


Következésképp a Tényfeltáró Bizottság konklúziója téves. Csak gondoljunk bele. A fenti konklúzió az adó világára lefordítva a következő fiktív tartalommal hangozna (szándékosan kerülöm a pontos szervezetek megjelölését):


“Az adóbevallás szokatlanul nagy terjedelmű valótlan adatbevalláson alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli adóellenőrzés részét kellett volna, hogy képezze. Az adóhivatal szakmai hibát vétett, amikor az adatbevallás hibás voltát nem tárta fel időben, s így a bevallás készítője azt hihette, hogy bevallása megfelel az elvárásoknak.”


[Update (03.29.)] A konklúzió téves volta különösen annak fényében hangsúlyos, hogy a bizottság egyetlen jogász tagja, különvéleményében (melyből a 3 oldalas összefoglaló is több tényállítást szinte szóról szóra átvesz) az alábbiakat írta:

“Mindezek alapján álláspontom szerint az egykori pályázó értekezése az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül ‘a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás’ kritériumainak nem felelt meg. 
Az elvégzett tényfeltáró munka alapján javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját, figyelembe véve közjogi méltóságával az Alaptörvény 12. cikkében foglaltak szerint együtt járó védettség adta korlátokat.”

A különvélemény tehát – egyébként helyesen – a jogi felelősséget a szerzőre hárítaná. A bizottsági többség azonban ezt nem így látja. (Az ügy furcsa pikantériája, hogy épp az egyetemhez köthető, “belső” tagok terhelik saját egyetemükre a felelősséget.)

Mindezek után csak azt nem tudom, hogyan fogok a joghallgatóim szemébe nézni csütörtökön, és elmagyarázni nekik, miért is fontos a szerzői jog, és az pontosan mit követel meg idézés és átvétel esetén.

Érdeklődő olvasóknak ajánlom figyelmébe a HVG kapcsolódó cikkét. (És köszönöm, a HVG “merített egyet“.)

Update #1: Március 29-én a Semmelweis Egyetem Szenátusa meglátásom szerint helyes döntést hozott, amikor a tudományt előtérbe helyezve a kisdoktori cím visszavonásáról döntött. Ezzel az ügy ezen része le is van zárva.A bejegyzés címét pedig az alábbiakban módosítanám (de most nem teszem): “DO NOT COPY! RIGHT?”

Update #2: És íme egy kis nemzetközi visszhang a plágiumok európai és amerikai kulturális környezetéről a Plagiarism Today szerkesztőjének a tolmácsolásában:

30 thoughts on “Schmitt jelentés: “Copy: right!””

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük