Az Amazon-ügy margójára

Nem mai ügyről van szó, ez igaz, de sosem árt feleleveníteni a korábbi előzetes döntéshozatali eljárásokban született ítéleteket. Ezúttal az Amazon-ügyben tavaly hozott döntést poroltam le, már csak azért is, mert az üreshordozó díjakról szóló diskurzus azóta sem veszített semmit aktualitásából. Különös tekintettel arra, hogy az EUB ebben az ügyben foglalt állást első ízben a díjak szociális és kulturális célokra fordíthatóságának kérdésében.

Az Amazon nemzetközi cégcsoport, amely az interneten keresztül értékesít árukat, így rögzítésre alkalmas adathordozókat is. Az üreshordozó-díjakat érvényesítő osztrák közös jogkezelő szervezet, az Austro Mechana az ezek után járó díj megfizetésére kérte kötelezni a cégcsoportot.
Az ügyben eljáró osztrák bíróság első kérdésével arra keresett választ, hogy az irányelvvel ellentétes-e egy olyan tagállami rendszer, amely különbségtétel nélkül állapít meg magáncélú másolat után fizetendő díjat rögzítésre és többszörözésre alkalmas adathordozóknak a területén visszterhesen, kereskedelmi céllal történő forgalomba hozatala tekintetében, előírva ezzel együtt a megfizetett díjak visszatérítéséhez való jogot abban az esetben, ha ezen adathordozók végső használata nem tartozik a magáncélú többszörözés esetkörébe.

Az EuB megállapította, hogy a visszatérítéshez való jog abban az esetben egyeztethető össze az irányelvvel, ha ez tényleges és nem teszi túlságosan nehézzé a megfizetett díj visszatérítését. Abban az esetben viszont, amikor egyáltalán nincs szó gyakorlati nehézségekről, vagy azok nem kellő mértékűek, úgy hiányzik az a kapcsolat, amely egyrészt a magáncélú másolat után fizetendő díj adathordozók vonatkozásában történő megállapítása, másrészt e hordozók magáncélú többszörözése tekintetében történő használata között áll fenn, ennek megfelelően e díj különbségtétel nélkül történő megállapítása nem igazolható és nem felel meg a megfelelő egyensúlynak.

Az alapelv rögzítése után az EuB megadta a nemzeti bíróság által vizsgálandó szempontokat is: elsőként azt, hogy a díj különbségtétel nélkül történő alkalmazását minden esetben kellő mértékű gyakorlati nehézség igazolja-e. Ezek után azzal kapcsolatban kellett állást foglalni, hogy a visszatérítéshez való jog hatálya, hatékonysága, alkalmazhatósága, nyilvánossága és használatának egyszerűsége lehetővé teszi-e a felmerült gyakorlati nehézségek enyhítése érdekében a rendszer által eredményezett esetleges aránytalanságok orvoslását.
A nemzeti bíróság második kérdése lényegében arra irányult, hogy az irányelvvel ellentétes-e megdönthető vélelem felállítása a szerzői jog alapvető logikájától eltérő finanszírozási rendszer kialakítása érdekében. Az EuB ismét hangsúlyozta azt, hogy az adathordozók puszta alkalmassága elegendő a magáncélú másolat után fizetendő díj megállapításának igazolására. Illetve rögzítésre került az is, hogy tekintettel az annak meghatározásához kapcsolódó gyakorlati nehézségekre, hogy a rögzítésre és többszörözésre alkalmas adathordozót magáncélra használják-e vagy sem, az ilyen használattal kapcsolatosan felállított megdönthető vélelem az adathordozók természetes személyek részére történő rendelkezésre bocsátása esetén főszabály szerint igazolható, és összhangban van azon „megfelelő egyensúllyal”, amelynek a kizárólagos többszörözési jog jogosultjainak érdekei és a védelem alatt álló teljesítmények felhasználói érdekei között kell fennállnia.
A harmadik kérdés annak megválaszolására irányult, hogy az irányelvvel összeegyeztethető-e, ha a díjazást a jogosultak számára nem közvetlenül folyósítják, hanem a jogosultak javára létrehozott szociális és kulturális intézményeknek. A főtanácsnoki indítványra hivatkozva az EuB megállapította, hogy az irányelv nem írja elő a tagállamok számára, hogy a jogosultak részére teljes összegben készpénzben folyósítsa a méltányos díjazás összegét. Így a tagállamok számára biztosított széles körű mozgástérbe az is belefér, hogy a díjazás egy részét közvetett kompenzáció formájában nyújtsák. Ráadásul az irányelv (10) és (11) preambulumbekezdései alapján az irányelv célja a kulturális alkotótevékenység támogatása, vagyis ezzel összefér az, hogy a jogosultak a javukra létrehozott szociális és kulturális intézményeknek juttatják abban az esetben, ha ezek az intézmények ténylegesen a jogosultakat támogatják, és működésük nem hátrányosan megkülönböztető.
Az utolsó kérdés irányult arra, hogy a díjfizetés kizárható-e abból az okból, hogy egy hasonló díj már megfizetésre került egy másik tagállamban. Az EuB ennek kapcsán emlékeztetett az Opus-ügyben elmondottakra a tagállamot terhelő eredménykötelemről, illetve arról, hogy a hátrány ott keletkezik, ahol a végső felhasználók lakóhellyel rendelkeznek. Arra a kötelezettségre, hogy a tagállam az érintetteknek biztosítsa, hogy a jogosultaknak megfizessék a területükön keletkezett hátrány után járó méltányos díjazást. Az EuB emlékeztetett arra, hogy e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy az adathordozókat rendelkezésre bocsátó eladó másik tagállamban telepedett le. Az adathordozók egyik tagállamból másikba történő átruházása pedig nem növeli a jogosultaknak okozott hátrányt. Az irányelv ugyanis „méltányos díjazást nem a rögzítésre és többszörözésre alkalmas adathordozók forgalomba hozatala tekintetében ír elő, hanem magának a bármely adathordozóra természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözések tekintetében. Márpedig ilyen többszörözés nem valósul meg a rögzítésre és többszörözésre alkalmas adathordozók egyik tagállamból másikba történő átruházása folytán.” Éppen ezért az adott tagállam nem tekinthet el a területén keletkezett hátrány alapján megfizetésre kerülő méltányos díjazás beszedésétől arra való hivatkozással, hogy ez már megfizetésre került egy másik tagállamban. Az EuB emellett leszögezte azt is, hogy az, aki a díjazást egy másik tagállamban megfizette, e tagállam nemzeti jogának megfelelően kérheti annak visszatérítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.