Az én véleményem az ACTÁ-ról – 1. rész

Napok óta kering a levegőben az ACTA, mint egy misztikus sárkány, amelyre az internetes társadalom minden eddiginél nagyobb veszélyforrásként tekint, mondván, hogy az felszámolja az internet semlegességét, drákói szigorú jogérvényesítési eszközöket ad a szerzői (és védjegy-) jogosultak kezébe. A blogomon is többen érdeklődtek már arról, hogy valójában miről is szól a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás. Ha csak szubjektív szemszögből is, de elmondom a véleményemet róla, több fejezetben.

A kiindulópont
Mint minden egyes nemzetközi szerződésnek, az ACTÁ-nak is megvannak a maga céljai. Ezt rendszerint a szöveg elején található preambulumból lehet kiolvasni. Mindjárt ezekre is kitérek, de előbb egy általános megjegyzés. A szerzői jog folyamatos fejlődést mutat, ami nemcsak tárgykörében, de territoriális hatókörében is folyamatosan szélesedett. Így a regionális monopóliumokat a nemzeti törvények, majd a nemzetközi egyezmények váltották fel. Ebbe a sorba logikusan beleillik az ACTA. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az ACTA valójában nem teszi szükségessé az Európai Unió és tagállamai nemzeti jogának a módosítását, akkor felmerülhet a kérdés, miért is írta egyáltalán alá az EU. A válasz erre épp a fenti történeti/logikai fejlődésből következik. Az EU által kidolgozott pro-copyright rendszer további erősítése, a többi szerződő fél jogrendszerével való minél szorosabb harmónia megteremtése volt mindennek a célja. Ha tehát valóban megfelel az EU és tagállamai joga az ACTÁ-nak, a megállapodás csak abban az esetben nyújthat még erősebb szerzői jogvédelmet az uniós alkotóknak, ha a többi szerződő fél jogrendszerét kellene az ACTA szintjére hozni. Bevallom őszintén, nem ismerem az ACTÁ-t tavaly októberben aláíró nyolc ország (Ausztrália, Kanada, Japán, Dél-Koreai Köztársaság, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr és az Egyesült Államok) mindegyikének a jogrendszerét, de felteszem magas jogvédelmet biztosítanak jelenleg is (főleg az angolszász országok). Vagyis az ACTA csak akkor jelentene érdemi előrelépést, ha olyan országok is csatlakoznának hozzá, mint Oroszország, Kína vagy a többi afrikai ország.

Térjünk át az ACTA preambulumában nevesített célkitűzésekre. Meglátásom szerint több probléma fedezhető fel itt, ezek azonban nem alkalmasak arra, hogy az egész megállapodás létalapját megkérdőjelezzék. Így a jogérvényesítés szükségességének deklarálása, a hamisított és kalóz áruk terjesztése elterjedésének visszaszorítása, az ez irányú hatékony nemzetközi együttműködés, mint célkitűzés, érthető elvárás a szerzői jogosultak részéről. Feltéve, hogy valóban csak „kalózkodásként” értékelhető a webkettes világ jelenségeinek többsége. Az ACTA azt a veszélyt rejti magában, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyja a társadalmi realitásokat, különösen például a fogyasztói tartalmak („user-generated content”) egyre kevésbé megkérdőjelezhető kulturális értékét és hasznosságát. 

A preambulum hangsúlyozza továbbá az érintett jogosultak, a szolgáltatók és a felhasználók jogai és érdekei közötti egyensúly megteremtését. Meglátásom szerint a dokumentum nem igazolja, hogy a jogérvényesítési rendelkezések megalkotásakor a szerződő felek a felhasználók jogait és érdekeit kellőképpen szem előtt tartották volna. A felhasználók alapvető jogai, mint például a szólásszabadság, a méltányos eljárás (sokkal helyesebb lett volna, ha a magyar fordítás a „tisztességes” kifejezést használja) és a magánszféra védelme több helyen is megerősítést is nyert. Nagyon helyesen! Meglátásom szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy ez az „alkupozíció” része lehetne. A fenti alapjogok „biztosítása” nem lehet ellentételezés a szerzői jogosultak megerősített jogérvényesítési eszközeiért cserébe. Ezek a jogok a magánszemélyeket az ACTA rendelkezéseitől függetlenül is meg kell, hogy illessék. Másként mondva: ha a szerzői jogosultak szélesebb jogérvényesítési eszközöket kapnak, és egyensúlyi helyzetről beszél a preambulum, akkor ez adott esetben a felhasználók jogainak a stabilabbá tételét is feltételezné.
A nyilvánosság kérdéséről is szót kell ejtenünk. Sokan kritizálták az ACTA tárgyalások résztvevőit, hogy rejtegetik a megállapodás részleteit, s csak későn hozták azt nyilvánosságra. Teljesen osztom azok véleményét, akik szerint nincs szükség egy ilyen nemzetközi jogi dokumentum minden elemét és minden fázisában megismertetni a nagyközönséggel. Valójában ez a nemzetközi egyeztetéseknek tipikus velejárója. Ez az érvelés azonban legalább annyira hibás, mint helyes. Egyrészt a dokumentum csak azt követően került nyilvánosságra, hogy azt többek nem hivatalos csatornákon kiszivárogtatták. Meglátásom szerint a felek, ha lehetőségük nyílt volna rá, a hivatalos publikálással sokáig vártak volna még.
Másrészt, és szerintem ez a fontosabb, az ACTA a mi korunk nemzetközi szerzői jogi egyezménye. Mire is gondolok? Az 1990-es években három kiemelkedő nemzetközi szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezmény született. Ezek egyike a TRIPS megállapodás volt 1994-ből (amely többek között a szerzői jog kereskedelmi jogi vonatkozásaira helyezte a hangsúlyt), a másik kettő pedig a WIPO égisze alatt kidolgozott két „Internet-szerződés” (WCT, WPPT) 1996-ból. (Utóbbiak elkészítését többek között a magyar szerzői jog doyenjének, id. Ficsor Mihálynak is köszönhetjük.) Ezekben az években az Internet épp hogy csak megkezdte világ körüli hódító útját, s a várható (webkettes) fejleményekre egyszerűen nem lehetett számítani még. Ezek az egyezmények alapvetően rendben lereagálták a szerver-kliens architektúrájú web 1.0-ás környezetet.
Az ACTA előkészítése 2008-ban kezdődött. Tíz évvel a Google, kilenc évvel a Napster, hét évvel a BitTorrent, négy évvel a Facebook, avagy három évvel a YouTube vagy a Megaupload megjelenését követően. Az internet nemcsak 1994-hez vagy 1996-hoz képest, de az említett szolgáltatások piacra lépése óta is hatalmas változásokon ment keresztül. Elég csupán itt a web 2.0 megjelenésére, avagy a szolgáltatások számának tömeges megugrására utalni. Ebben a korban a társadalom tagjai már domináns szerepet követelnek maguknak a kulturális értékek terjesztésében. (Itt most elsősorban hétköznapi, s nem szerzői jogi értelemben utalok a terjesztés szóra.)
Az ACTA létrehozásának számomra legfontosabb negatívuma az, hogy bár ez korunk szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezménye, valójában egyáltalán nem veszi figyelembe a társadalmi/internetes realitásokat. Mint utaltam rá, a fogyasztói igények/érdekek artikulálását nem érzem ki a dokumentumból. Félek, hogy ez a megállapodás gyakorlati érvényesíthetőségét veszélybe sodorhatja.
Ennek ellenére úgy hiszem, hogy a megállapodás tartalma nem holt betű, sőt valamilyen szinten szükség is van a jogérvényesítés hatékonyabbá tételére. A mai nappal ezért útjára indítok egy több részes elemzést, amelyből az ACTA több részét illetően kialakított véleményem is megismerhető lesz. (Előre jelzem, amihez nem értek, arról nem fogok beszélni. Így a vámjog és a védjegyjog területére nem térnék ki, s ugyanígy mellőzném az ACTA nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos és intézményi előírásainak a tárgyalását.)

Folytatás:
2. rész – Bevezető rendelkezések, fogalommeghatározások és általános kötelezettségek
3. rész – Polgári jogi jogérvényesítés
4. rész – Büntetőjogi jogérvényesítés
5. rész – A „digitális fejezet” 

2 thoughts on “Az én véleményem az ACTÁ-ról – 1. rész”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük