Az én véleményem az ACTÁ-ról – 1. rész

Napok óta kering a levegőben az ACTA, mint egy misztikus sárkány, amelyre az internetes társadalom minden eddiginél nagyobb veszélyforrásként tekint, mondván, hogy az felszámolja az internet semlegességét, drákói szigorú jogérvényesítési eszközöket ad a szerzői (és védjegy-) jogosultak kezébe. A blogomon is többen érdeklődtek már arról, hogy valójában miről is szól a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás. Ha csak szubjektív szemszögből is, de elmondom a véleményemet róla, több fejezetben.

A kiindulópont
Mint minden egyes nemzetközi szerződésnek, az ACTÁ-nak is megvannak a maga céljai. Ezt rendszerint a szöveg elején található preambulumból lehet kiolvasni. Mindjárt ezekre is kitérek, de előbb egy általános megjegyzés. A szerzői jog folyamatos fejlődést mutat, ami nemcsak tárgykörében, de territoriális hatókörében is folyamatosan szélesedett. Így a regionális monopóliumokat a nemzeti törvények, majd a nemzetközi egyezmények váltották fel. Ebbe a sorba logikusan beleillik az ACTA. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az ACTA valójában nem teszi szükségessé az Európai Unió és tagállamai nemzeti jogának a módosítását, akkor felmerülhet a kérdés, miért is írta egyáltalán alá az EU. A válasz erre épp a fenti történeti/logikai fejlődésből következik. Az EU által kidolgozott pro-copyright rendszer további erősítése, a többi szerződő fél jogrendszerével való minél szorosabb harmónia megteremtése volt mindennek a célja. Ha tehát valóban megfelel az EU és tagállamai joga az ACTÁ-nak, a megállapodás csak abban az esetben nyújthat még erősebb szerzői jogvédelmet az uniós alkotóknak, ha a többi szerződő fél jogrendszerét kellene az ACTA szintjére hozni. Bevallom őszintén, nem ismerem az ACTÁ-t tavaly októberben aláíró nyolc ország (Ausztrália, Kanada, Japán, Dél-Koreai Köztársaság, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr és az Egyesült Államok) mindegyikének a jogrendszerét, de felteszem magas jogvédelmet biztosítanak jelenleg is (főleg az angolszász országok). Vagyis az ACTA csak akkor jelentene érdemi előrelépést, ha olyan országok is csatlakoznának hozzá, mint Oroszország, Kína vagy a többi afrikai ország.

Térjünk át az ACTA preambulumában nevesített célkitűzésekre. Meglátásom szerint több probléma fedezhető fel itt, ezek azonban nem alkalmasak arra, hogy az egész megállapodás létalapját megkérdőjelezzék. Így a jogérvényesítés szükségességének deklarálása, a hamisított és kalóz áruk terjesztése elterjedésének visszaszorítása, az ez irányú hatékony nemzetközi együttműködés, mint célkitűzés, érthető elvárás a szerzői jogosultak részéről. Feltéve, hogy valóban csak “kalózkodásként” értékelhető a webkettes világ jelenségeinek többsége. Az ACTA azt a veszélyt rejti magában, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyja a társadalmi realitásokat, különösen például a fogyasztói tartalmak (“user-generated content”) egyre kevésbé megkérdőjelezhető kulturális értékét és hasznosságát. 

A preambulum hangsúlyozza továbbá az érintett jogosultak, a szolgáltatók és a felhasználók jogai és érdekei közötti egyensúly megteremtését. Meglátásom szerint a dokumentum nem igazolja, hogy a jogérvényesítési rendelkezések megalkotásakor a szerződő felek a felhasználók jogait és érdekeit kellőképpen szem előtt tartották volna. A felhasználók alapvető jogai, mint például a szólásszabadság, a méltányos eljárás (sokkal helyesebb lett volna, ha a magyar fordítás a “tisztességes” kifejezést használja) és a magánszféra védelme több helyen is megerősítést is nyert. Nagyon helyesen! Meglátásom szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy ez az “alkupozíció” része lehetne. A fenti alapjogok “biztosítása” nem lehet ellentételezés a szerzői jogosultak megerősített jogérvényesítési eszközeiért cserébe. Ezek a jogok a magánszemélyeket az ACTA rendelkezéseitől függetlenül is meg kell, hogy illessék. Másként mondva: ha a szerzői jogosultak szélesebb jogérvényesítési eszközöket kapnak, és egyensúlyi helyzetről beszél a preambulum, akkor ez adott esetben a felhasználók jogainak a stabilabbá tételét is feltételezné.
A nyilvánosság kérdéséről is szót kell ejtenünk. Sokan kritizálták az ACTA tárgyalások résztvevőit, hogy rejtegetik a megállapodás részleteit, s csak későn hozták azt nyilvánosságra. Teljesen osztom azok véleményét, akik szerint nincs szükség egy ilyen nemzetközi jogi dokumentum minden elemét és minden fázisában megismertetni a nagyközönséggel. Valójában ez a nemzetközi egyeztetéseknek tipikus velejárója. Ez az érvelés azonban legalább annyira hibás, mint helyes. Egyrészt a dokumentum csak azt követően került nyilvánosságra, hogy azt többek nem hivatalos csatornákon kiszivárogtatták. Meglátásom szerint a felek, ha lehetőségük nyílt volna rá, a hivatalos publikálással sokáig vártak volna még.
Másrészt, és szerintem ez a fontosabb, az ACTA a mi korunk nemzetközi szerzői jogi egyezménye. Mire is gondolok? Az 1990-es években három kiemelkedő nemzetközi szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezmény született. Ezek egyike a TRIPS megállapodás volt 1994-ből (amely többek között a szerzői jog kereskedelmi jogi vonatkozásaira helyezte a hangsúlyt), a másik kettő pedig a WIPO égisze alatt kidolgozott két “Internet-szerződés” (WCT, WPPT) 1996-ból. (Utóbbiak elkészítését többek között a magyar szerzői jog doyenjének, id. Ficsor Mihálynak is köszönhetjük.) Ezekben az években az Internet épp hogy csak megkezdte világ körüli hódító útját, s a várható (webkettes) fejleményekre egyszerűen nem lehetett számítani még. Ezek az egyezmények alapvetően rendben lereagálták a szerver-kliens architektúrájú web 1.0-ás környezetet.
Az ACTA előkészítése 2008-ban kezdődött. Tíz évvel a Google, kilenc évvel a Napster, hét évvel a BitTorrent, négy évvel a Facebook, avagy három évvel a YouTube vagy a Megaupload megjelenését követően. Az internet nemcsak 1994-hez vagy 1996-hoz képest, de az említett szolgáltatások piacra lépése óta is hatalmas változásokon ment keresztül. Elég csupán itt a web 2.0 megjelenésére, avagy a szolgáltatások számának tömeges megugrására utalni. Ebben a korban a társadalom tagjai már domináns szerepet követelnek maguknak a kulturális értékek terjesztésében. (Itt most elsősorban hétköznapi, s nem szerzői jogi értelemben utalok a terjesztés szóra.)
Az ACTA létrehozásának számomra legfontosabb negatívuma az, hogy bár ez korunk szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezménye, valójában egyáltalán nem veszi figyelembe a társadalmi/internetes realitásokat. Mint utaltam rá, a fogyasztói igények/érdekek artikulálását nem érzem ki a dokumentumból. Félek, hogy ez a megállapodás gyakorlati érvényesíthetőségét veszélybe sodorhatja.
Ennek ellenére úgy hiszem, hogy a megállapodás tartalma nem holt betű, sőt valamilyen szinten szükség is van a jogérvényesítés hatékonyabbá tételére. A mai nappal ezért útjára indítok egy több részes elemzést, amelyből az ACTA több részét illetően kialakított véleményem is megismerhető lesz. (Előre jelzem, amihez nem értek, arról nem fogok beszélni. Így a vámjog és a védjegyjog területére nem térnék ki, s ugyanígy mellőzném az ACTA nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos és intézményi előírásainak a tárgyalását.)

