Főpróba – avagy az első WIPS (Workshop on Intellectual Property Law Szeged) Szegeden

A jövő évi szerzői jogi konferencia mintegy főpróbájaként március 18-án, workshop keretében beszélgettek a résztvevők a szellemi alkotások aktuális kérdéseiről.

A házigazdák mellett népes külföldi delegáció is képviseltette magát. Az első szekció nyitó előadását John T. Cross professzor úr tartotta. A louisville-i Louis D. Brandeis School of Law kutatója és oktatója azt járta körül, hogy megilleti-e védelem a szerzőt, amennyiben műve nem eléggé egyéni, eredeti jellegű. Corinna Coors a nyugat-londoni egyetem jogi karának (University of West London, Ealing School of Law) tanára azt vizsgálta, hogy milyen reláció fedezhető fel a képmáshoz való jog és a szerzői jog világában, valamint azt, hogy a jogfejlődés merre haladhat tovább a két határterület mentén. A workshop szervezője, Mezei Péter a sportmozdulatok szerzői jogi védelmének kérdéseiről tartott előadást, amelyben bemutatta a témakörben végzett kutatásainak aktuális állapotát.

A második szekció jórészt a jogérvényesítés kérdéseiről, lehetőségeiről szólt. Katja Lindroos, a kelet-finnországi egyetem jogi karának (University of Eastern Finland) oktatója az internet-hozzáférés szolgáltatók finnországi számonkérésének lehetőségeiről beszélt, Harkai István doktorandusz pedig ugyanezt a témát vitte tovább előadásában, amelyben nem csak a felelősség, hanem a szolgáltatókat terhelő blokkolási kötelezettség technikai és jogi kérdéseiről is szót ejtett. Horváth Péter, a Pro Art – Szövetség a Szerzői Jogokért elnöke előadásában bemutatta, hogyan próbált egy balatonboglári ügyvédnő IP címek alapján felnőtt tartalmakat néző fájlcserélőket fizetésre bírni. Daniel Acquah a turkui egyetem jogi karának (University of Turku, Faculty of Law) kutatója az Európai Unió kereskedelmi vonatkozású jogszabályaiban a szellemi alkotások és a közegészség egyensúlyát kereste. A záró előadásban Ujhelyi Dávid, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának végzős doktorandusza a szerzői jogok megsértésének magyar büntetőjogi vonatkozásait mutatta be.


Ugyan a workshopra március 18-án került sor, a programok egész héten tartottak, amelyek során alkalom nyílt nem csak egy kis bowlingozásra, hanem kiadós eszmecserére is, nem csak szerzői jogi kérdésekben. A mini konferenciának is beillő workshop számos tapasztalattal gazdagította nem csak a résztvevőket, hanem a szervezőket is. Folytatás következik, 2017-ben.

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.