Záró IP szekció
Az utolsó célba vett IP szekció a „Law and Society Scholarship on IP” címet viselte, és alapvető hipotézise az volt, hogy az IP jelentősége ellenére a jog és társadalom megközelítés mindeddig egészen háttérbe szorult. A kerekasztal beszélgetés első szereplője a nigériai filmiparral (Nollywood, filmelőzetesek oldala itt) kapcsolatos kutatásait ismertette röviden, amely egy frissen kezdett projekt, de ígéretes. Reményei szerint amerikai és afrikai (leginkább nigériai) adatokat is fog tudni gyűjteni Nollywood szerzői jogi és társadalmi hatásairól, vonatkozásairól.
A második előadó (egészen pontosan egy előadó páros) az IP antropológiai megközelítésével kapcsolatos kutatásról számolt be. Sajnos ehhez a területhez egyáltalán nem értek, de a hölgyek nevét feljegyeztem, just in case. A harmadik előadó végre teljesen law and society megközelítést alkalmazott, és előadásának lényege az volt, az IP jogok „munkajogként”, az IP történetét munkajogi történetként kellene felfogni. Előadásának legviccesebb jelenete az volt, amikor felmutatta 12 éven át írt könyvét, és mindenkit arra buzdított, ha érdekli, ne riadjon vissza a jogsértésről, fénymásolja, szkennelje. A kiadója ennek biztos nem örül, de ez van:-) Az utolsó előadónk pedig, büntetőjogászként, újabb nézőpontot mutat be az IP jog hagyományos felfogáson túl helyezkedő társadalmi megközelítései közül. Az ő előadásának pedig az volt a csúcspontja, amikor elmesélte, hogy mielőtt a büntetőjog professzorává vált a leedsi egyetemen, zenészként dolgozott, és 4-5 lemeze is megjelent.
A panel végül nagyon boldogan oszlott fel annak summázatával, hogy igen: az IP jogot is kell és fontos társadalmi szemszögből is szemlélni. Hát igen, ezzel egyet kell érteni, és a magam kis kutatásait szintén ezek szerint igyekszek majd folytatni.
One thought on “Záró IP szekció”