Kalózpárti ISP Svédországban

Sajnos a nyár nem épp a blogolásra legalkalmasabb idő. Alighogy visszaértem az USA-ból, és rám szakadt a meló idehaza, máris készülhetek a következő utamra, augusztusban a cél újra az Egyesült Államok. Ennek szellemében, s mivel amúgy is kissé uborkaszezon van a szerzői jogi terén, rendkívül nehéz épkézláb híreket találni, ami az érdeklődésemre is számot tart.

Az ESZERINT blog már július elején említést tett arról, hogy a svéd Kalózpárt – blogjában hírt adva erről – internetszolgáltatásra adja a fejét. S bár nem ismerem a svéd közjogot, de úgy fest, hogy a párt a svéd parlamenten keresztül igyekszik majd e szolgáltatást nyújtani, valamiféle immunitásra szert téve ezáltal. Sőt mi több, anonimitást ígér majdani előfizetőinek. Nagyon érdekesen hangzik, de nehezen tudom elsőre elhinni, hogy ezáltal mentesíteni tudnák magukat az uniós szintű adatkezelési és adatszolgáltatási kötelezettségek alól. Könnyen lehet, hogy a közrendet veszélyeztető szervezetek/személyek is anonim előfizetői lennének az új kalóz ISP-nek, ami meg aztán nem lehet kívánatos jelenség. És akkor a szerzői joggal, illetve elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos normák elvárásairól még nem is beszéltünk.

Az ezzel kapcsolatos friss TorrentFreak bejegyzés itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.