Interjú: Szabó Leslie, a dalnok

A tavalyi évben is érintettük a DAL című műsort, elsősorban a plágium kérdéskörében. Bye Alex hazai és nemzetközi menetelése egyértelművé tette, hogy nem feltétlenül a mesterien marketingelt, patika mérlegen kimért zenei komponensekből összegyúrt alkotások futhatnak be az Eurovíziós Dalfesztiválon. A DAL 2014 is kínál meglepetést, már ha meglepetésnek tekintenénk azt, hogy egy a többi dalhoz képest mélyebb mondanivalóval rendelkező és keserédes, ám mégis pozitív üzenettel bíró muzsika az élen végezne. Erre Szabó Leslie (immáron középdöntős) Hogy segíthetnék? című szerzeményének jó esélye van. E vélekedésemet a blog szülőatyja, Mezei Péter is osztotta, így már csak Leslie ellenállása lehetett volna akadálya egy interjúnak. Ellenállás azonban nem volt, közvetlenség, gyorsaság és készség azonban bőven, így következzen az interjú Szabó Leslie-vel.



Szabó Leslie dalszerző és szövegíró, énekes, igazi “singer-songwriter.” Melyik tevékenységet élvezed a leginkább?

A dal írástól, az előadásig, minden fázisnak meg van a maga varázsa.De talán a legélvezetesebb mind közül az, amikor egy új dalommal először ismertetem meg az éppen velem szemben álló, vagy ülő közönséget, és az arcukról azt olvashatom le, hogy nem csak nekem tetszik az “újszülött”, hanem nekik is. Ilyenkor szó szerint varázslat járja át a teret, melynek a publikum, és én egyaránt vagyunk az elbűvöltjei.

Sokáig viszonylag a háttérben alkottál (például több Roy és Ádám dalszöveget is írtál), majd 2003-ban jött a Megasztár. Utána ismét kevesebb reflektorfény, majd idén jött a Dal. Minek tudhatóak be ezek a ciklusok? A honlapod szerint “mellőz téged a média”. Valóban így van?

Úgy gondolom, hogy rajtam kívül még nagyon sok pályatársam tapasztalta már meg, hogy a médiába bekerülni olykor igen nehéz, és a legtöbb esetben nem a tehetségen, vagy a produktumon múlik. Én az elmúlt évek alatt is ugyanolyan aktívan alkottam, és felléptem, mint akár a Megasztár előtt. Manapság sajnos azt látom, hogy sokszor többet ér a körítés, mint a tartalom, és a média is inkább a “bohócokat” kedveli, és nem a valódi artistákat.

Van különbség az alkotásban akkor, ha magadnak és akkor, ha másoknak írsz számokat? (Mennyire szólnak bele az előadók utóbbi esetben a dallamba, szövegbe? Volt olyan kérés, amire nemet mondtál?)

Igen van különbség, hiszen amikor magamnak írok, a legtöbbször nem elhatározásból születik valami, hanem egy érzésből, belső indíttatásból. És ilyenkor úgy érzem, hogy én csak egy csatorna vagyok, aki igyekszik a legmegfelelőbb módon közvetíteni azt, ami kikívánkozik…Amikor másoknak írok, olyankor pedig bizonyos dolgoknak meg kell felelni. Van, hogy a téma is adott (mint pl. a 2012-es paralimpiai induló szövegének esetében). Van, amikor a tartalom tekintetében szabad kezet kapok, viszont az énekes karakterét, és a nemét eleve szem előtt kell tartanom. És akkor jönnek még azok a fontos kis adalékok, hogy ha nem ismerem annyira személyesen az illető előadót, mégis valami információt be kell gyűjtenem a lelkivilágáról, nézeteiről, hogy a neki megfelelő lehető leghitelesebb szöveget adhassam majd a kezébe. És vannak olyanok, akik nagyon ragaszkodnak az általuk kitalált dallamhoz, prozódiához, vannak viszont akik pedig kifejezetten örülnek neki, ha esetlegesen én is belenyúlok kicsit ezekbe egy  odaillő gondolat érdekében. És igen, volt már pár olyan felkérés a pályám során, amire nemet mondtam.

