BitTorrenttel a siker útján
Nem először próbálkoznak azzal szerzők, hogy műveiket fájlcserélő programok (elsősorban BitTorrent) segítségével népszerűsítsék. Így vált sikeressé évekkel ezelőtt az Arctic Monkeys. Most egymás után két olyan hírről is beszámolt a TorrentFreak, melyek azt igazolják, hogy többek is fantáziát, semmint ellenséget látnak a fájlcserélésben.
Az első hír szerint egy, a Paramount Pictures-höz kötődő cég, a Distracted Media, BitTorrent segítségével fogja hamarosan terjeszteni a Tunnel című új horrorfilmjét – INGYEN. (Nem vagyok nagy horror rajongó, így a Sydney alatti elhagyatott alagutakban játszódó, felteszem véres történet sem ragadja meg túlzottan az én fantáziámat, de ez mellékes.) Minden bizonnyal sokan tettek már kísérletet arra, hogy filmjüket fájlcserélő programok segítségével tegyék elérhetővé a rajongók körében, azonban ez az eddigi talán „legmagasabb szintű”, vagyis nagy hollywoodi céghez köthető produkció, amelynek filmszínházi vetítése helyett a P2P alapú megosztása lesz a fő értékesítési modell.
A második hír pedig arról szólt, hogy a Sick of Sarah nevű női indie-rock zenekar is ingyenesen terjeszti új albumát, melynek címe 2205. Ezzel az akcióval a zenekar olyan népszerűségre kívánt szert tenni, amit aztán a koncertjeik során kamatoztatni tudnak. Nem várt eredményt hozott azonban a kísérletük. A TorrentFreak adatai szerint ugyanis – legalábbis a rendelkezésükre álló adatok szerint – minden idők egyszerre legtöbb ember által seedelt albumává vált a 2205 (80 ezer feletti egyidejű seeddel egyetlen trackeren). Ráadásul a hozzáférhetővé tételt követő 18 nap alatt elérték az egymillió, egy hónap alatt pedig a több mint 1.300.000 letöltést. Ez félelmetes!
Remélem, hogy sok hasonló kezdeményezést láthatunk majd a jövőben!