Szabadkereskedelem és szerzői jog #1.8

Augusztus a legtöbb esetben uborkaszezon. (Én is sokat pihentem.) De a nemzetközi kereskedelemben és a fokozódó kereskedelmi háborúban nincs leállás. Íme a legérdekesebb hírek e téren.

Augusztus legalább részben az amerikai-kínai kapcsolatok (értsd: válság/kereskedelmi háború) elmélyülését hozta. A hónap elején hallgattuk, hogy az Egyesült Államok újabb szigorításokat tervez (lásd: IPWatch, NYTimes), amire a kínai kormányzat is komoly válasz-szankciókat helyezett kilátásba, ezúttal 60 milliárd dolláros értékben. Az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok lehetséges kiútjairól is közzétett egy elemzést a New York Times, és eszerint a legnagyobb valószínűsége egy patthelyzetnek (ami eddig történt, megmarad) vagy egy olyan megállapodásnak van, amely legalább részben a kivetett vámok fenntartásával igyekszik csökkenteni a károkat. Vagyis a szigor így vagy úgy marad, és elemzők szerint ez az amerikai elnöknek kedvezhet, sőt egyes hírek szerint a kínai elnök pozíciója is gyengült a kereskedelmi háború hatására. Ezt csak erősítheti a kínai gazdaság lassulása.

Hasonlóan érdekes, hogy az amerikai-európai feszültségeket elvileg csökkenthetné a két partner látszólagos kiegyezése, de sokan bizonytalanságuknak adnak hangot a tűzszünet hatékonyságát illetően. Tény ugyanakkor, hogy a felek közötti közeledés továbbra is látható. Érdekes ugyanakkor, hogy milyen belső feszültségeket szül ez az amerikai-európai feszültség az Egyesült Államokban. Azt még korábban jelentette be a Harley Davidson, hogy az európai acélimportra kivetett vámok miatt a termelést legalább részben Európába helyezi át. Ez persze nem csak az elnököt dühíti fel, de számos amerikai fogyasztót is, akik a motormárkát annak “igazi amerikai” jellege miatt kedvelték.

És bár egy ideje háttérbe szorultak a NAFTA tárgyalások, a jelek szerint az Egyesült Államok és Mexikó közel került ahhoz, hogy kiegyezzenek a kérdésben, miközben Kanada határozottan nem részese a jelenleg folyó tárgyalásoknak. (Nyilvánvaló, hogy így a NAFTA értelmét veszti, persze nagyon is valószínű, hogy előbb-utóbb Kanada is visszatér a tárgyalóasztalhoz.)

Végül még egy érdekesség: az EU és Ausztrália megkezdte a hosszú ideje várt szabadkereskedelmi megállapodás tárgyalását. A Kluwer copyright blogon olvasható egy kiváló elemzés arról, hogy ez milyen hatással lehet a két ország szerzői jogi rendszerére. (Végre egy igazi “szabadkereskedelem és szerzői jog” hír!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.