Az USA szerzői jogdíjat fizetett volna a Szovjetuniónak a hírszerzési forrásai felhasználásáért?

Néhány hónappal ezelőtt írtam meglehetősen furcsa dokumentumokról, amelyek szerint a CIA ellenőrizte a (C)opyright jel használatát a Magyar Népköztársaságban is. A jel nemzetközi használata az 1952. szeptember 6-án, Genfben aláírt Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény alapján akkoriban különösen előnyös volt, különösen azért mert a hidegháború időszakában még azon kevés egyezmény közé tartozott, amit a tőkés országok és a szocialista országok egyaránt aláírtak.

A CIA folyamatosan monitoroza a szocialista országokban a (C)opyright jel használatát, és prognózisokat készített arra vonatkozóan is, hogy a szocialista országok mikor csatlakoznak majd az egyezményhez. A Magyar Népköztársaság csatlakozása egyébként hat évvel megelőzte Lengyelországét, ami azonban talán még fontosabb: három évvel megelőzte a Szovjetunióét is. Utóbbi csatlakozása az egyezményhez viszont kínos problémát vetett fel (igaz csak áttételesen) az amerikai hírszerzés számára, erről szólna ez a rövid bejegyzés is.

Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányzati hírigényét a 70-es években – többek között – egy 1957-ben alapított szervezet, a JPRS (Joint Publications Research Service) elégítette ki. A külföldi dokumentumok fordítására szakosodott szervezet a hidegháborús logika alapján tevékenységét elsődlegesen a szovjet blokk államainak, különösen a szovjet tudományos élet publikációinak fordítására koncentrálta.

Komplett dokumentumok fordítása mellett azonban saját évkönyveket és riportokat is készítettek, amelyek disztribúcióját az NTIS (National Technical Information Service) végezte. Az 50-es és 60-as években ezek a szervezetek gyakorlatilag folyamatosan elvégezték minden olyan nyilvánosan elérhető szovjet publikáció fordítását, amelyet valamilyen – de leginkább természetesen hírszerzési – okból fontosnak ítéltek. “Megrendelője” volt szinte minden kormányzati szervezet, így a CIA, de még az amerikai légierő is.

Ezek a fordítások – díjfizetés ellenében – részben a nyilvánosság számára is elérhetők voltak az NTIS-en keresztül. Ezen a helyzeten változtatott a Szovjetunió 1973-as belépése az Egyetemes Szerzői Jogi Egyezménybe, ami miatt a JPRS-nek végül fel kellett vennie a kapcsolatot a Szovjetunióval – természetesen a CIA bábáskodása mellett – és a “probléma” megoldásáig lefordított anyagok terjesztését a kormányzati intézményekre korlátozták.

Konkrétan egy 1974-ben megjelent, oceanográfiai szovjet könyv, az A.L. Kolodkin által írt Mirovoy Okean fordítása (pontosabban a mű jogellenesnek vélt felhasználása) kapcsán vette fel a kapcsolatot a JPRS-el a szerzői jogok importja és exportja kapcsán akkor már “monopóliummal” bíró szovjet szervezet, a VAAP (Всесоюзное агентство по авторским правам). A megkeresést az amerikai oldalon annyira komolyan vették, hogy a CIA-n kívül még az igazságügyi minisztériummal is egyeztettek a válaszlevél tartalma kapcsán.

Szerencsére a CIA archivuma megőrizte a szovjet levelet és az amerikai válaszlevél tervezetét is. A szovjetek egyébként arra hivatkoztak, hogy a Kolodkin műve az Egyetemes Szerzői Jogi Egyezményhez való szovjet csatlakozás hatályba lépését követően került kiadásra.

A mű tartalmazta továbbá az egyezményben előírt alakiságokat, így a (C)opyright jelet is (érdemes megfigyelni, hogy az eredeti orosz levél megírásakor használt írógép nem ismerte a © jelet, ezért jobb híjján kézzel karikázták be a C betűt), és a JPRS általi felhasználása jogellenesnek tekinthető, mert a szóban forgó felhasználásra a szerző nem adott engedélyt.

Az amerikai válaszlevél viszont azt hangsúlyozta, hogy a JPRS kizárólag oktatási és kutatási intézmények, illetve kormányzati szervezetek számára készít fordításokat, ez a gyakorlat pedig szerintük nem lépte át a “fair use” felhasználás precedenseinek kereteit. Ráadásul – a korábban említettek szerint – a kereskedelmi jellegű felhasználás igazából az NTIS-nél zajlott, így a szovjeteket is oda irányította a válaszlevél.

Az NTIS ebben az időszakban – érthető okból – meglehetősen boldogtalan volt a szerzői jog ilyen jellegű térnyerése miatt, ugyanis az akkoriban lefordított, zömében szovjet eredetű politikai, gazdasági, katonai és szociológiai dokumentumok 60 százaléka, a tudományos és technikai publikációk 90 százaléka jogvédettnek volt tekinhető. A problémát összefoglaló memorandum szerint ezentúl csak az “új termék”-nek minősülő összefoglaló maradhatott elérhető a nyilvánosság számára.

A memorandum alapján megoldásnak – végső soron – a Szovjetunió számára történő díjfizetést is elképzelhetőnek tartották, ennek szellemében találkozott 1976. március 24-én az NTIS akkori vezetője William Knox a VAAP képviselőivel, de J.A. Downey a US Federal Official Publications c. könyvében később arról írt, hogy a VAAP-al leszerződött első nyugati kiadó végül a G.K. Hall and Co. of Boston lett.

Mindenesetre meglehetősen furcsa helyzet állt volna elő, ha az Amerikai Egyesült Államok jogdíjat fizetett volna a Szovjetunió számára a de facto hírszerzési célokat szolgáló szovjet publikációk lefordítása kapcsán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.