Quaerendo et Creando: Tattay 70

Múlt hét pénteken Budapesten rendezték meg a Tattay Levente professzor 70. évének betöltése alkalmából megjelentett tanulmánykötet hivatalos bemutatóját. Az eseményen a professzor úr egyetemi kollégái mellett szerzői jogászok tömege is megjelent. Íme egy rövid beszámoló a rendezvényről és a kötetről.

Tattay Levente

70. életévének betöltése alkalmából a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara jelentetett meg egy nagy terjedelmű kötetet, amellyel tisztelegni kívánt a szellemi alkotások és a magánjog több nagy területén is alkotó – mint megtudtuk, több mint 300 publikációt jegyző Tattay Levente előtt. A kötet latin címe a keresni és alkotni szavakat fedi, mellyel a szerző kreatív alkotómunkájára és többek között a fiatalokkal való törődésre kívántak utalni. A rendezvényen az első köszöntőt a kötet egyik előszavát jegyző id. Dr. Ficsor Mihály tartotta, futballmetaforák és anekdoták felidézésével tarkítva. A további felszólalók között korábbi dékánok (köztük Zlinszky János), ex és jelenlegi tanszékvezető, bécsi professzor kolléga, korábbi hallgató (blogunk szerzője, Ujhelyi Dávid) és a jelenlegi fiatal kolléga (Pogácsás Anett) is volt. A kedves – néhol bejelentés nélküli – felszólalások szemlátomást mind jól estek a felköszöntöttnek.

A kötet, mely mindezek mellett az apropója volt az eseménynek, számos szerzői jogász munkáját tartalmazza. Más jogterületek művelői is szép számmal képviseltették magukat, de ezekkel összefüggésben sajnos csekélyek ismereteim. Így (szigorúan ABC-sorrendben) Barzó Tímea, Faludi Gábor, Grad-Gyenge Anikó, Munkácsi Péter és Kiss Zoltán, Legeza Dénes István, jómagam/Mezei Péter, Pogácsás Anett, Szabó Sarolta és Tomori Pál tollából származott szerzői jogi témájú munka.

Még egyszer gratulálunk a professzor úrnak a születésnapi jubileumához.

Az emlékkötet bibliográfiai adatai a következők:

Pogácsás Anett (Szerk.): Quaerendo et Creando – Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapjára, Szent István Társulat, Budapest, 2014

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük