Egyre jobbak a RapidShare pozíciói

Máig nem jutottam oda sem, hogy a blogon érdemben írjak a RapidShare idei sikereiről. Lévén idén legkevesebb három lényeges sikert könyvelhetett el a tárhely (vagy sokféle megjelölése közül hosting vagy DDL) szolgáltató. Az elmúlt hónapokban egyszer már Németországban és az Egyesült Államokban is kimondta egy bíróság, hogy a RapidShare nem felel a fogyasztók által megosztott jogellenes tartalmakért. A minap újabb bírósági ítélet született Németországban, amiben a fellebbviteli fórum az elsőfokú ítéletet felülbírálva úgy ítélte meg, hogy a szolgáltató mindent megtesz a jogellenes tartalmak kiszűrésére.

És valahol ez lesz a kulcsmomentuma az internetes tartalom- és hozzáférés (link) szolgáltatók felelősségével kapcsolatban. Korábban már több esetben is hallhattunk arról, illetve erről én is írtam egy korábbi cikkemben, hogy az értesítési- és eltávolítási eljárás kicsit deformálódott, és a “jogosultak” korlátok nélkül próbálkoznak az alkalmazásával. Úgy fest, hogy ennek most némileg vége, és csakis a felelősségteljes viselkedés lesz kifizetődő, legalábbis Németországban. Mivel a DDL-ről már korábban is cikkeztem, e bírósági fejleményekről mindenképpen írni kívánok egy új cikket, ráadásul amint csak lehet, szóval hamarosan a megállapításaimról is be fogok e helyütt számolni.

Update: íme, meg is történt!

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.