Folytatás:
2. rész – Bevezető rendelkezések, fogalommeghatározások és általános kötelezettségek
3. rész – Polgári jogi jogérvényesítés
4. rész – Büntetőjogi jogérvényesítés
5. rész – A “digitális fejezet” 

2 thoughts on “Az én véleményem az ACTÁ-ról – 1. rész”

  1. eMKáPé says:

    Kedves Péter!
    Köszönet az írásért.
    A tiltakozók többsége valóban nem tudja, hogy mit tartalmaz ez az egyezmény.
    Ők (mi) csak egy újabb lehetőséget érzékelünk arra, hogy az internetes magánszféránkba hatoljanak mindenféle erre kiképzett emberek, hatóságok.
    A hangsúly a lehetőségen van, amire nemet mondunk és fogunk minden hasonló próbálkozásnál.

    A másik fontos kérdés az, ha a szerzői jogok védelmét – a megváltozott netes technológiák miatt- csak úgy tudnák ellátni, hogy belépnek (betörnek) emberek magánszférájába, akkor ez így elfogadható-e? Arányban áll? Egyáltalán kell ilyenkor arányosságot mérlegelni?
    Az ACTA lényegét a tiltakozóknak néhány ezreléke tudhatja, az ACTA egy ürügy a tiltakozásra, ami nagy hasonlóságot mutat a közelmúltban az új Alkotmány elleni tiltakozással, amikor az ellendrukkerek legfőbb kérdése szintén az volt, hogy egyáltalán olvastad?
    Nem, kedves Péter, egyáltalán nem tartalak ellendrukkernek. 🙂
    Csak próbáltam leírni, hogy szerintem mi mozgatja az ilyen típusú megmozdulásokat.

    Üdv
    eMKáPé

  2. Dr. Mezei Péter, PhD says:

    Kedves eMKáPé!

    Köszönöm a reakciót. Teljesen megértem, ha a társadalom félti a magánszféráját, én is frászt kapok az olyan hírektől, hogy már a Google is egyre nyíltabban épít a netes szokásainkra. Az FB-ről nem is beszélve.

    Érdemes lenne hosszasan gondolkodni arról, hogy valóban kínál-e lehetőség az ACTA arra, hogy például a magánlevelezésünkbe is betekintsenek a hatóságok. Szerintem nem. (Persze erről hamarosan írni is fogok.) Az ACTA elég általánosan lett megfogalmazva, és a nemzeti jogalkotónak kell vele valamit kezdeni. Ha ne adj isten, valaki be akarna vezetni a fentihez hasonló intézkedést, szerintem pillanatok alatt elvérezne az ország alkotmánybírósága előtt. Az emberi jogok és az arányosság tiszteletben tartása szerintem kikényszeríthető, még ha egyelőre csak felületesen is szerepel a szövegben. (Mint fentebb írtam, szerintem nem teljesen jók az arányok az ACTÁ-ban.)

    Igen, jól látjátok, egyáltalán nem vagyok ellendrukkere a rendezvénynek, persze éppen drukkere sem. Számomra az lenne a lényeg, hogy korrektül történjen minden. A rendezvényen előre sejtem, hogy mindenki bele fogja magát lovalni a cenzúra stb. témakörébe, pedig szerintem erre nincs nagy szükség. Ettől függetlenül szerintem sokan jól fogják magukat érezni! (Szegeden például az esemény helyszínén a Móra Ferenc Múzeumnál lépcsőinél kiváló szánkópálya is van, akkora a hó:-)

    Ellenben akkor ha véletlenül videókat készítetek és a YouTube-ra is felteszitek, linkeljétek be őket! Érdekelnek.

    Üdv,
    MP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.