Nincs meglepetés az Art & Allposters ügyben

2015. január 22-én kihirdette ítéletét az Európai Unió Bíróság az Art & Allposters ügyben. Meglepetés nem született: nem alkalmazható a jogkimerülés tétele abban az esetben, ha képzőművészeti alkotások poszter formájú, jogszerűen forgalomba hozott példányairól új másolatokat készítenek vásznon, és azokat – immáron engedély nélkül – hozzák forgalomba az Európai Unió területén.

A jogeset tényállásának indokolatlan ismertetése nélkül (melyre a főtanácsnoki indítvány elemzésekor kitértem) vágjunk is a közepébe.

Az EUB – mellőzve a főtanácsnok „garasoskodását” a tekintetben, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság ténylegesen milyen szavakat használt – a következők szerint foglalta össze a jogvita lényegét: 

az előterjesztett kérdéseket, amelyeket indokolt együttesen vizsgálni, úgy kell érteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a terjesztési jog kimerülésének a 2001/29 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében szereplő szabálya alkalmazandó‑e olyan helyzetben, amikor valamely védelem alatt álló mű reprodukciójának azt követően, hogy azt az Unió területén a szerzői jog jogosultjának hozzájárulásával forgalmazták, oly módon változtatják meg az anyagi hordozóját, hogy a papírplakáton szereplő fenti reprodukciót vászonra viszik át, és azt új formájában újra forgalomba hozzák.” (23. pont)

Hasonlóképp köntörfalazás nélkül a tárgyra tért az EUB, mikor rögzítette, hogy a felperesi közös jogkezelő véleményétől függetlenül (miszerint a poszter vászonra alakítása átdolgozást eredményez) az új példányok forgalomba helyezése az InfoSoc-irányelv 4. cikke szerinti terjesztés joga alá tartozik (24-28. pontok). Ily módon tehát a jogkimerülés tételének az alkalmazhatósága (mely ugye a terjesztés jogának a korlátja) felmerül. A Bíróság a 2004-es Laserdisken ügyre hivatkozással a következőket hangsúlyozta:

a terjesztési jog kimerülésének két feltétele van, azaz egyrészt az, hogy a mű eredeti vagy többszörözött példányát a jogosult vagy az ő hozzájárulásával más hozta forgalomba, másrészt, hogy ez a forgalomba hozatal az Unión belül történt.” (31. pont)

A vita központi részét mindezek fényében, s ebben a peres felek értelemszerűen nem értettek egyet, az adta, hogy a poszterek vászonra történő „átvitele” beilleszthető-e a jogkimerülés tétele alá. Az InfoSoc-irányelv szövege, a nemzetközi szerzői jogi háttérnormák és az EUB joggyakorlata alapján a bírák úgy találták (nagyon helyesen), hogy
az uniós jogalkotó az ‘anyagi hordozó’ és az ‘adott műpéldány’ kifejezések használatával biztosítani kívánta a szerzők számára a szellemi alkotásukat megjelenítő valamennyi tárgy Unióban történő forgalomba hozatalának ellenőrzését.” (37. pont)
Az utolsó eldöntendő kérdés már csak az maradt, hogy a „vászonra történő átvitel” milyen hatást gyakorol a jogkimerülés alkalmazhatóságára. E ponton az EUB a francia kormány érvelését citálva rögzíti, hogy az új reprodukcióként, vagyis többszörözésként értékelhető, amelyhez azonban a szerzői jogosult engedélye volna szükséges. Sőt, a következőkre hadd hívjam fel a figyelmet:
az a körülmény ugyanis, hogy a festékanyag az átviteli eljárás során megmarad, nem érinti azt a megállapítást, hogy a kép anyagi hordozója megváltozott. Annak van jelentősége, hogy átfogóan értékelve a módosított tárgy, önmagában és anyagi értelemben véve az a tárgy‑e, amelyet a jogosult hozzájárulásával hoztak forgalomba. Úgy tűnik, hogy az alapügyben nem ez az eset áll fenn.” (45. pont)
Ez utóbbi bekezdés erősen elgondolkodtató, és komoly hatással lehet az EUB jövőbeli joggyakorlatára. Az EUB ugyanis több mint két éve a UsedSoft ügyben a „digitális jogkimerülés” tétele mellett tette le a voksát egy speciális jogkérdés mentén. A UsedSoft tényállás szerint azonban nem maguk a jogvédett szoftverek kerültek „viszonteladásra”, hanem az azok működtetéséhez szükséges licenckulcsok. (Ennyiben a UsedSoft ügy egyébként nem is jogkimerülési kérdés. De azért higgyük el, hogy összefüggenek.) Nem elhanyagolható kérdés azonban, hogy minden valószínűség szerint az EUB előtt fog kikötni a Tom Kabinet ügy, amely ténylegesen a „használt” e-könyvek viszonteladására fókuszál. Na most, ha a fent idézett tételt vesszük alapul (és mondjuk úgy olvassuk, hogy ha az eredeti bitek helyett egy másikat kap meg az új vevő), akkor a Tom Kabinetnek nagyon csekély esélye van arra, hogy a UsedSoft ügy alapján megússza a felelősségre vonást. (És ez most független egy másik domináns körülménytől, miszerint az EUB a szoftverekre nézve a jogkimerülés szabályozását lex specialisnak, mondhatni egyedi esetnek tekintette.)

Update: A témakörben lásd továbbá az 1709Blog, az IPKitten és a Kluwer Copyright Blog írását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük