Az EUB idei első – és egyben a nyári szünet előtti utolsó – szerzői jogi döntésében (C-161/17 avagy Renckhoff ügy) alkalmazhatónak találta a nyilvánossághoz közvetítés jogát olyan esetekben, amikor egy diák az internetről letöltött fotót beilleszt a házi dolgozatába, amelyet az iskola ezt követően saját honlapján elérhetővé tett.

Az Európai Unió Bíróságának már húsznál is több előzetes döntése született a nyilvánossághoz közvetítés jogáról (melyek többségét mi is elemeztük), ám a sort úgy tűnik, hogy még sokáig lehet majd folytatni. A Renckhoff ügy valóban speciális jogi kérdést járt körbe, bár némiképp meglepő, hogy egy 2009-es potenciális jogsértő magatartásról az EUB 2018-ban dönt (vagyis még jó pár hónap, hogy a német bíróságok kimondják a jogerős döntést – nagyjából 10 év kell ennek a kérdésnek a lezárásához…).

A tényállás végtelenül egyszerű: az internetről nyilvánosan és technológiai korlátozásoktól mentesen elérhető, jogvédett fotót egy iskolai diák egy szakköri dolgozatának borítójára másolt (a forrást megadva), majd e dolgozatot az iskola egy szerverre feltöltötte és a fájlt a saját weboldaláról elérhetővé tette. Paff. A fotós szerint pedig ez jogsértő. Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy nincs igaza, Herr Renckhoff-nak tökéletesen igaza van a szerzői jog hatályos szabályai alapján, és ezt az EUB is szépen levezette. Nevezetesen: a nyilvánossághoz közvetítés és a terjesztés joga a szerző kizárólagos joga. Minden olyan esetben, amikor a felhasználás nem tartozik az InfoSoc-irányelv 5. cikke szerinti korlátozások és kivételek közé, a jogosulttól engedélyt kell kérni (és a legtöbb esetben fizetni kell neki). Az irányelv a tényállásban foglalt esetre passzoló korlátozást és kivételt nem ismer, így az engedélykérés elmaradása ab ovo jogsértővé teszi a felhasználást. Mielőtt bárki azt hinné, hogy az oktatási kivételek értelmüket vesztik, gondoljunk abba bele, hogy itt tényleg nem az oktatási kivétel valósult meg. Más szóval, amit a hallgató csinált (fotó a dolgozatba), az RENDBEN VAN. Amit ezt követően az iskola tett (dolgozat elérhetővé tétele az interneten) már más kérdés. És az ügyet ennyiben le is lehetne zárni, legalábbis alapjaiban ennél több érdekességet nem kellene, hogy hordozzon. A közbülső konklúzió korrekt és komplett:

„tekintettel a jelen ítélet 24. pontjában idézett ítélkezési gyakorlatra [Svensson, GS Media, Stichting Brein], a szerzői jogi védelem alatt álló valamely műnek egy olyan internetes oldalon való online elérhetővé tételét, amely eltér attól az internetes oldaltól, amelyen e művet eredetileg a szerzői jog jogosultjának engedélyével a nyilvánossághoz közvetítették, olyan körülmények esetén, mint az alapügy körülményei, e mű új közönség számára történő hozzáférhetővé tételének kell minősíteni. Ilyen körülmények esetén ugyanis az a közönség, amelyet a szerzői jog jogosultja a művének azon internetes oldalon való nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésekor figyelembe vett, amelyen azt eredetileg közzétették, kizárólag az említett oldal felhasználóiból áll, nem pedig azon internetes oldal felhasználóiból, amelyen az említett jogosult engedélye nélkül tették online elérhetővé a művet, illetve más felhasználókból.”

A bírósági ítéletből következik azonban egy oldalág, amelynek érdemes még néhány mondatot szentelni, és ez az ítélet 37-46. bekezdésében olvasható. Mégpedig 10 bekezdésben vizsgálta az EUB, hogy a fenti tényállásra miért nem alkalmazható analóg módon az EUB linkeléssel kapcsolatos joggyakorlata. Azon túl, hogy a tényállásnak semmi köze a linkeléshez, ami azért ténykérdésként elég fontos, az érvelés is tartalmaz két nagyon fontos elemet, amire ki kell térni.

Egyrészt az EUB megerősíti ismét, hogy a Svensson ügyben elmondottak szerint egy hiperlink megosztása nem eredményezi a tartalom új nyilvánossághoz közvetítését, így nincs nyilvánossághoz közvetítés az uniós jog alapján. Ezt az érvelést nagyon sokan kritizálták, és nem lehet tagadni, hogy a praktikum ellenére az „új” kifejezés használata érdemi jogalkotásnak tekinthető e területen. Ennek eredménye azonban, hogy sokak szemében a Svensson döntés de facto a nyilvánossághoz közvetítés jogának a kimerülését eredményezte. Nos, abban a döntésben ezt a dilemmát nem oldotta fel az EUB, így sokáig vita tárgya maradt, mi is történt valójában. [Mert ugye az InfoSoc-irányelv 3. cikk (3) bekezdése kifejezetten kizárja a jog kimerülését. OK, de az „új” nyilvánosság követelménye érdemben működésképtelenné teszi a jogot.] Nos, most az EUB hivatkozott erre a kérdésre. De figyeljük csak meg, hogyan:

„a 2001/29 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említett nyilvánossághoz közvetítés joga nem merül ki a nyilvánossághoz közvetítés vagy a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel egyetlen, e rendelkezés értelmében vett cselekménye révén sem. Márpedig úgy tekinteni, hogy valamely internetes oldalon a szerzői jog jogosultjának engedélyével korábban már a nyilvánossághoz közvetített műnek egy másik internetes oldalon való online elérhetővé tétele nem képezi e műnek új közönség számára történő hozzáférhetővé tételét, egyenértékű lenne azzal, mintha a nyilvánossághoz közvetítési jog kimerülésének szabályát állítanánk fel. Azonfelül, hogy ellentétes lenne a 2001/29 irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, e szabály megfosztaná e jogosultat attól a lehetőségtől, hogy méltányos díjazást követeljen művének felhasználásáért (…).”

Vagyis a Renckhoff tényállás szerinti esetben a nyilvánossághoz közvetítés jogának a kimerülése elfogadhatatlan. Ha ehhez hozzátesszük ismét, hogy a bírák szerint az „új” nyilvánosság a jog létezésének és nem a gyakorlásának a feltétele, akkor láthatóvá válik, hogy a hyperlinkek esetén releváns „de facto jogkimerülés” problematikáját az EUB továbbra sem oldotta fel.

A másik érdekesség számomra a 42-43. pontokban olvasható. Hadd idézzem ismét:

„(…) Észak‑Rajna‑Vesztfália szövetségi tartomány kifejti, hogy olyan körülmények esetén, mint az alapügy körülményei, a fennálló érdekek egyensúlyának mérlegelése során figyelembe kell venni a Charta 14. cikkében említett oktatáshoz való jogot. Közelebbről, az érintett tanuló eljárása szerinte az említett jog gyakorlása körébe tartozik, hiszen a fényképet szemléltetés céljából helyezte el az általa a nyelvi szakkör keretében elkészített dolgozat első oldalán. Mindenesetre e tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a jelen ítélet 35. pontjában az „új közönség” fogalma kapcsán kifejtett megfontolások nem a tanuló iskolai dolgozatának oktatási vagy szemléltetési jellegén alapulnak, hanem azon a körülményen, hogy e műnek az iskola internetes oldalán való online elérhetővé tétele azt az ezen oldalt felkereső összes személy számára hozzáférhetővé tette. Egyebekben emlékeztetni kell arra, az oktatáshoz való jog és a szellemi tulajdonjogok védelme közötti egyensúly megtalálását illetően az uniós jogalkotó a 2001/29 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének a) pontjában rendelkezett azon lehetőségről, hogy a tagállamok az ezen irányelv 2. és 3. cikkében foglalt jogok tekintetében kivételeket és korlátozásokat állapíthatnak meg, amennyiben kizárólag oktatási szemléltetés vagy tudományos kutatás céljából végzett felhasználásról van szó, az elérni kívánt nem kereskedelmi cél által indokolt terjedelemben.”

Vagyis a bíróság egyrészt hangsúlyozza azt, hogy nem a hallgató magatartása képezi a vita tárgyát (erre fentebb már utaltam), illetve hogy az InfoSoc-irányelv korlátozásai/kivételei már tekintettel vannak az alapvető jogokra. Vagyis ha a korlátozások/kivételek kínálnak valamilyen alapjogilag is releváns esetre megoldást, akkor az EUB szerint az alapjogi mérlegelés/egyensúlyozás már meg is történt. Én ebben azért nem vagyok teljesen biztos.

Az EUB döntés elemzését lásd itt, illetve lásd annak jelentőségét egy fotós szemszögéből itt.

Update #1: és milyen jó a jogerős döntés: a jogsértést megállapította a bíróság, de kártérítés fizetését nem írta elő.