Például?

Konkrét nevekre már nem emlékszem, és nem sűrűn fordult elő, de amikor igen akkor egyszerűen a zene nem volt olyan, ami megérintett volna engem, vagy amivel azonosulni tudtam volna.

A tavalyi Dalban több esetben is felmerült a plágium gyanúja. Mennyire jellemzi a mai könnyűzenét az eredetiség? Mi a véleményed az ún. 4 akkordos számokról? Például?

Úgy gondolom manapság már nehéz dolog újat, eredetit alkotni, de törekedni rá nem csak lehet, hanem kell is. És bizony a mai könnyűzenei világban sok szerző esetében nem is a harmóniák számában, vagy ismerősségében látom a problémát, hanem ott, hogy olykor érezhetően szándékosan használnak fel olyan hangszerelést, vagy dallam foszlányokat, amiket korábbról már jól ismerhet a közönség. És az is tény, hogy vannak olyan dalok, amik klisékből vannak összerakva, és vannak olyanok, amik jó ötletekből. De hogy kinek mi a jó, és egyik vagy másik minek köszönhetően (vagy minek ellenére) lesz sikeres, arra nincs recept…

Több híres külföldi számhoz is írtál magyar szöveget (Ebony and IvoryLast Christmas, The Road to Hell), a magyar változatok megjelenését az eredeti dalok szerzői is engedélyezték. Mire volt ehhez szükség, vizsgáltak valamit a magyar szöveggel kapcsolatban?

Mindegyik dal esetében szükséges volt az általam írt magyar szöveg angolra visszafordított verziójára, és egy demo-ra is, amiket az eredeti szerző (az adott esetekben egy személyben az előadó is) menedzsmentje vizsgált meg. A Feketén a hófehér esete egyedi és rendhagyó volt, mert itt meg kellett várni Sir Paul McCartney személyes engedélyét, aki előttünk még senkinek nem engedélyezte az Ebony and Ivory című dalának bármilyen nyelvre való átdolgozását.

Te írtad az “Együtt a zenéért” elnevezésű CD hamisítások, és illegális letöltések elleni kampány dalát. A technikai fejlődés átok vagy inkább áldás a szerzők részére?

A technika fejlődése sosem volt megállítható, és bizony sok esetben nem feltétlenül járt csak pozitív változásokkal. Véleményem szerint a számítógépek elterjedésével vitathatatlanul jó dolgokat ismerhettünk meg az elmúlt körülbelül 30 évben, de ezek a zene területén egyúttal visszafordíthatatlan károkat is okoztak. Manapság egy szoftvereket valamennyire is használni tudó emberből könnyen válhat DJ, vagy playback sztár, a valódi hangszereken játszó, és zenét tanult embereknek pedig egyre nehezebb érvényesülniük a digitális hangzáshoz szoktatott fülek világában.

Mi motivált, amikor a DAL-ba jelentkeztél? Mi a “Hogy segíthetnék?” története?

A válaszomat muszáj úgy kezdenem, hogy én nem is akartam pályázni. Pár barátom unszolásának volt köszönhető, hogy végül is jelentkeztem a DAL-ba. Meggyőztek arról, hogy ez a műsor az értéke mellet még esetleg olyan kapukat is megnyithat majd előttem, amiken én rég óta csak kopogtattam, vagy pedig még a közelébe sem nagyon sikerült jutnom…És az is tény, hogy az új lemezem megjelenéséhez abszolút kapóra jött reklám lehetőségként e műsor. Viszont a Hogy segíthetnék? című dalom úgy gondolom jóval több annál, mint hogy csak egy üzleti célt szolgáljon. Egyfajta segélykiáltás, aminek üzenete úgy vélem nagyon sok emberben értő fülekre és szívekre talál majd. És ha ez így lesz, akkor már megérte megírnom, mert tudom, hogy ha hirtelen nagy nem is, de sok kicsi pozitív változás következik majd azoknak a környezetében, akik erre fogékonyak voltak. És a sok kicsi változás előbb utóbb naggyá kell hogy érjen majd…

Kommentek:

komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.