Hírmorzsák #2.14

Érdekes intermezzo a Google Books II. ügyben. Harc a kalózkodás ellen. Ficsor Mihály angol nyelvű blogja. Németh László a VIII. Internet, Jog és Politika Kongresszuson. Vége a BitTorrent korszakának? – Hírmorzsák #2.14.


Érdekes intermezzo a Google Books II. ügyben – Hosszú évek óta zajlik a Google ellen egy, illetve két éve egy második per, melyben az óriáscég könyvdigitalizálási projektjének jogosságát vonták egyes szervezetek kétségbe. Az „alap” Google Books ügyben a bíróság nem fogadta a felek által kötött módosított megállapodást, így perre kerül sor a könyvkiadókat és szerzőket tömörítő Authors’ Guild és a Google között. 2010-ben új per indult. (Hívjuk csak Google Books II. ügynek.). Ezúttal a digitalizált könyvekben szereplő fényképészeti alkotások szerzői jogosultjainak nevében csoportos perlési eljárás keretében lépett fel a The Authors Guild és az American Society of Media Photographers. Két év után a Google egy csodás érvvel állt Denny Chin bíró elé: az lenne a leghelyesebb, ha a pertársaság helyett az egéyni jogosultak külön-külön indítanának pert a Google-lal szemben. Az előterjesztést az éles szemű Chin elutasította, mondván, nem tűnik indokoltnak ennek révén elnyújtani a pert. A MUSIC • TECHNOLOGY • POLICY blog szerzője, Chris Castle, ennél is kritikusabb hangot ütött meg – teljes joggal. Valójában nincs (nem volt) itt másról szó, mint hogy a Google elhúzza a pert, amennyire csak lehet, hiszen (1) erre van pénze, (2) ellenfeleinek erre nem biztos, hogy van elég pénze, (3) addig is folyhat a digitalizálás. Olvasásra érdemes cikk!
Harc a kalózkodás ellen – Rádiós műsor keretében sok-sok percen keresztül beszélgettek a Magyar Rádióban a „kalózkodás” témaköréről. A műsorban különféle szerkesztett spotok és interjúk követték egymást. Érdemes végig hallgatni, még ha egy kicsit hosszúra is nyúlt az anyag. (Köszönet Hubert Csabának a linkért!)

Forrás: Copyright See-Saw
Ficsor Mihály angol nyelvű blogja – A szerzői jog magyar doyenje, egyben a nemzetközi szerzői jog egyik legismertebb szereplője, id. Ficsor Mihály (akit nem is oly rég a szegediek is meghallgathattak egy konferencián) angol nyelvű blogot indított. A blog a Copyright See-Saw nevet viseli („szerzői jogi libikóka”), mellyel a szerzői jog területén is akut problémákat felvető egyensúly kérdésére utal Ficsor. Ahogy a szerző jelzi: kellő idő híján nem lehet célja egy gyakran frissülő, tényleges blogot vezetni. Azonban így látja megvalósíthatónak azt, hogy gondolatait, cikkeit, véleményét a lehető leggyorsabban megossza a nagyérdeművel. Jelenleg is olvasható egy tanulmány az oldalon, amely a Max Planck Institute által kidolgozott Müncheni Deklaráció kritikáját adja. (Lelkesebbjének pedig ajánlom figyelmébe Ficsor úr nemrégiben, az MSZJF éves rendezvényén tartott előadásának power point prezentációját, melyben a hamarosan – remélhetőleg – elfogadásra kerülő WIPO audiovizuális egyezményről beszélt.) (Forrás: E.SZER.INT blog.)
Németh László a VIII. Internet, Jog és Politika Kongresszuson – Németh Laci blog szerzőtársunk, illetve a szegedi Összehasonlító Jogi Intézet PhD hallgatója másodízben is eljut Barcelonába a „VIII Congreso Internet, Derecho y Política 2012” című rendezvényre – idén előadóként. Az idén is rendkívül színes programot felvonultató konferencián Laci „PIPA, SOPA, OPEN – The end of piracy or privacy?” című előadásával fog szerepelni. Drukkolunk neki.
Vége a BitTorrent korszakának? – Egy orosz vállalkozás azt állítja, hogy olyan technológiát fejlesztett ki, amely képes blokkolni a BitTorrent protokollon keresztüli fájlmegosztásban az illegális tartalmak le- és feltöltését. Természetesen a Microsoft máris beállt a támogatók sorába, írja az Index. Lásd továbbá az ITCafé írását a témában. Angolul pedig a TorrentFreak cikkét. (Köszönet Németh Lacinak e mini hír megszövegezéséért!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük