InfoCopy Diákkör: második félév
Az előző félévben útjára indítottam több lelkes hallgatóval és egy lelkes kollégával az InfoCopy Diákkört. Tavaly négyszer találkoztunk, s ezen diákköri események közül kiemelkedett Gyenge Anikó látogatása, és előadása a szerzői jogok és emberi jogok viszonyáról. Most ősszel, néhány új taggal kiegészülve folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.
Lelkes kis csapatunk idén ősszel négy témát fog alaposabban szemügyre venni. Soron következő találkozónk egy vers internetes felhasználásától (gyakorlatilag plagizálásától) kiindulva fogja alaposan kivesézni az értesítési és eltávolítási eljárás lényegét. Beszélgetni fogunk a fan fiction jelenségéről és annak szerzői jogi vonatkozásairól. Ha már annyira aktuális, akkor a Google Books projekt is felkerül a menüre. (Addigra talán a tanulmányom is megjelenik róla.) Végül negyedikként, hasonlóan az előző félévhez, egy vendégelőadót szeretnék Szegedre csábítani, hogy a szerzői jog aktuális és a mindennapokban jól tetten érhető jelenségeiről beszéljen nekünk. Amint ez utóbbi részletei tisztázódnak, a tervezett kolléga nevét is bejelentem.
Mindezek fényében bátran állíthatom: újabb érdekes félévnek tekintünk elébe!