Napjainkra egy igen érdekes jelenség bontakozott ki a személyhez fűződő jogok világában. Nevezetesen az egyébként az egyén személyéhez kötődő egyes jogok a kereskedelmi ügyletek tárgyaivá váltak, elég, ha csak híres előadókra, színészekre vagy sportolókra gondolunk. E téma önmagában megért egy tanulmányt jelen sorok írója számára, amely munkából most ismertetni szeretnénk azokat a töredékeket, amelyek a személyhez fűződő jogok kommercializációjának szerzői jogi kapcsolódási pontjait elemzik.

A kontinentális jogrendszerekben, ahogy Ian Blackshaw leírja a Protecting Sports Image Rights in Europe című tanulmányában, a személyhez fűződő jogok védelme magába olvaszt több olyan jogos érdeket, amelyet a jogalkotó védelemre érdemesnek tart. Németországban alkotmányos szinten, az Alaptörvény első és második paragrafusában nevesíti a személyhez fűződő jogokat és rendelkezik védelmük biztosításának szükségességéről. Franciaországban a Code Civil 9. §-a tartalmazza a személyt megillető jogokat. Olaszországban és Spanyolországban – a német megoldáshoz hasonlóan – az alkotmány biztosítja a személyhez fűződő jogok védelmét, amelybe beleértendő a képmáshoz való jog, a becsület és jóhírnév védelme, a magánélet sérthetetlenségéhez való jog. Svédországban külön törvény – az 1979-es törvény a Hirdetésekben elhelyezett nevekről és képmásokról – szabályozza a személyhez fűződő jogokkal kapcsolatos visszaélések polgári és büntetőjogi szankcióit. Svájcban a Polgári Törvénykönyv 28. §-a nyújt védelmet a magánszemélyek személyiségi jogaival szemben bekövetkezett jogsértések esetére.

Menyhárd Attila Forgalomképes személyiség? című művében leírt gondolatai szerint a személyhez fűződő jogok – legalábbis a kontinentális jogrendszerekben – abszolút szerkezetű jogviszonyok, vagyis a védett jogosulttal szemben mindenki más tűrni köteles, hogy az adott személy a jogait zavartalanul gyakorolhassa, illetőleg őt a személyiségében ne háborgassák. A személyhez fűződő jogok és azon belül különösen a képmás védelme azonban nem volt mindig magától értetődő. Ahogyan az sem magától értetődő, hogy hol van a határ az egyaránt abszolút szerkezetű tulajdonjog és személyiségi jogok között. Ez a határvonal a leginkább ott húzható meg, hogy a jogviszony közvetett tárgya előbbi esetén a személytelen, élettelen, birtokba vehető testi tárgy, utóbbi esetén pedig maga a személy egy jól meghatározható, egyúttal mástól el is különítő ismertetőjegye. Ez a határvonal éppen a technológiai, társadalmi és gazdasági haladásnak köszönhetően elmosódni látszik, hiszen immár kereskedelmi értéket tulajdonítunk nem csak az ingó és ingatlan vagyontárgyaknak, hanem a szellemi alkotásoknak és az egyén személyes tulajdonságainak is. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a képmás és egyéb személyhez fűződő jogok tulajdonjog(hoz hasonló) jogokkal való felruházását dogmatikailag kizárja a kizárólag személyeket megillető jogképesség. Ez azonban a gyakorlatban nem képezi akadályát az egyes személyiségjegyek forgalomképességének.

A kontinentális jogi gondolkodás abban a kezdetektől egyet értett, hogy az adott személy képmásához fűződő jogát védelemben kellene részesíteni, ám, hogy ezt egyfajta tulajdonjogi keretek között kell-e megtenni, abban a vélemények eltértek – tudósít Tatiana Synodinou az Image Right and Copyright Law in Europe: Divergences and Convergences című munkájában. A képmáshoz való jog elsőként Franciaországban került elismerésre 1858-ban. Ott a védelem természete a szerzői joghoz hasonlóan kettős, vagyis nincs egy kizárólagos, autonóm képmáshoz való jog, amely egyszerre olvasztaná magába az emberi méltóság, a becsület és a jóhírnév védelmét és a vagyoni jogokat. A szerzői joggal való hasonlóság, sőt néhol összefonódás példája Németország, Olaszország és Hollandia, ahol a képmáshoz való jog védelme a szerzői jogi rezsim keretein belül valósul meg. Németországban a képmáshoz való jog védelmét elsőként az 1907-es, műalkotásokat és fotóművészeti alkotásokat védő szerzői jogi törvény határozta meg. Ennek a gyökerei egészen a fentebb említett Bismarck-ügyig hatolnak vissza és a franciától eltérően unitárius jellegű, vagyis egyszerre ötvözi a vagyoni jogi és személyhez fűződő jogi elemeket és védendő jogi értékeket. Ugyanezt a megközelítést követi Spanyolország, Olaszország és Görögország is. Spanyolországban a fentebb említett alkotmányos alapokra az 1982-es organikus törvény húzza fel a védelem építményét, taxatív felsorolást adva mindazon magatartásokról, amelyek jogsértőnek minősülnek. Ilyen például a fénykép vagy filmfelvétel készítése vagy többszörözése, illetőleg közreadása, tekintet nélkül a felhasználás céljára. A fényképnek olyan helyen kell készülnie, amely a jogaiban megsértett személy magánszférájába tartozik. Olaszországban a védelem a polgári törvénykönyvből és egyes szerzői jogi rendelkezésekből vezethető le.

A képmáshoz való jog és a szerzői jog kapcsolata egyébként is figyelemre méltó. Eredetileg a képmáshoz való jogok elismerése a szerzői jog egyfajta korlátozásaként lett meghatározva. Ennek oka, hogy a képmás védelme akkor került igazán előtérbe, amikor a képek gyors elkészítésére és széleskörű többszörözésére, terjesztésére a fényképezőgép feltalálásával lehetőség nyílott. Attól kezdve, hogy a találmány rendelkezésre állt, szabadon lehetett bárkiről fényképet készíteni, majd azt adott esetben gazdasági értelemben is kiaknázni. E ponton világosan látszik, hogyan ütközik egymással a szerzői jog által védett érdek, vagyis a kreatív alkotás szabadsága és a védett mű gazdasági hasznosítása, illetve a szerzői mű esetleges alanyaként megjelenő, képen szereplő személy képmáshoz való joga. A helyzetképet csak tovább árnyalja, hogyha a szerzői műnek minősülő fényképet olyasvalakiről készítik, akinek a képmása valóban hordoz reklámérdeket. Ekkor már nem csak a szerzői jog és a személyhez fűződő jogok morális oldala ütközik össze, hanem kollidál egymással két vagyoni jog, a szerző műve hasznosításához fűződő joga, illetve a képen szereplő híresség képmásának értéke. E vélekedés végkövetkeztetése az kell, hogy legyen, hogy a szerzői jog és a képmáshoz való jog egymást kiegyenlíti. Az egyes ügyekben eljáró bíróságnak azt kell mérlegelnie, hogy a kreatív alkotás szabadságát védő szerzői jog, vagy a személyhez fűződő jogok védelme erősebb.